Több mint kétharmados többség

Gyorsmérleg a népszámlálás egyházi vonatkozásairól

A felelős cselekvés megköveteli a lehetőségek áttekintését. Számoljunk, hogy pénzünkből mire futja. Év végén összegezzük az elvégzett munkát, s készülünk arra, ami előttünk áll. A vállalatok mérleget készítenek. Isten hívő népének, az egyháznak is javára válik, ha folyamatosan szemmel tartja erőit és feladatait. A számvetésnek persze mindenekelőtt lelkinek kell lennie. Mennyire járjuk Isten útját? Mit vár tőlünk az Úr? Melyek a legsürgetőbb tennivalók? Az önvizsgálathoz a számbavétel is hozzátartozik. Megvan-e még a kilencvenkilenc bárány, vagy még néhány elcsatangolt?

2001 januárjában népszámlálás volt Magyarországon. Az állam irányításához szükség van statisztikákra. Egészségügyi és szociálpolitika, regionális és gazdaságpolitika elképzelhetetlen lenne megfelelő adatok nélkül. A népszámlálások a világ legtöbb országában megkérdezik, hogy ki milyen vallású. A legtöbb volt szocialista országban a rendszerváltás óta ezt mostanában már másodszor kérdezték. Nálunk nehezebb volt az ügy. Sokan vannak, akik kínos dolognak érezték a vallás említését. Érdekes! A Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen tudakolja a jövedelmet, a válások és az abortuszok számát, és kérdez egyéb intim dolgokat. Ezt eddig nem kifogásolta senki. Úgy látszik, a vallás ennél is érzékenyebb téma. Csak önkéntes válaszadást lehetett kérni.

A kérdezőbiztosok kérdeztek. Az emberek válaszoltak: tíz ember közül legalább kilenc. Még fontosabb, hogy az eredmények azonosak azzal, amivel a katolikus egyház eddig számolt. A magukat katolikusnak mondók aránya úgy alakul, mint 5-10-15 éve tudjuk. A másik oldalon viszont nő a felekezetenkívüliek száma. Ez a harmadik, s a jövő szempontjából alighanem a legfontosabb újdonság. A 60 évnél fiatalabb népességben a felekezetenkívüliek száma meghaladja a reformátusokét. Egy évtizeden belül tehát ez lesz a második legnagyobb "hitvallás". A valamely vallást megjelölők között viszont nő a katolikusok - relatív - aránya. Végül a negyedik tény eddig nem volt közismert. Nagyok a területi, regionális különbségek. Az egyházaktól való elszakadás mindenekelőtt az ország egy középső sávját jellemzi, Délnyugat- és Északkelet-Magyarországot sokkal kevésbé.

Még el sem kezdődött a népszámlálás, már sokan kétségbe vonták annak használhatóságát. Ha sokan nem válaszolnak, nem értelmezhetőek az adatok - mondták. S a propaganda azon igyekezett, hogy minél kevesebben válaszoljanak. Nos, a 15 éves és idősebb népességnek csupán 9,9 százaléka "nem kívánt válaszolni". (A viszonylag alacsony arány talán annak is köszönhető, hogy az egyházak vezetői vallásunk megvallására buzdítottak.)

A nem válaszolásban sokféle ok keveredik. A közel 10 százalékos arány ellenben olyan alacsony, ami megszokott a társadalomkutatásban. Szó sincs arról, hogy emiatt az eredmények értékelhetetlenek lennének!

Egyéb ismereteink alapján még az is elég pontosan megmondható, hogy kik nem kívántak válaszolni! A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a felekezetenkívüliek, az egyéb nem hívők és a tudatos ateisták együttes aránya 1992-ben 24 százalékot tett ki. 2001-ben a felekezetenkívüliek aránya 14,3, a válaszolni nem kívánóké 10,2, a kettő együttesen 24,5 százalék. Valószínűsíthető, hogy a kisegyházak, valamint a magyar zsidóság számos tagja is a nem válaszolók között található, a fenti adatok ismeretében mégis feltételezhető, hogy a nem válaszolók zöme a nem hívők közül kerül ki.

Egy dolgot ellenben nem szabad figyelmen kívül hagyni. A népszámlálás nem kérdezte a vallásosságot. Nem kérdezte, hogy ki mit hisz, vagy nem hisz. Nem kérdezte, hogy ki jár templomba. Hanem azt kérdezte, hogy valaki milyen, vagy hogy semmilyen vallású, felekezetű. Az adatok az összeírt személy által megjelölt "valláshoz, felekezethez, egyházhoz, vallási közösséghez való tartozást mutatják", fogalmaz a népszámlálásról szóló kötet. Más dolog egy egyházhoz ragaszkodni, s megint más a vallásos meggyőződés. A Központi Statisztikai Hivatal egyik 1992. évi felmérése szerint a katolikusnak kereszteltek 19, az evangélikusnak kereszteltek 21, a reformátusnak kereszteltek 24 százaléka nem hívő vagy ateista. Szem előtt kell viszont tartanunk, hogy a felekezeti hagyományhoz és az egyházhoz fűződő kapcsolat nem azonos a hit és a nem hit milyenségével. A népszámlálás adatai az előbbiről szólnak.

A katolikusság, reformátusság, evangélikusság sokak számára személyes létük, önazonosságuk éppoly magától értetődő része, mint hogy ők magyarok, szegediek vagy somogyiak, egy tágabb rokonság tagjai és így tovább. Ez nem szerzett, hanem örökölt adottság, amit - sokáig azt hittük, hogy - feladni alig lehet. Annál fontosabb, hogy ma sokan másként gondolkodnak. A 15 éves és idősebb magyar népesség 12,6 százalékában az egyházi gyökér elszakadt. Ők azt mondják, hogy nem tartoznak semmilyen egyházhoz, felekezethez. Egyéni, nemzeti, történelmi önértelmezésükből hiányzik a vallási-felekezeti összetevő. Egy alapvető dimenzióval szegényebbek! S mindnyájan szegényebbek lettünk azzal, hogy nemzetünk egy része nem tudja múltunk teljességét saját önértelmezésébe beépíteni.

A felekezetenkívüliek aránya jelentős és nő. A fiatalok között többen vannak, mint az idősek között. Ám a többség önmagát mégis katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak mondta. A népszámlálás a rendszerváltást követő társadalmi és világnézeti tájékozódás egyik fontos összefüggését dokumentálta. A társadalom közel háromnegyede (71,5 százaléka) valamely keresztény történelmi egyház által képviselt vallást mond magáénak. Ez ugyancsak jelentős, több, mint a "kétharmados" többség!

A népszámlálási vallási adatok megfelelnek előző ismereteinknek és az előrejelzéseknek. Tévedés azt hinni, hogy a valamely felekezethez tartozók aránya alacsonyabb lenne, mint amit korábban feltételeztünk! A katolikusnak kereszteltek aránya 6,5 millió körül van.

2001-ben a személyes bevallásuk szerint római katolikusok részaránya az ismert válaszok 52,0 százaléka volt. Ehhez hozzá kell adni a görög katolikusok mintegy 3 százalékos arányát (amit a népszámlálás előzetes adatközlése sajnálatos módon az ortodoxokkal és a kisegyházakkal együtt a "más egyházak" kategóriájába számolt). Az új évezred küszöbén az ország népességének valamivel több, mint fele magát katolikusnak mondta.

A katolikus/protestáns arány alakulása egy hosszabb történelmi folyamat része. A katolikus túlsúly legalább két évszázada folyamatosan, noha nem azonos ütemben nő. A katolikusok aránya (a mai országterületen) 1910-ben 2,33-szorosa; 1920-ban 2,44-szerese; 1930-ban 2,49-szerese; 1941-ben 2,54-szerese; 1949-ben 2,60-szorosa, 2001-ben 2,80-szorosa a reformátusok és az evangélikusok együttes arányának. Mivel jelenleg a katolikus túlsúly a fiatalabb évjáratokban erőteljesebb, mint az idősebbek között, a tendencia folytatódása prognosztizálható.

Érdekesek és a lelkipásztori feladatok szempontjából sem mellékesek a regionális különbségek. Északnyugatról kelet és délkelet felé, Komárom-Esztergom megyétől Békésig és Csongrádig húzódik az a sáv, amelyet nagyfokú felekezetenkívüliség jellemez. Ide tartozik még Budapest, Fejér és Pest, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye. Itt a népesség egyharmada felekezetenkívülinek mondta magát, vagy nem kívánt válaszolni. Az ország nyugati és délnyugati felében, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyékben csak feleannyi a felekezetenkívüliek és válaszolni nem kívánók aránya, éppúgy, mint az ország északkeleti felében, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyékben. A dolog pontos okát nem tudjuk. Sem a felekezeti megoszlás, sem a gazdasági fejlettség, vagy a jólét nem ad elegendő magyarázatot. Bizonyos viszont, hogy a zsellérsors s az agrárproletárok nyomora az Alföldön volt a legnyomasztóbb. Talán egy korábbi rendszer bűnei a felelősek az egyházaktól való mai eltávolodásért.

A területi különbségek között még valamit érdemes említeni. A török kor óta meglévő felekezeti struktúra ma is él. A Dunántúl és néhány északi megye lakosságának nagy többsége katolikus. A reformátusok aránya Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben jelentős. Az utóbbi megyében övék a relatív többség.

Csehországban a magukat valamely felekezet tagjának mondók aránya 1991-2001 között mintegy 15 százalékkal csökkent, Szlovákiában közel ugyanennyivel nőtt. Ott a vallási helyzet változékony. Az embereken múlik, hogy magukat minek mondják. Magyarországon az arányok stabilabbak.

A világnézeti sokféleség egyértelmű követelményekkel jár - éppúgy, mint a felekezetenkívüliség terjedése. A társadalom (vagy éppen az állam) már nem biztosítja a történelmi egyházak folyamatosságát. Nem ez a dolga. Az egyházaknak maguknak kell bizonyságot tenniük Urukról és a rájuk bízott Evangéliumról. Persze, a papok tanítanak, prédikálnak. De most többről van szó! A kereszténység ápolása és továbbadása élményt, a hitre való kitartó felkészítést, élő közösségeket, a kétezer éves közös hagyománnyal való foglalkozást igényel. Ez minden olyan keresztény feladata, aki vallása létét és terjedését fontosnak tartja. A Jézusról való tanúságtétel egyszerre követel találékonyságot, elkötelezettséget és erre fordított időt. Innen nézve a népszámlálás: figyelmeztetés. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Magyarországon sokakat még nem érintett meg az Evangélium jó híre.

Tomka Miklós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu