Élő víz fakad

Alpesi tiszta patakok csobogását hallgatva vagy rejtett völgyek forrásánál üldögélve mintha beszélne a víz, elemek rendjéből az egyik legfontosabb. Így olvasható a salamoni ódákban: Beszélő víz jön ajkamról, mely az Úr forrásából való, / ittam belőle és megrészegültem az élő víztől... Az életmámor ezúttal teológiai értelmet kap: a víz Istent jelenti, az élet forrását. Jeremiás próféta ekként tolmácsolja az Úr szavait: Elhagytak engem, az élő vizek forrását." Zakariás: "Azon a napon élő víz fakad Jeruzsálemben. Ismerős, misztikus kapcsolat a vízzel történő meghintés és a Lélek kiáradása. Már csak Keresztelő Szent János megnyilatkozását kell társítani - a Jordán mellől: Én csak vízzel keresztelek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép... Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.

A víz rituális értelmezése (a keresztségben) fölveti az elem szimbolikus tartalmát is, a profán szóhasználatból ismert (a költészetben gyakorta használt) folyóvizet. A többféle jelentés összekapcsolása nem mindig szükségszerű: ha valamelyik szerző az élő vizet a Szentlélekre vonatkoztatja, még nem biztos, hogy a keresztségről van szó, s a keresztség mint "élő víz" nem jelenti minden esetben azt, hogy folyóvízben szolgáltatják ki. Korai keresztény iratokból kiderül ugyan, hogy az élő víz a folyóvízzel azonos, más irat viszont lehetővé teszi a tenger vizével való keresztelést. A tenger későbbi keresztény századok gondolkodásában (is) maga az élet, hajója az egyház.

A megtisztulást hordozó víz-szimbólum legteljesebb jelentésében a keresztények keresztségében bontható ki. Nagy Károly korának egyik jeles himnuszszerzője: Pál diakónus (VIII. század) emlékezetes strófáiban Jánosról, a Keresztelőről ekként énekel: Nincs e bűnbeholt sivatag világon / Jánosnál szentebb anyaszült halandó; / Választott ő lőn, ki megöntse vízzel / Bűn lemosóját. A "kelendő Fényt", aki által nem a test, hanem a lélek, a lelkiismeret nyer patyolatszínt. És ez az igazi keresztség.

Gyönyörű jelkép a Szent Pálé, aki a keresztvíz értelméhez egy másikat is társít: a keresztelkedő alámerítése, majd fölmerülése a vízből a Krisztussal való eltemetkezést és a lélek föltámadását jelenti. Egyes hittudósok szerint az apostol ezúttal a keresztvízzel a tengerre utal: ártó erők birodalmára, a halálra, amely ugyancsak modern kép, ha korunk mindent elnyelő közönyére gondolunk. De ezt a halált mindenkor Krisztus győzi le, ahogyan hajdan az Úr megnyitotta a Vörös-tengert népe szabadulására.

A keresztség "Isten Lelkét" közvetíti az embernek, az új élet elvét, s talán Krisztus erre gondolt, amikor többször vízzel gyógyította a betegeket. A keresztség tehát a Szentlélekben való "megújulás fürdője", amint Pál írja Titusnak. Aranyszájú Szent János a vizekről és a keresztségről így elmélkedik: Talán semmiségnek tartod a víz erejét? Nem képes az emberi beszéd a víz sokat magasztalt áldását pontosan kifejteni, amint a tengert sem lehet szóval megmérni... Sietve az Újszövetséghez fordulok, s a vizeken átkelve megint szomjas vagyok, de emlékezem arra, amit Üdvözítő Krisztusunk hirdetett, amikor ezt mondta: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak belsejéből az Írás szava szerint élő víz forrása fakad."

Mintha erre csendülne a hazai hagyományból a karácsonyi "madármise" dicsőítő éneke a megszületett Gyermekről: Annyi gyöngyök, annyi könnyek / Érte hullanak, / A mennyei drága vizek / Lelkünkre folynak. Veronai Szent Zenon erre azt mondaná: "Íme, a beszélő víz édes mormolása."

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu