Üvöltő "intelligencia"

Adatokból összeállítható, mekkora a hangrezgés, amennyit a mai fül elbír. (Régen aligha bírta el!) Mindennek káros hatásait is fölmérték.

A minap afféle intelligens csoport (8-10 hölgy!) szállt fel a vonatra. Távolabbi vidékről jöttek, s mentek vissza - a történelmi városból. A hely "megihlette" őket, kiváltotta örömkiáltásaikat - a vonaton. De a hang rövidesen torz képpé változott (hogy a régiek szavával éljek, akik még a hangot is képesek voltak látvánnyá változtatni), s mintha dicséretükbe gúny és "rút kacaj" vegyülne, üvöltötték élményeiket - ilyen-olyan távoli eseményekről. Akik a környezetükben ültek, némák maradtak: "lenyűgözte" őket a hang, és nem az élmény, amely cifrázott magyar(os) sallangokkal tarkítva szinte kimerítette a durvaságot, ízléstelenséget.

Az első mondataik meggyőztek: középosztálybeliek, bizonyára néhány köztisztviselő, pedagógus, mindenesetre nem a hivatástudatukban, hanem infantilis elengedettségükben, s hogy hallja a "világ": még deklarálták is.

A "semleges" utazó elgondolkodhatott: mi az emberi szabadság, a benső, örömmel, bánattal számoló, mi az, szabadnak lenni, hogy mások is ezt gondolják?

Az üvöltő hangsúlyok lélektani képletéről - speciális fölvételek nyomán - tudni: vagy a lefojtott énből fakad, vagy valóban a kiskorúság jele, amely a XXI. században sem hiányzik. Van, aki a "fegyelem sérültségét" emlegeti, más az idegállapotra hivatkozik...

A vonat alagútban baktatott. Néhány percre elcsitult a lárma, a fényben aztán még hevesebben kitört: blődli szófűzések, csikorgó ösztönök vezényletével szinte leszállásra kényszerítettek többeket a következő állomáson. Végül a kényelem győzött: "A fene bánja!" Valaki már felállt volna, hogy rájuk szóljon, aztán leült. Beletörődött a sorsába, és megpróbálta egy szál könyvvel nyugtatni magát, mert arra gondolt: Marcus Aurelius császár - nem messze, a Duna és a Garam találkozásánál leírta, hogy ha lármás emberrel találkozol, ne szólj rá, mert te is fölemeled a hangod. Igaz, ő a dühösekre mondta, azonban nem az életre dühös-e az is, aki "emlékek" idézésére otromba-önmagát üvölti?

Butaságát leplezi? Vagy... De hová lett a jó modor, a stílus, ami még mindig az ember (lehetne)?

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu