|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Egy új műfaj fölfedezése A paszpartu (eredeti francia nevén passepartout) a fényképekhez, rajzokhoz, metszetekhez használt általában fehér vagy fekete kartonkeret a rámán belül. Szabályos szegélye volt ez eddig a képeknek, amit a keretező kisiparos vágott hozzájuk a megrendelő kérésére. Most Albert Katalin képzelőereje és tehetsége révén művészetté lépett elő. Így is jelöli, az artisztikumot hangsúlyozva, a szó megtörésével: passe-p´Art. Új műfajt teremtett azáltal, hogy a paszpartu rendeltetését megnövelte, úgy fogta föl, mint a kép és keret között megkomponált teret, mely megművelésre vár. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elszakadt az adott képi világtól, bár kétségtelen, hogy az ily módon kiemelt képek az értelmezés merőben új lehetőségét kínálják. A munkába vett tér nem vonatkoztat el ugyan a műalkotástól, de mondandóját, szándékát fölerősíti, némelykor ki is igazítja színes textíliák, csipkék, papírlemezek alkalmazásával, apró tárgyak behelyezésével. Keret, háttér és díszítés egyszerre. Albert Katalin az azonosulást tartja fő feladatának. Mindaz, ami járulékos elem, az alkotás köré épülve, részben-egészben az alkotás közegévé váljék. A legnagyobb dicséret számára, ha a tárlatlátogató azt hiszi, hogy a képek - ahogy ez Gulácsy Lajos, Gross-Bettelheim Jolán, Ganczaugh Miklós és mások esetében megtörtént - a paszpartuval együtt születtek a művész keze alatt. Munkáját azzal fejlesztette tovább, hogy már nemcsak műalkotásokhoz, hanem bármilyen fotóhoz, emlékhez, sokszorosított nyomathoz, miniatúrához stb. készít "artisztikus keretet", külső környezetet a belső lényeghez. Legszebb térkompozíciói vallásos témákhoz kapcsolódnak. A Szűz Máriát ábrázoló reprodukciók mögé kék selymet feszített fehéren fénylő csillagokkal, három rózsafüzért függesztett köréjük, mintha az égből ereszkednének alá. A Keresztút egyes állomásait karmazsin alátéttel kíséri, a vér és a fájdalom, a szenvedés és a megtisztulás színeként. A Korpusz tövében egy-egy nagyszirmú fehér és piros rózsa nyílik, a hűségre és a bűnbánatra emlékeztetve. Angyalok ragyogó felhőcsipkék mögül tekintenek a megbarnult földabroszra; a patyolatfehér virít a bepiszkított, mosatlan damaszt ellentéteként. A paradicsomi jeleneteket faháncsból készült mező övezi, vagy kígyórajzolatú, hüllőhideg zöld. Az Apokalipszisből az Eljövendő megjelenését ékkövekkel kirakott arany és ezüst kolorit zárja körül, mint a diadal, a dicsőség és a dicséret köszöntése. Hegyi Béla
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|