"Szeretem az embereket"

Ausztriából és Párizsból is eljöttek a gyémántmisére

A meghatottság pillanatai és a közös emlékezés öröme jellemezte azokat a köszöntőket, melyek Sárváry Ferenc tiszteletbeli kanonok, főegyházmegyei tanácsos gyémántmiséjén hangzottak el a dunántúli Szakony templomában. A jubileumi szentmisére nemcsak az ország különféle tájairól, hanem határainkon túlról, Lengyelországból, Ausztriából, Párizsból is eljöttek köszönteni mindenki Feri bácsiját, akit barátai, hívei úgy ismernek, mint őszinte, megértő papot, aki lelkében mindig tartogat néhány jó szót, hogy azokkal emberi kapcsolatokat, közösségeket szövögessen. Jól tudják ezt a budapesti Karolina úti Boldogasszony Lelkészség hívei is, akik között Sárváry Ferenc negyvenegy évig szolgált, mint igazi lelkipásztor. Olyan, aki "kifelé" is tekintő figyelemmel, gonddal terelgeti nyáját. Történt ugyanis, hogy a hetvenes évek elején a Karolina úti kápolnához tartozó családok papjuk kezdeményezésére bizonyos napokon a szentmisén kívül is öszszejöttek, holott az akkori politika nem nézte jó szemmel az efféle "gyülekezéseket". Ezek voltak a híres Ferenc-napok, amikor is Feri bácsi névnapját ünnepelvén a hívek több estén keresztül, néhány fős csoportokban, forgószínpadszerűen találkozhattak lelkipásztorukkal és egymással. A ma már sokgenerációs hagyományokkal rendelkező, maradandóan életképes "karolinás" közösség jövőjét Sárváry Ferenc ezeken a névnapokon alapozta meg.

Megteremtette egy működő közösség alapjait

Papi életét azokkal a - tőle hallott - szavakkal jellemezhetnénk, melyeket csak kevesen mondhatnak ki olyan magától értetődő természetességgel, mint ő: "Szeretem az embereket."

A gyémántmiséjén összegyűlt nagyszámú hívő, a lelkes kórus, a fiatal zenészek és az idős barátok jelenlétükkel tanúskodtak szavai hiteléről. Utóbbiak közül való Virágh Imre Bécsben élő "pazmanita" is, aki paptársának életútját vázolta fel a mise homíliájában. (A "pazmaniták", mint Feri bácsi is, a bécsi Pazmaneumban tanult szeminaristák). A ma nyolcvannégy éves Sárváry Ferenc élete - nagy vonalakban - Szakonyból (szülőfalujából) a győri kisszemináriumon át Esztergomba, majd a bécsi magyar papnevelő intézetbe, a Pazmaneumba vezetett. Bécsben szentelték pappá 1941. július 13-án. A szakonyi újmise nagy ünnep volt. A legboldogabb akkor talán édesanyja volt, hiszen nagy dolognak számított a faluban, hogy a fia pap lett. A dorogi, csolnoki, balassagyarmati állomáshelyeket a budapestiek követték, majd egy rövid esztergomi kitérő után a Karolina úti lelkészség következett. A kápolnában - ahol a "beimádkozott" teret ma B. Kopp Judit neves egyházművész alkotásai töltik meg formákkal, gesztusokkal - akkoriban még csak a falak álltak és a legszükségesebb felszerelések. Hívő alig volt. Azóta már a "karolinás" közösség mind létszámában, mind tevékenységi köreiben meghaladta a pici helyiség kereteit, mégis mindenkor hű maradt éltető szívéhez, a kápolnához. A lelki és fizikai építkezés biztos alapjait megteremtő Sárváry Ferenc gyémántmiséje a találkozás és emlékezés révén tovább erősítette az egyre gyarapodó karolinás családok összetartozását, közösségtudatát.

Szöveg és képek: Körössy

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu