Fölismerések pápája

Monta Baldo hóval borított bércei alatt, ahol az olasz Riviéra "örök virágai" nyílnak, vagy a Mincio ballagó vizénél, a szelíd lankákon "fölébrednek múltak emlékei", s a "Lacus Benacus" - a Garda-tó catullusi üzenetében meghallani a latin szellem énekét, vizekét, földekét, amely Vergilius "dallamaiban" (hexametereiben) igazi bukolikus hangszólam.

Vergilius Mantova mellett született, azon a tájon, ahol Krisztus után 452-ben egy keresztény nagyság, Leó pápa a barbár hódító vezérrel: Attilával találkozott, s ki tudja, milyen érvekkel, meggyőzéssel arra bírta, hun népével kerülje el Catullus, Vergilius Rómáját, a Várost, amely akkor már mártírok-megszentelte föld volt, s melyet ő - elődjéhez, Damasus pápához hasonlóan - annyira szeretett. Talán nála volt az arany karperec, az a hun ötvösremekmű, melyet a barbárok támadása kezdetén Valentinianus császár követének megmutatott, amikor az kérte: vonuljon ki a pápa is Rómából, mentse az életét. A válasz: "Egy nép, amely ilyen remek tárgyakat készít, arra is képes, hogy az élő Szót (Igét) befogadja."

Hegyek, vizek s a síkság találkozása Itália északi felén élet-táj: leói érzékenység, Monteverdi s a korábbi latinok harmonikus rezonanciája történelemre, szellemi mozgásokra.

Az Aeneis költőjének sorait olvassuk az ismeretlen Gyermek születéséről, s megcsendül Nagy Szent Leó karácsonyi homíliája: ...látjáka világ minden népéből épülő mennyei Jeruzsálemet, és ha az isteni jóságosság ezen elbeszélhetetlen műve fölött annyira örvendezik az angyalok fensége, mennyire kellene örvendeznie az alantas embervilágnak? Közben dübörögnek a hullámok Ostia Antica partjainál, s egy örök-modern fiatalember bámulja a tengert: Aurelius Augustinus - Szent Ágoston, akitől Leó annyit tanult. Az idő: távolba vész, a leói "ma" (hodie) a homília elején összekapcsolja a lélek benső eseményeit, a liturgikus történést, s mint modern (XX. századi regényszerző a múltat a mában érzékelteti...

Leó élete is regényes, a diplomatáé. Ez utóbbiban kétségtelenül névrokona, a XIX. századi XIII. Leó előfutára: nagy egyeztető, tisztázó, szellemében uralkodó, aki tudta: "reszketnie kell a felelősség miatt", de a hit és a kegyelem segít mindent elviselni.

A hunoktól való megszabadítást Róma nem felejtette el Leónak, titok maradt, hogyan tárgyalhatott Geiserichkel és vandáljaival három esztendővel később, 455-ben. A várost nem gyújtották fel, s az emberek életben maradtak.

A vatikáni stanzák Raffaello alkotta képének szemléletekor elidőzik a néző: Attila legendája arról tudósít, hogy amikor a pápával tárgyalt, mellette látott valakit: öreg volt és egyházi ruhát viselt, a kezében kivont kard fénylett. "Meghalsz, ha nem teljesíted Leó kívánságát" - mondta. Úgy vélik, Péter volt az, aki megfenyegette a barbár vezért. Róma festőjének képén az első pápa átrepül Attila feje fölött, s "Isten ostora" megrendül. A legenda tartalmában eszmei elegancia s erő rejtezik, az a határozottság, hogy aki a kiválasztottságot élvezi, nem bújhat a tétlenség vászna mögé.

Köztudott volt, Leó nem engedett a péteri örökségből: ha szólt, egy intézmény (közösség) nevében fogalmazott, s így a megnyilatkozásai egy kicsit személytelenné váltak, vagyis mondataiban az első pápa hangja csendült; "plenitudo potestatis", a péteri kötő- és oldó hatalom eszméje járta át, amely Krisztus megbízásából egyenesen következik. (Micsoda összetartó erő - egy világvallásban, amelynek nincs alapítója, mivel Jézus Krisztus maga a kereszténység!)

Teológiai megfogalmazások - zsinatok korát éljük Leó pápa korában, amikor még a napkultuszt sem felejtette el Róma, s a Szent Péter szentélylépcsőn keresztények hódoltak a fény-istennek, s a kehelyben rejtőző Krisztus vérét nem voltak hajlandók magukhoz venni. A nagy pápa ekkor rendelte el a kehelyből való áldozást...

Krisztus vére a te árad! - kiált fel beszédében, és hozzáteszi: Mert az igazságban fog téged megítélni az, aki irgalmában váltott meg, aki az Atyával és a Szent Lélekkel uralkodik mindörökkön örökké.

Azóta hangzik a liturgiában ez a doxológia (záradék), és szó sincs barokk-triumfális fogalomról, ha az uralkodik (regnat) fennfoglaltatik. Kár, hogy egyre inkább mással helyettesítik. Nagy Szent Leó bizonyára csóválná a fejét, s külön magyarázatot fűzne hozzá Ágoston vagy Ambrus szellemében!

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu