"Hogy keresse és megmentse az elveszettet"

Évközi 31. vasárnap

Szent Lukács a jerikói vak meggyógyításához hozzáfűz még egy, a városhoz kötődő eseményt: a vámos megtérését. Mindkét perikopának közös a mondanivalója, az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett. Az előbbi epizódban a gyógyítás révén a beteget vezeti vissza a teljesebb életbe, az utóbbiban a megtérő bűnöst az üdvösség közösségébe. Az események színhelye, a hellenista Jerikó városa terméketlen, szinte holdbéli táj közepén, egy virágzó, zöldellő oázis mentén feküdt. Nagy Heródes szívesen időzött itt, úgyhogy a város szépen kiépült. A Jordán közelsége is hozzájárult ahhoz, hogy gazdasági jelentősége megnövekedett, így a fontosabb vámhelyek között tartották számon. Így érthető, hogy a leírás Zakeust a vámosok vezetőjeként mutatja be. A helyszín tehát kiválóan érzékelteti az események mondanivalóját, a terméketlen életből az igazi életbe vezetés titkát. Hogy az Evangélium üzenetét feltárjuk, érdemes az események szereplőiből kiindulnunk.

Zakeus, a fővámos kis termetű ember. Nyilván hallott már Jézusról, ezért látni szeretné. A leírás nem tartja említésre méltónak, hogy milyen szándék vezeti őt, valószínűleg csak a kíváncsiság. Mindenesetre szokatlan megoldást választ: ő, a méltóságos hivatalnok, mint egy utcagyerek, a fára mászva akar szemtanúja lenni Jézus jövetelének. Jézus viszont megszólítja őt, betér hozzá, és ez örömmel tölti el. A találkozás gyümölcse a megtérés: a haszonszerzésre épülő élet helyet ad az ajándékozó, segítő jóságnak. Jézus nem hívja őt, hogy kövesse evangéliumhirdető útján. Ő annak a hívőnek típusa, aki a helyi közösségben éli a megtérésből fakadó, jóságban gyümölcsöző hívő létet. A keresztény missziós törekvés nem mondhat le arról, hogy értékelje a Jézus iránt az emberi szívben kialakuló szimpátiát vagy akár kíváncsiságot. Nem lehet azon a címen visszautasítani, hogy szándékában tökéletlen, talán túlságosan felszínes, emberi. El kell fogadni kiindulópontnak, hogy erre építve eljusson a szív az igazi megismerésre és megtérésre. Lehet sok olyan felszínes találkozási pont az emberi életben, amely nyithat Jézus Krisztus és Evangéliuma felé. Ezek az első lépést jelenthetik a hit útján. A mai, csak saját magával törődő, éppen ezért elmagányosodó világban ilyen lehet a személyes odafordulás, az érdeklődő elfogadás és befogadás. Közelebb viheti az embert ahhoz a pillanathoz, amikor megérik benne a krisztusi üzenet: ma nálad kell megszállnom.

Azután ott az arctalan tömeg. Jézus miatt verődött össze, de mivel "arctalan", állásfoglalása kiszámíthatatlan. Most éppen a korabeli átlagfelfogást képviselik, elítélik Jézus döntését, hogy közösséget vállal a "bűnösökkel". Bár a tömeg véleménye erőt fejez ki, Jézus - küldetése tudatában - vállalja a szembesülést.

Krisztus közössége, az egyház is kerül hasonló élethelyzetekbe a történelem folyamán. Mennyivel egyszerűbb lenne követni az átlagvéleményt! Mégsem teheti, mert felelősséggel tartozik a rábízott krisztusi értékekért. Ez a feszültség kísérője az egyház földi működésének, különösen ma, amikor a közfelfogás erős szervezettséggel hangoztatja felszínes vélekedéseit, a "modernség" címszavával vértezve. Ugyanakkor figyelni kell az "idők szavára", mert ebben is felismerhető a megújulás záloga. Nem véletlen, hogy Szent Pál a pogány környezetben élő, attól szenvedő thesszaloniki közösségnek ezt írja: vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg! (1Thessz 5,21). A hiteles őrzés gondja és a megújulás szükségessége teszi érthetővé, hogy az egyházi megnyilatkozások óvatosan, néha bizonyos "fáziskéséssel" adnak elirányítást az élet új dolgaiban.

Az evangéliumi jelenet középpontjában természetesen Jézus áll, aki azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. A hangsúlyos mondat témája visszautal Ezekiel prófétára, aki a messiási idők isteni tevékenységeként szól a szétszóródott, elveszett, beteg nyájról (Ez 34,16). Erős vigasztalást jelent, hogy utánajár az elveszettnek. Nemcsak a véletlenül, a sors kegyéből vele kapcsolatba kerülőt veszi gondjaiba! Isten üdvössége személyes odahajlásban bontakozik ki. Ez jut kifejezésre Zakeus megszólításában is. A személytelen tömegből kiemeli őt a jézusi szó, és így vezeti el a megtérésre. Statisztikailag elhanyagolható, egy ember a sokaságból, ő mégis több! Azt jelzi, hogy Isten így, személyesen vezet az üdvösségre Jézus Krisztusban.

Krisztus tovább él a hívő közösségben. A szentségi jelekben hisszük, hogy vele találkozunk. Különösen az eucharisztia szentségi közösségében. De ő szólít meg, amikor a Szentírást olvassuk a szentmisében. Ő szólít meg, amikor a közösség tagjai evangéliumi értékeket valósítanak meg. Amikor együtt imádkozunk, ő közöttünk van. A közösség és tagjai tehát a bűnöst megszólító Krisztus arcát kell, hogy megjelenítsék a kívülállók felé. Egymás között pedig újra és újra a segítés, bátorítás és megtartás kegyelmi ereje kell, hogy érvényre jusson. Vigasztalást jelent az is, hogy a hittől eltávolodott szeretteink nincsenek "leírva", hiszen Jézus azért jött, hogy keresse és megmentse az elveszettet.

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu