Uj Ember

2001.07.01
LVII. évf. 26. (2761.)

Péterfillér-gyűjtés Valamennyiünknek megvan a saját keresztünk, de mindig vannak, akiknek még súlyosabb a terhük. A pápa elkötelezte magát a szegények támogatására, és meghív minket is, hogy részt vegyünk ebben a szolgálatban. A július elsejei perselyadományainkkal mi is a világ legelesettebbjeit segíthetjük. Július 1-jén minden magyar templomban erre a célra adakozhatunk.

Főoldal
Címlap
Kilencvennegyedik, mégis első
"Az ember nem lett szabadabb, mert megtagadta Istent" - mondta a pápa Ukrajnában
Új teológiai doktorok
Aranydiploma
103. év-lépés Isten felé...
Lelkiség
Antal, a cremonai
Választott tájak, választott emberek
Ne késlekedj!
Az ókeresztény egyház liturgiája
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája
Katolikus szemmel
A feltétlen lelki parancs
Infománia
LELKI ISMERET
Jelenpor
Legszebb szavaink
Élő egyház
Isten ügyének katonája
Újratemették a váci börtönben meghalt papot
Plébániai családreferens-képzés
Videostúdiósok tanulmányi napja
Szent László, az irányfény
Kalandra fel
Vezetőképző középiskolásoknak
Hibaigazítás
Élő egyház
Pápai érdekességek (XVII.)
A hajóhad fővezére
Mit jelent nekem a kereszténység?
Fórum
Falatkák Helsinkiből
"Nyisd meg, Uram, szent ajtódat..."
Életmű sugalmában
Könyvespolcunkról
Az Olvasó írja
Elsőáldozás
Fórum
A passaui Madonna oltalmában
A magyar-bajor kapcsolatok ezer esztendeje
Európai keresztény kultúra
Sokféleség - és zavarok
Fórum
Egy "derűs remete"
Rédei József kitüntetése
Vallás és kultúra háza épül
Herceghalom
Fórum
Az első keresztény nemzet
1700 éves az örmény egyház
XI. Piusz pápa missziós reformjai
Hitből sarjadt kultúra
Ifjúság
Csak barátság vagy laza párkapcsolat?
"Szeretem az embereket"
Ausztriából és Párizsból is eljöttek a gyémántmisére
ÚJ HANG
A Tornyokról
Kultúra
Doborjánban
Honnét van ez a szép falunév?
Genfi magyar példa
Egy új műfaj fölfedezése
Magyar író francia kitüntetése
Esti köd
Fohász a sivatagban
Fórum
"Maga az Isten, aki hív és választ"
Pap- és diakónusszentelés Vácott
Megfontolások az elváltakról 5.
Kegyelmi ítélet
A lelkiismeret embere
Száz éve született Domokos Pál Péter
Magyar Patrisztikai Társaság
Lapszemle
Evangélikus Élet, június 17.
Rejtvény
Mozaik
Kedves Atyám!
Levél egy pap barátomnak
"Futva járom utadat"
PAPI JELMONDAT
Kolostorkertek
Derűs lélekkel
Száz év ragyogás
Róma legmagasabban lévő boltja

 


Csak barátság vagy laza párkapcsolat?

Legutóbb némi zagyvaság után azt ígértem, hogy amivel legközelebb folytatom a "Gondolát", azzal elsőre sokan nem fognak egyetérteni. Határozottan állítom ugyanis abban, hogy fiúk és lányok között

NINCS BARÁTSÁG!

Tudom, Neked akkor is van barátod, és ti tényleg nem jártok, hanem csak barátok vagytok. Nincs is ezzel semmi baj, csak amit a BARÁT szó igazából jelent, az valami más. Sajnos nagyon kevés embernek van igazi barátja. Haver, jó barát, cimbora akad könnyebben, de a barát, az bizony ritka. Ha valakinek olyan nagy szerencséje van, hogy tényleg találkozik Valakivel, akivel barátokká válnak, az igazi kincset talált. A barát ugyanis az az ember, akinek a másik minden hátsó szándék, cél, értelem nélkül szinte mindenkinél fontosabb. A barátság az egyik legmélyebb, legőszintébb kapcsolat két ember között. A barátok teljes bizalmukba fogadják egymást, lelkük olyan belső termeibe is beengedik barátjukat, ahová senki más be nem léphet. Még a szülőknek is meg kell állniuk két ajtóval hamarabb. A barátok nemcsak megértik egymást, ők ÉRTIK egymást. Ezért jelent egy igazi barát biztos támaszt az élet viharaiban. Köztük elég egy szó, vagy sokszor csak egy pillantás, és már tudják, miről van szó...


A laza párkapcsolat nem kizárólagos kapcsolat

Azt nem állítom, hogy fiú és lány között nem alakulhat ki ilyen őszinte és mély kapcsolat, de ha kialakul, azt már régen nem barátságnak hívják. Akinek van azonos nemű barátja/barátnője, és a másik nemből is van "barátnője"/ "barátja", az talán érti, hogy más jellegű a kétféle barátság. Ha egy kapcsolatban egy férfi és egy nő van jelen - akármilyen szinten is - a szexualitás mindenképpen jellemzi a kapcsolatot. Nem arra gondolok, hogy valami speciális testi kapcsolat is feltétlen kialakul, de más a légkör közöttük, mint az azonos neműek között.

Ha nincs is barátság fiú és lány között, úgy, ahogy Ti mondjátok, én is el tudom fogadni, sőt örülök is neki, hogy létezik még egy kapcsolatfajta az együttjáráson kívül. Egy fiú és egy lány között lehet ugyanis

"CSAK BARÁTSÁG"

Ők nem barátok, hanem csak barátok! Vagyis jól megértik egymást, időnként jókat beszélgetnek, de nem járnak. Ez a fajta kapcsolat igen normális, nagyon jó, hogy létezik. Magam éppen erre biztatnék mindenkit, hogy kapcsolatait ne együttjárásként indítsa, hanem csak barátságként. Úgy gondolom viszont, hogy tisztábban látunk, ha ezt a kapcsolatfajtát másként nevezzük. Amit Ti "csak barátság"-nak neveztek, én azt úgy hívom, hogy

LAZA PÁRKAPCSOLAT

A kifejezés ne tévesszen meg senkit! Nem valamiféle erkölcsi lazaságról van itt szó. Az ilyen kapcsolatban az elkötelezettség jóval kisebb, mint az együttjárásban. A kapcsolat szorosságára vonatkozik a "laza" jelző. Ehhez képest az együttjárást nevezhetnénk "szorosozásnak" is, ami persze butaság. A laza párkapcsolat - vagy lazázás - azt jelenti, hogy nem kizárólagos kapcsolat. Ez az egyetlen lényeges különbség az együttjárás és a lazázás között. Ugyanúgy vannak benne kétszemélyes programok, amikor ők ketten találkoznak, együtt vannak, elmennek egy moziba, beszélgetnek anélkül, hogy eldöntötték volna: veled akarok járni. Lazázni (illetve csak barátkozni, ahogy Te hívod) érthetően több emberrel is lehet. Valójában ez egy ismerkedési fázis, komolyabb elköteleződés nélkül. Éppen ezért tartanám nagyon fontosnak, hogy a kapcsolatok ilyen "lazán" induljanak, és ne rögtön kezdjen el két fiatal "járni" egymással, még akkor sem, ha megtetszenek egymásnak. Egyszerűen csacsiságnak gondolom, amikor a fiú/lány azzal a kérdéssel indít, hogy "Mit szólnál hozzá, ha járnánk?" Az ilyen nyitásra még a legjobb valahogy elütni a dolgot, például: "Mi lenne, ha inkább csak sétálgatnánk?" Akármilyen szerelmes is lennél, ajánlom, fogd vissza magad egy csöppet, ne akard túl hamar döntésre vinni a dolgot!

Honnan tudod, hogy pont Ővele érdemes járni, és mással nem, amikor még alig ismered? Azért, mert a szíved hevesebben kezd el verni, ha meglátod, meg talán még a lábad is elkezd remegni egy csöppet? Ez mind előfordulhat, de ahhoz, hogy valóban lekösd magad valaki mellett, ennél többre lenne szükség. Ismerni is kellene őt alaposabban. Ehhez pedig kettesben kell lenni Vele, különben egy csomó nagyon lényeges dolgot nem tudsz róla. Hiába ismered őt innen-onnan, hosszabb ideje is akár, amíg nem vagy vele kettesben, igen fontos oldaláról nem tudod őt megismerni.

Még az is kevés, ha egy közösségbe, iskolába jártok. Persze jobban ismerheted őt, akivel rendszeresen és gyakran találkozol, mint mást, de akkor sem eléggé. A közösségeknek ugyanis határozott stílusa, szokásrendszere van, és aki oda tartozik, úgy kell viselkedjen, ahogy ott "szokás". Ráadásul többnyire a közösségek kialakulásakor, illetve egy-egy új tag bekerülésekor bizonyos szerepek alakulnak ki. Az egyik a "kis okos", a másik a "jópofa", a harmadik a "vihorászós", a negyedik a "kekeckedős", az ötödik a "kis aranyos", a többi meg mind szintén "valamilyen". De hogy tényleg milyen ember, az a szerepek mögül csak részben kandikál ki.

A párkapcsolat szempontjából döntő dolgokat csak kettesben lehet kideríteni. Miket? - Erről majd legközelebb.

Továbbra is tartalmas, örömteli tiszta nyarat kívánva szeretettel:

Varga Péter

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu