|
 |
||||||
|
|
|
Király Zoltán A feltétlen lelki parancs Albert Schweitzer érdekesen beszél egyik visszaemlékezésében a mindennapi európai kereszténységről, amikor nagy elhatározását részletezi. Az volt a szándéka, hogy orvossá képezteti magát, és elhagyja Európát, hogy Afrikában szolgálhassa szerencsétlen embertársait. Rokonai és barátai közül senki sem helyeselte, hogy lelkiismeretére hallgatva, a lelki parancs szerint keresztény módon segítse az evangéliumban említett "legkisebbeket". Környezetében mindenki azon kesergett, hogy egy zseniális és sikeres orgonaművész, egy híres evangélikus teológus és egyháztörténész karrierje törik ketté ezáltal. Az európai keresztény társadalom már akkor is teljesítményorientált volt, és a sikerembereket istenítette. Schweitzer azonban a lelkiismereti parancsot követte, és azzal, hogy tudatlan és beteg embertársait gyógyította az afrikai Kongóban (ma Gabon), később mégis kivívta a világ elismerését. Einstein azt mondta, hogy egyszer talán el sem fogják hinni, hogy a XX. század közepén közöttünk élt egy olyan ember, mint Schweitzer. Pablo Casals szerint, ha Schweitzerre gondol a modern Európa, a remény ismét felébred az emberekben. Kant óta tudjuk, hogy a fontos helyzetekben az embereket olykor egy ellenállhatatlan erő irányítja: a feltétlen lelki parancs (categoricus imperativus). Ennek eredetét nem tudjuk bizonyítani, mert tulajdonképpen misztériumról van szó. Tolsztoj remek példát mutat be a helyes lelkiismereti parancs jelentőségéről. Feltámadás című, utolsó regényében egy gazdag és jóindulatú fiatalember lelki "feltámadásáról" van szó, aki főúri környezetének hatására, és az akkori XIX. századi katonatiszti életmódot követve, egy időre elhallgattatja lelkiismeretét. Nénjeinek birtokán, futó kalandképpen elcsábít egy szeretetreméltó, de nem a saját osztályából való fiatal leányt. Lelkiismerete azonban alszik, nem a saját lelkének jelzései szerint él, hanem mások véleményét követi. Az akkori kelet-európai kereszténység Oroszországban ugyanolyan volt, mint a nyugat-európai. Az elhagyott leány elzüllött, mert senki sem segített rajta. Tíz év múlva a leányt téves vádak alapján perbe fogják, és el is ítélik. Az esküdtek (vagyis az ítélkezők) között azonban ott van a leány egykori szerelme, a hajdani vonzó ifjú, akiben megszólal a feltétlen parancs. Jóvá akarja tenni tettét, és elkezdődik a férfi lelki feltámadása, erre utal a regény címe. A feltétlen parancs arra készteti a fiatal nemest, hogy kövesse áldozatát szibériai száműzetésébe, és feleségül vegye. Az elítélt azonban nem fogadja el a nagylelkű jóvátételt, mert bár szereti egykori csábítóját, tudja, hogy a társadalmi és műveltségbeli különbségek túlságosan nagyok kettejük között. Hasonló példát mutatott Gandhi és Martin Luther King is, akik cselekedeteikben egyszerre voltak vallásosak és politikusak. A legújabb kori magyar történelemben is találunk meglepő szép példát a feltétlen parancs követésére. A História című folyóirat tavaly közölte azt a levelet, amelyet Apor Vilmos püspök, mint a főrendi ház tagja írt Horthy Istvánnak, akit a 40-es években "közfelkiáltással" kormányzóhelyettessé készültek "választani". Apor Vilmos megírta a jelöltnek, hogy bár becsüli és szereti mint embert, de nem fog reá szavazni, mert eddig nem bizonyította be, hogy egy nemzet vezetésére alkalmas lenne. Azt is kifejezte, hogy ha esetleg valami következménye lenne az ő magatartásának, senki másra ne zúduljon az új kormányzóhelyettes haragja, csak őreá. Tudjuk, hogy a győri püspök nem sokkal később még egyszer bizonyította, hogy csakis a feltétlen lelki parancs szerint kell tennie, amikor élete feláldozása árán megmentett a megerőszakolástól és megszégyenüléstől egy egész csapat asszonyt és leányt. A részeg megszálló katonák által meggyilkolt Apor Vilmost a pápa a közelmúltban a boldogok sorába iktatta. Teréz anya tevékenységének is az volt az alapja, hogy lelkében feltétlen parancsnak vette azt az evangéliumi elvet, hogy ha valaki segít az éhezőn-szomjazón, ha vigasztal vagy gyógyít egy beteget, magányost vagy kitaszítottat, mintha a szenvedő Jézuson segítene. Első életrajzírója, a híres angol tévériporter Indiában meglepődve tapasztalta, hogy Teréz anya fiatal rendtársai, amikor a szörnyű klímában végzett utcai szolgálat után este összejönnek, milyen vidámak és nyugodtak - hiszen lelkiismeretük parancsát követték. Az író bizonyítva látta Pál apostol mondását, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra válik! (A szerző akadémikus, kutató professzor)
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||
