Életkép a pesti utcáról

Október végén, november elején valahogy másképpen lépdelek Budapest utcáin. Tudatosabban, több körültekintéssel, emlékezve. Mert annak a 45 évvel ezelőtti tizenkét napnak az emléke ott ragyog minden mai napfény-csillanásban, és ott zokog minden mai esőverte házfalon.

Ilyenkor más arcát mutatja a Petőfi-szobor, a Műegyetem, a Corvin mozi környéke, a Kossuth tér, a Rádió, a Széna tér, a Bem tér, és annyi más budapesti utca. Mintha a falak, a kövek is emlékeznének. Mintha el akarnák mondani mindazt, aminek tanúi voltak.

A minap a Blaha Lujza téren jártam. A széles, többsávos út két oldalát középen elválasztó padkán, a betontenger közepén, ahol gyalogosok sem járnak, állt egy derékmagasságú fakereszt. Rajta virágok és egy dülöngélő betűkkel, tragikus helyesírással kapart felirat.

Először azt hittem, baleset áldozatának állítottak emléket, aztán közelebb mentem. 1956. október 25-én ezen a helyen halt meg két orosz katona. Az elnyomó túloldalon álltak; de a fájdalom és a gyász nemzettől és nyelvektől független.

A kereszt két emberre emlékeztet, akiknek semmi közük nem volt a csapatokat mozgató ideológiákhoz és hazugságokhoz. Két emberre, akik nem versengtek a hatalomért, és talán azt hitték, hogy Szuezben vannak.

Őket is várta otthon valaki. Ők is csak élni akartak. Túlélni. Hazamenni. Azóta talán ők is az értelmetlenül meggyilkoltak seregével együtt dicsérik Istent. Nyugodjanak békességben, és emlékeztessen rájuk legalább egyetlen fakereszt a város közepén.

-bali-

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu