PAPI JELMONDAT

"Futva járom utadat"

Gödölle Márton a városmajori Jézus Szíve plébániatemplom káplánja, 1994-ben szentelték pappá. Mélyen vallásos családba született, hatan vannak testvérek.

"nem gyalogosan, lépésről lépésre..."

Hogyan kapta meghívását a papi életre?

- A piaristáknál eltöltött gimnáziumi évek alatt biológusnak készültem, ebbe az irányba vonzott a természet iránti nagy szeretetem is. Papi hivatásomat karizmatikus módon kaptam, s nővéremhez kanyarodik vissza, aki a városmajori kistemplomba járt karizmatikus imaközösségbe. Otthon azonban nemigen beszélt élményeiről, s ezért a közösség titokzatossá vált számomra. Nővérem nyomába kezdtem járni, havonta egyszer "leskelődtem" utána. Az 1987-es érettségim utáni nyáron Csurgón csendes napokat tartott a Hollósy Péter karizmatikus közösség, s itt történt a meghívásom. Egy francia atya az esti imádság keretében Szent Pál közbenjárását kérte a különféle lelki adományok elnyeréséért. A legvégén kérte azokat, akik a papi hivatásra éreznek meghívást, jöjjenek ki az oltárhoz. Bár én a legutolsó padban ültem - tartózkodóan, mint aki nem adja meg magát egykönnyen -, egyszerre felemelkedtem, és a többiekkel együtt én is kimentem az oltárhoz, letérdeltem, és az atya imádkozott értünk. Még most is emlékszem, hogy kivert a melegség, s visszatérvén a helyemre, megsemmisülten ültem le.

Ettől kezdve világos meggyőződéssel élt bennem, hogy világi papnak kell lennem. Jelenits István tanár úr javaslatára egy évig az ORFI-ban dolgoztam, hagyván időt magamban az érlelődésre, s ezután az esztergomi szemináriumba jelentkeztem.

Kispapsága alatt előfordult, hogy megingott elhatározásában?

- Nem, mindvégig biztos voltan abban, hogy a Jóisten meghívott papjának, s hogy az életem akkor válik teljessé, ha apostollá, lelkipásztorrá válok. Az öt év alatt csak azzal kapcsolatban merültek fel bennem kétségek, hogy vajon most kell-e papnak lennem, kész vagyok-e lelkileg erre a feladatra. Többször éreztem azt, hogy talán egy kicsit még a világban kellene élnem, növekedni bölcsességben, lelki életben.

Hol töltötte a szentelése óta eltelt hét évet?

- Három évig a Havanna-lakótelepen szolgáltam, mely igazi missziós terület. Nagyon szerettem ott lenni, hiszen egy eleven, "zsinati" plébániára csöppentem, mely tele volt lelkesedéssel. Hálás vagyok az Úrnak, hogy oda vezetett, s hogy Nagy Károly plébános atya jóvoltából megtapasztalhattam, hogyan lehet egy teljesen szekularizált környezetben apostolkodó közösséget létrehozni.

Ezután két évig a brüsszeli magyarok lelkipásztora voltam, s szeptember óta a Városmajorban vagyok káplán.

Voltak papi "ideáljai"?

- A Jóisten ezen a téren is a tenyerén hordozott, mivel gyerekkorom óta több nagyszerű pappal voltam körülvéve. Közülük elsőként Futó Károlyt és Alberti Árpádot említeném. Az ő eleven "papvonásaik" kőkeményen belémivódtak; a kedvet megalapozták bennem, csak a meghívás váratott. Talán szentelési jelmondatomat is az ő példájuk ihlette. A 118. Zsoltárból választottam: "Végzéseid útját futva járom, mert szívemet kitágítottad." A "futva járom" szó különösen megragadott, számomra ez a teljes odaadottság lelkületét jelenti. Vagyis nem kényszeredetten, nem lépésről lépésre, sem nem lassan, gyalogosan szeretnék haladni a krisztusi úton, hanem futva, szaladva követni Őt.

D. Roska Zsófia

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu