Uj Ember

2001.07.01
LVII. évf. 26. (2761.)

Péterfillér-gyűjtés Valamennyiünknek megvan a saját keresztünk, de mindig vannak, akiknek még súlyosabb a terhük. A pápa elkötelezte magát a szegények támogatására, és meghív minket is, hogy részt vegyünk ebben a szolgálatban. A július elsejei perselyadományainkkal mi is a világ legelesettebbjeit segíthetjük. Július 1-jén minden magyar templomban erre a célra adakozhatunk.

Főoldal
Címlap
Kilencvennegyedik, mégis első
"Az ember nem lett szabadabb, mert megtagadta Istent" - mondta a pápa Ukrajnában
Új teológiai doktorok
Aranydiploma
103. év-lépés Isten felé...
Lelkiség
Antal, a cremonai
Választott tájak, választott emberek
Ne késlekedj!
Az ókeresztény egyház liturgiája
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája
Katolikus szemmel
A feltétlen lelki parancs
Infománia
LELKI ISMERET
Jelenpor
Legszebb szavaink
Élő egyház
Isten ügyének katonája
Újratemették a váci börtönben meghalt papot
Plébániai családreferens-képzés
Videostúdiósok tanulmányi napja
Szent László, az irányfény
Kalandra fel
Vezetőképző középiskolásoknak
Hibaigazítás
Élő egyház
Pápai érdekességek (XVII.)
A hajóhad fővezére
Mit jelent nekem a kereszténység?
Fórum
Falatkák Helsinkiből
"Nyisd meg, Uram, szent ajtódat..."
Életmű sugalmában
Könyvespolcunkról
Az Olvasó írja
Elsőáldozás
Fórum
A passaui Madonna oltalmában
A magyar-bajor kapcsolatok ezer esztendeje
Európai keresztény kultúra
Sokféleség - és zavarok
Fórum
Egy "derűs remete"
Rédei József kitüntetése
Vallás és kultúra háza épül
Herceghalom
Fórum
Az első keresztény nemzet
1700 éves az örmény egyház
XI. Piusz pápa missziós reformjai
Hitből sarjadt kultúra
Ifjúság
Csak barátság vagy laza párkapcsolat?
"Szeretem az embereket"
Ausztriából és Párizsból is eljöttek a gyémántmisére
ÚJ HANG
A Tornyokról
Kultúra
Doborjánban
Honnét van ez a szép falunév?
Genfi magyar példa
Egy új műfaj fölfedezése
Magyar író francia kitüntetése
Esti köd
Fohász a sivatagban
Fórum
"Maga az Isten, aki hív és választ"
Pap- és diakónusszentelés Vácott
Megfontolások az elváltakról 5.
Kegyelmi ítélet
A lelkiismeret embere
Száz éve született Domokos Pál Péter
Magyar Patrisztikai Társaság
Lapszemle
Evangélikus Élet, június 17.
Rejtvény
Mozaik
Kedves Atyám!
Levél egy pap barátomnak
"Futva járom utadat"
PAPI JELMONDAT
Kolostorkertek
Derűs lélekkel
Száz év ragyogás
Róma legmagasabban lévő boltja

 

Az első keresztény nemzet

1700 éves az örmény egyház

A 2000., jubileumi esztendő után a keresztény világ egy kicsiny népének e következő év is nevezetes: 1700 évvel ezelőtt, 301-ben az örmények, királyukkal az élen keresztény hitre tértek. Ők az első keresztény nemzet; a konstantini fordulatot megelőzően Örményországaz első hivatalosan keresztény állam. Gyökereik azonban egészen az apostoli időkbe nyúlnak vissza: a hagyomány szerint Szent Bertalan és Tádé apostolok hirdették először az evangéliumot az örmények sokat szenvedett földjén.


Az Ararát hegye

Az emberiség figyelme nem siklott el e jeles évforduló fölött, s az ENSZ 2001. június 17-ét az örmények napjává nyilvánította. A sok tragédiát megért nép Magyarországon otthonra lelt közössége Melis László-Mihályi Gábor: Örmény legenda című tánckantátájának a Kiscelli romtemplomban megtartott ősbemutatójával emlékezett meg mindezekről, az éppen tízéves Budapesti Kamara Opera (művészeti vezető Moldován Domonkos) programjaként, Avanesian Alex rendezésében. A szereplők között találhatók a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és Anna Mailyan jereváni operaénekes.


Középütt Világosító Szent Gergely

A kantáta - táncban és zenében - Trdatról szól, aki fiatalon római műveltséget szerzett, s 287-ben Diocletianus által elismert örmény király lett. Itt a császár példáját követve tűzzel-vassal üldözte a kereszténységet. Ebben az időben került udvarába a görög műveltségű Grigor (Világosító Szent Gergely). Amikor a király megtudta, hogy Grigor titkos keresztény, megkínozta, majd egy kígyókkal teli verembe vetette. Ezt követően a király súlyos betegségbe esett, életét csak "a mélységbe vetett" tudta megmenteni. Csodás gyógyulása meggyőzi addigi magatartásának helytelenségéről a királyt: elrendeli a keresztényüldözés beszüntetését. Maga is megkeresztelkedik, és vele együtt egész népe Krisztus követője lesz.


Örmény templomfreskó a XIII. századból

Pesszimizmusra, depresszióra hajló világunkban ez a darab, s az általa elbeszélt történelem arra tanít minket, hogy nem szükségszerű ez az életérzés. Egy sokat szenvedett, kicsinynek mondható nép, szétszóratását megélve, olyan iszonyat és nagy fájdalom után is, mint a kiirtásukra tett kísérlet 1915-ben, tud örömben ünnepelni, s Isten útján járva, a múltjából erőt merítve, bizalommal nézni a jövőbe.

(vs)

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu