Vidor Miklós

Száműzöttek menedéke

A nagy idők utóbb kezdenek kisebbedni, elnyelik őket a köznapok, színhelyeik is addig zsugorodnak, míg végül nyomuk vész. A Múzeum körútról a Károlyi kerthez vezető keskeny köznyi házsor ma már Ferenczy István, a reformkori szobrász nevét viseli, mert ebben sincs állandóság. Itt az elején húzódott meg a szerény kis presszó, a néhai Darling. Jó párszor cserélt azóta gazdát, annyiszor építették át, tán csak a főfalai állhatnak; most finom régiségüzlet van a helyén.

A belvárosi légkör, központban is eldugott fekvése okán válhatott menedékünkké a Darling, a bölcsészkar s a Széchényi Könyvtár szomszédságában, ugrásnyira a rádió székházától, a negyvenes évek vége felé. Közönsége javarészt egyetemista fiúkból, lányokból verbuválódott - nemrég magunk is közéjük számítottunk, reménybeli és leendő lírikusok és novellisták.

Csak azóta történt egy s más. A háború után hamarosan ránk szakadt a fordulat, kiütötte a makacs tájékozatlanokat, akik a daliás munkaversenyek, május elsejei zászlós fölvonulások elől még mindig önző, személyes élményeikhez próbáltak visszaszökni.

Nem tudom már, melyik törzsvendég, Mándy Iván vagy Végh Gyurka vitt magával, csak azt, hogy azonnal otthon éreztem magam. Körülöttem csupa ismerős arc, elég volt összenéznünk, hogy egymás puszta létéből merítsünk biztatást. Magam újonc lézengőként egy nemrég fontos kulturális intézmény íróasztalától kerültem az utcára.

Meghittebb éghajlata volt annak a gyerekszobányi belső helyiségnek a külvilágnál, ahol semmi szükség nem volt ránk. Viszonzásul mi is diszkvalifikáltuk az eleven valóságot, vállaltuk a négermunkák, átírások, szemrongáló korrektúrák krajcáros robotját. Múlhatatlan zsebviszketegünk közös refrénné vált. Akinek épp minden forrása bedugult, a bohém tulajdonos, Dózsa bácsi jóvoltából fogyasztás nélkül, tandíjmentesként ücsörgött a társaságban.

Biztosítva volt a bő utánpótlás, egyre többen követték példánkat. A megbecsültek és sarzsi nélküliek korlátlan demokráciája érvényesült a parányi asztalok közt. Pilinszky Jancsi tűnődő együttérzéssel hallgatta a letörtségében is izgatott Szomráky Sanyika panaszáradatát lírai nyomorúságáról. Ez a fiú jóformán itt élt, számon tartotta mindazt, ami másokkal történt meg. Az elszántan berobbanó Lakatos Pista a Szabad Európa híreivel paprikázta meg az elégikus közhangulatot. Vargha Kálmán, a nyílt mosolyú irodalomtörténész a zsokétermetű, szigorú kritikussal, Szabó Edével vitatta meg a Nyugat körüli tollharcokat.

Az ifjan még karcsú Galsai Pongrác szenzációra éhesen toppant be. Pécsről került föl bölcsésznek, kaján élvezettel recitálta a szelíd agydefektes Züsz Pista verseit: "Fáj fogam, fáj ... jó fogorvos kellene". S az alapvizsga gondját elhessentve egy-egy csinos kollegina tanulmányozásába merült.

Rába Gyurka tanárkodott már, ő csak délután nézett be olykor. Nála is ritkább vendég volt Kosztolányi Ádám, tétova kísértetként. Fölpuhult arcán kiátkozott apjának elrajzolt vonásaival. Legtöbben dacos önérzettel hordtuk a kiakolbólítottak rendjelét. Ilyesmi nagynevű mesterekkel is megesett, csak ők nem jártak a Darlingba.

A szenior Vajda Endre volt köztünk, de tekintélyét nem ennek köszönhette. Nemrég még az Athenaeum lektora volt, kétszeres Baumgarten-díjas, esszéinek rangját s makulátlan tisztességét ismerték el vele. Egyszerre fölfigyeltünk, mikor halkan megszólalt. A konkvisztádorok kalandjait elevenítette föl, vagy Shakespeare "dark lady"-jének rejtélyét, máskor az elborult Hölderlin világos pillanatairól beszélt, s mindehhez mérhetetlenül több közünk volt a lapos, hősinek hazudott jelennél. Művelődéstörténeti tanszéket kellett volna fölállítani Vajda tanár úrnak ott a füstös, rég seholsincs Darlingban.

Igazi műfajában már nem szólalt meg. S később legkülönb tanulmányainak kötetbe gyűjtésére sem bírhatta rá a kiadói sürgetés. Valami végképp kialudt benne. Az írói becsvágy, a közlés ingere?

Amitől valamennyien megsérültünk, abba ő végképp belebénult. A konokul rejtett titok eltokolódott, betemette alkotókedvét. Évtizedekkel távozása után a jóvátehetetlen adósság tudatával gondolunk rá, nevét elnyelte a csend.

És a Darling? Mi maradt a Darlingból?

A híre. Mert az túlnőtt a feledékenység térfogatán.

Igaz, merő szájhagyomány formájában: az itt született sírfölirat-költészet élteti még.

A hely szelleme megragadta Jékely Zoltánt is, pedig ő csupán futó vendég volt itt, hébe-hóba szökött át munkahelyéről, a Széchényi Könyvtárból. Az ő, és Vajda Endre agyából pattant ki a fullánkos, két-háromsoros epigrammák ötlete, a mindenható percemberkéket kipukkasztó, telitalálatú karikatúráké. Váratlan sebességgel városszerte elhíresültek, nem is éppen veszélytelenül, bár az önirónia sem hiányzott belőlük. Olykor megcsipkedték a forgalomból kivont mestereket, s a magunkfajta kukoricán térdeplőket is.

Érctábla bizonyára nem hirdeti majd az emberséges menedékpresszó helyét, de a jövendő irodalomkutatóinak is fölösleges fölkeresniük az elvarázsolt színteret. Amit a Darling jelentett, a légkört, komikotragikus beltenyészetét, a feje tetejére állított világ történeteinek hőseit maradandóan őrzi egy kisregény, a Fabulya feleségei, Mándy Iván írta. Két hiteles bennfentes nyugtalan, egymásra licitáló dialógusából bomlik ki a végül személyesen betoppanó Fabulya alakja, a megtestesült abszurd. A remekmű kegyetlenségével és ítéletét föloldó ragyogásával jeleníti meg egy egész nemzedék sorsát.

Hiteles kordokumentum. Újra elolvasva ráébredünk, hogy mindez velünk ment végbe vagy ötven esztendővel ezelőtt, itt Budapesten, a hajdanvolt Darlingban.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu