ÉLET ÉS LITURGIA

Szentáldozás régen és ma (3.)

(Két szín alatt)

Nagycsütörtökön az esti szentmisében Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből olvastatja fel az egyház a szentleckét. Ez az újszövetség első irata, körülbelül 51-ből való. A 11. fejezetben az eucharisztiáról írja az apostol, hogy mit tett az Úr elárultatásának éjszakáján. Kezébe vette a kenyeret, majd a bort és nekik nyújtotta.

Ez a fejezet azonban több, mint az utolsó vacsora leírása. Ez már tükrözi az ősegyház gyakorlatát, hogy az eucharisztiát két szín alatt, vagyis a kenyér és a bor színe alatt szolgáltatták ki. A 10. század előtt botrányt keltett volna, ha csak a kenyér színe alatt szolgáltatták volna ki az eucharisztiát. Érdemes megemlíteni, hogy Nagy Szent Leó pápa a manicheus eretnekek egy szín alatt való áldoztatását szentségtörésnek tekintette.

A 8. századból való római ordo (pápai szertartáskönyv) leírja, hogy a pápai misében a következő módon történt az áldozás: a pápa két szín alatt megáldoztatta a papokat, a diakónusokat azonban csak a szentostyával. A segédkező papok nyújtották nekik a kelyhet a szent Vérrel. A híveknek a miséző és a papok adták az eucharisztia kenyerét, míg a diakónusok feladata volt a szent Vér kiosztása. Később különböző eszközöket - szalmaszálat vagy szívócsövet - használtak, hogy az esetleges járványok terjedését megakadályozzák. Lehet, hogy Kempis Tamás erre utal, amikor ezt írja: mégis odateszem ajkamat a mennyei cső szájához, hogy onnan legalább egy cseppecskét kaphassak szomjúságom enyhítésére, nehogy egészen elepedjek. (Krisztus követése IV. 4. 4.) Máshol a kiskanál használata terjedt el, de a bemártással való két szín alatti áldozást tiltották, mondván, hogy az Úr az utolsó vacsorán külön-külön nyújtotta apostolainak a Testet és a Vért.

De azért minden időben alkalmazták a kenyér színe alatti áldozást is. A betegeknél, ha szükséges volt, vízbe mártották a Legszentebbet és így nyújtották a haldoklónak. Sőt, arra is van példa, hogy a haldoklónak a nyelvére a szent Vérből cseppentettek. Ezt a 10. toledói zsinat (675) kifejezetten megparancsolta.

A két szín alatti áldozás gyakorlata a 13. században fejeződött be. Megszűnésének több oka volt. Részben az attól való félelem, hogy a szent Vért tiszteletlenség érheti, másrészt az áldozók nagy száma. A teológia pedig világosan tisztázta, hogy a megdicsőült, vagyis a teljes Krisztus van jelen az eucharisztikus Teste alatt. Aquinói Szent Tamás a Summájában felteszi a kérdést: Szabad-e magunkhoz venni az Úr szent Testét az ő szent Vére nélkül? Válasza: a papnak nem, de a híveknek az egyes egyházakban elővigyázatosan csak a szentostyát nyújtják.

A két szín alatti áldozás a miséző számára annyira elengedhetetlen volt, hogy nagypénteken, az úgynevezett csonkamisében, amelyben nem volt átváltoztatás, felajánláskor bort töltöttek a kehelybe. Krisztus Testét a kenyér színe alatt a nagycsütörtöki miséből tették el, és a Miatyánk után annak egy kis darabját a borba ejtették. Ez a gyakorlat az V. Piusz-féle Misekönyvben is szerepelt, és a nagyhét megújításával XII. Piusz pápa szüntette meg 1955-ben.

A konstanzi zsinat (1415) Husz János követőivel szemben elrendelte, hogy a híveknek csak a kenyér színe alatt szabad kiszolgáltatni a szentáldozást. Ezt V. Márton pápa 1518-ban megerősítette. A tridenti zsinat idején IV. Piusz pápa a világi fejedelmek sürgetésére megengedte az eretnekek visszatérésének reményében a két szín alatti szentáldozást, de ez nem hozta meg a várt eredményt. Így 1584-ben véglegesen lezárta, és a II. vatikáni zsinatig a hívek számára az egy szín alatti áldozás lehetősége maradt.

A zsinat döntését előkészítették X. Szent Piusz pápa határozatai a korai és a gyakori szentáldozásról. Ezért vetődhetett fel, hogy térjen vissza az egyház az ősi gyakorlathoz. A Római Misekönyv e szavakkal indokolja: Az eucharisztia lakomajellege beszédesebben áll előttünk. Világosabban kifejezésre jut az az isteni akarat is, amely az új és örök szövetséget az Úr vérével szentesítette, és jobban felismerhető az a szoros kapcsolat, amely az eucharisztikus lakoma és az Atya országában reánk váró lakoma között áll fenn (240).

A misekönyv megállapítja a két szín alatt való áldoztatás lehetőségeit is. Például keresztelés, házasságkötés, betegek kenete alkalmával, ha az mise keretében történik. Hasonlóképpen a szerzetesi fogadalom vagy a lektor és felolvasó avatásánál. Mindenképpen ajánlott nagycsütörtökön.

A módjára vonatkozóan több lehetőséget ad, azonban püspöki karunk 1967-ben adott utasítása szerint a leghelyesebb a bemártással történő áldoztatás. Ilyenkor az áldoztató a szentostyát a kehelybe mártva mondja: Krisztus Teste és Vére. Az áldozó válasza: Amen.

Hittel imádkozzuk Aquinói Szent Tamás csodálatos himnuszát Sík Sándor fordításában: Rejtőző istenség, hittel áldalak, Ki elrejteztél itt bor s kenyér alatt. Szívem teelőtted megalázkodik, Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik. - Jézus most csak arcod leplét láthatom, Add meg, Uram, amit úgy szomjazom, Boldogan, lepletlen lássam színedet, És dicsőségedben dicsérhesselek.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu