A süni halála

Szomorúan nézem az őszszel birkózó kertet: elsápadt már a félelemtől, avar borítja, olyan, mintha minden éjszaka tündérek terítenék le aranyló bársonnyal. Nem csivitelnek madarak a könnyüket hullató fák ágai között, vetkőzik már szemérmesen az öreg platán. A szomszéd cicája se sütkérezik az olykor-olykor még kiragyogó napsütésben, csend van, olyan, amilyen azokat a nagy, nagy csendeket előzi meg. A mélyeket. A szomorúakat, a nyarat siratókat.

Aztán mégis magára vonja valami a figyelmét, kúszik, halad, mozgatja az elsárgult, halni készülő leveleket. Jobban odafigyelve a titkot is megfejteni: süni ballag a szomszéd kert felé. Már korábban is felfigyeltem rá, a mi kertünkön halad át, talán lakmározni jár a szomszédba. Hogy mi lehet az a csemege, ami oda csábítja, nem tudom. Pedig Aesopus sok meséjét ismerem, Lafontaint is forgatom. Tűnődöm hát, hogy hová ballaghat a süni fáradtságot nem kímélve és minek?

Erről meg eszembe jut egy igaz történet, amelynek egy ilyen kis szürke állat volt az egyik főszereplője, s nagyon tragikusan végződött. Soltvadkerti ismerősöm mondta el, akihez borért jártam. Mindig nála töltöttem meg a demizsont, ha arra vitt az utam, s hát emiatt elég gyakran vitt arra.

Borospincéjének lépcsőjén ültünk egy őszi napon poharazgatva, amikor a here felől feltűnt egy felénk igyekvő sün. "Erről jut eszembe" - kezdte a borosgazda kissé fátyolos hangon. Éreztem nyomban, hogy megérintette a múlt. Valóban.

"Még ifjúkoromban történt, éppen itt a szőlőben, ahová naponta kijártam apámnak segíteni. Egy ilyen sün tűnt fel a szőlősorok között, megfigyeltem, merre veszi az irányt és mi a szándéka. A szomszéd szőlője felé tartott. Pista bácsinak volt ott konyhakerti veteménye is, talán a sárgarépára fájt a foga. Bevallom gyakran tekingettem én is arrafelé, mert a szomszédnak csodaszép lánya is volt, a Terike. Vidám szívű, nótás kedvű leány volt; amikor kijött az apjának segíteni, áthallatszott hozzám a danászása. Mit mondjak? Beleszerettem. Meresztgettem a szemem vasárnaponként is a nagymisén, ahová érette jártam el szorgalmasan.

Aztán a szüretet követően, egy őszi nap meglátva újra a sünt, ragyogó ötletem támadt: felhasználom az ártatlan kis állatot üzenetközvetítésre. Volt egy kis noteszom, kitéptem egyik lapját és ráírtam csupa nagybetűkkel: SZERETLEK! Aztán megkörnyékeztem a sünit, s a papírlapot a tüskéire szúrtam. Figyeltem is további útját, nehogy lerázza valahogy magáról.

Terike danászott, énekelt, kacagott, aztán egyszerre csak elhallgatott. No most! - gondoltam. Most láthatta meg a sünt a papírlappal a hátán. Nem mindennapi látvány egy ilyen üzenetközvetítő sün, nyilván odafutott, s elolvasta az üzenetet. Az nem kétséges, hogy tudta: neki szól. És azt is, hogy ki küldhette. Bevált hát az ötlet.

"Jött rá válasz?" - kérdeztem. Sokáig nem felelt, aztán mélyet sóhajtott. "Soha."

Nem akartam a múltat feszegetni, ki tudja, milyen régi sebet szakítok fel, de ő egy újabb pohár bor után folytatta:

"Néha arra gondolok, hogy talán ez okozta a süni halálát. Mert meghalt. A két szőlőültetvényt egy mezei út választja el, azon járnak be a traktorok, mi is azt használjuk a szőlőszállításkor. Nekünk fuvarozott Dávid Karcsi, s ő gázolta el a kis állatot. Még kérkedett is aztán, elmesélte, hogyan történt. ťAmikor láttam, hogy valami fehér folt mozog az úton, nekiirányítottam a zetort.Ť Így történt. De a titok titok maradt, az utolsó üzenetem nem olvasta el már senki. De Terike aznap nem énekelt..."

Megkóstoljuk búcsúzóul a törkölyt is. Ez összehúzza egy kicsit a szemünk, úgy nézünk, mint akik messzire szeretnének látni. De a múltban éppen nincs mit látnunk, fogom hát a megtöltött demizsont és elindulok a kocsi felé. A gazda elkísér. Kezet fogunk. Mielőtt beindítom a motort, még visszaszólok.

"És Terike? Mi lett azzal a szép lánnyal? Arról nem is beszélt."

"Terike? Hát férjhez ment. Három gyermeke született azóta. Boldogan él a gyilkossal..." Kihajolok az ablakon. "Ki vette el, az Istenért?" Szomorúan mosolyog. "Hát Dávid Karcsi. A gázoló... a traktoros... mert ilyen az élet..."

Nem szólok, gázt adok.

Illés Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu