|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Jótékonysági koncert a Szent Ferenc Kórház javára Beszélgetés Baltási Klára főnővérrel November 10-én ismét lesz jótékonysági koncert a Zeneakadémián a budapesti Szent Ferenc Kórház javára. Ennek a rendezvénynek nemcsak az a célja, hogy anyagi segítséget nyújtson az intézménynek, hanem az is, hogy nevét mind szélesebb körben ismertté tegye. A húsz éve itt dolgozó Baltási Klára főnővérrel beszélgettünk a kórház múltjáról, mozgalmas jelenéről és biztató jövőjéről. Mit kell tudni a Szent Ferenc Kórházról? - Az intézményt 1937-ben alapította az Assisi Szent Ferenc Leányai betegápoló rend. 1950-ben államosították, 1967-től a János Kórház kihelyezett részlegeként működött. Ezekben az időkben is megmaradt azonban "egyházi jellege", hiszen az ország egész területéről fogadott egyházi vezetőket, papokat, szerzeteseket, apácákat. Az épület harmadik emeletén található kápolna a nehéz időkben is folyamatosan működött. Az intézmény a rendszerváltást követően, 1994-ben került vissza a betegápoló rend tulajdonába. Két évvel később megtörtént a teljes leválás a János Kórházról. Az átmenetet Kozma György igazgató főorvos "vezényelte le". Igyekezett fenntartani az intézmény működőképességét, és az ő nevéhez fűződik a kardiológiai állomás alapjainak lerakása. A megújítást és a profilváltást a jelenlegi igazgató főorvos, Tahy Ádám hajtotta végre. Ő ideiglenesen felfüggesztette a ráfizetéses sebészet működését, viszont felkarolta a - kilencvenes évek elején amerikai pályázaton elnyert pénzekből kialakított - kardiológiai állomást, valamint a belgyógyászatot és a rehabilitációs részleget. Most milyen további fejlesztések várhatók? - A külföldi mintákat követve az Országos Egészségügyi Pénztárral együttműködve úgynevezett mátrixkórházat szeretnénk létrehozni. Ez azt jelenti, hogy nem lesznek osztályok, csak szakterületek, annyi ággyal, amennyi éppen szükséges. Ez egyértelműen a betegek kényelmét fogja szolgálni, hiszen nem kell őket az egyik osztályról a másikra küldeni, hanem ugyanazon ágyon maradva "kerülhetnek át" - adott esetben - a belgyógyászatról a sebészetre. A különböző feladatok megoldását - szükség esetén - szerződtetett orvosok fogják elvégezni. A kórház alapvetően három lábon álló intézmény. Az aktív ellátás mellett feladata a rehabilitáció, valamint a megelőzés is. Ez utóbbi hiányosságait is szeretnénk pótolni a közeljövőben. A prevenciós program kidolgozása és a hozzá kapcsolódó helyiségek kialakítása már folyamatban van. Egy jól felszerelt szűrőbusz vásárlásával azokhoz is eljuthatnánk, akiknek nehezére esik, hogy bejöjjenek vizsgálatra. Többek között kardiológiai, urológiai, nőgyógyászati, valamint gasztroenterológiai szűrésre lenne így lehetőség, külön is gondolva az idősebbekre. Milyen eredményei voltak az elmúlt évi koncertnek? - Hozzásegített, hogy bekerülhessünk a köztudatba. Ennek azért van jelentősége számunkra, mert - bár kötelező területi ellátást végzünk - a szabad orvosválasztás bevezetésével bárki bejelentkezhet hozzánk. A nálunk járt betegek tapasztalhatták - ha kicsi és sokszor zsúfolt is a kórház -, hogy összhang van a dolgozók között, családias a hangulat, mindenki néven szólítja a másikat. Valódi közösségi hangulat uralkodik, ami ritka a hasonló intézményeknél. A betegek testi bajainak gyógyítása mellett gondot fordítunk arra is, hogy szorongásaikat, lelki bajaikat enyhítsük. A koncert bevételéből és a támogatók adományaiból látványos átalakítás indult el az elmúlt évben: modernizáltunk, felújítottuk a bejáratot, a portát. A földszinten burkolatot cseréltek, festettek, kicserélték a világítást. A lépcsőházat - a művész ajándékaként - Prokop Péter festményei díszítik. Több kórtermet komfortosítottunk új fürdőszobákkal, mellékhelyiségekkel. A kazánház és a fűtési rendszer teljes körű felújítása a napokban fejeződött be. Továbbá számos új betegvizsgáló eszközzel gazdagodtunk. Melyek a további célok? - Hiányzik egy olyan terem, amely értekezleteknek, tudományos tanácskozásoknak adhatna otthont. Szükségünk van orvosi szobákra, új ágyakra. Bővíteni kell az ambulanciát. A tetőtér beépítését és egy új szárny kialakítását is tervezzük. Vonzáskörzetünk az első, a második és a tizenkettedik kerület. Az egyház és a főhatóság mellett ezek a kerületi önkormányzatok támogatnak minket, de a nagyszabású elképzelések megvalósításához mindenképpen szükség van olyan figyelemfelkeltő rendezvényekre is, mint amilyen a zeneakadémiai jótékonysági koncert lesz. Pallós Tamás
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|