Uj Ember

2001.07.01
LVII. évf. 26. (2761.)

Péterfillér-gyűjtés Valamennyiünknek megvan a saját keresztünk, de mindig vannak, akiknek még súlyosabb a terhük. A pápa elkötelezte magát a szegények támogatására, és meghív minket is, hogy részt vegyünk ebben a szolgálatban. A július elsejei perselyadományainkkal mi is a világ legelesettebbjeit segíthetjük. Július 1-jén minden magyar templomban erre a célra adakozhatunk.

Főoldal
Címlap
Kilencvennegyedik, mégis első
"Az ember nem lett szabadabb, mert megtagadta Istent" - mondta a pápa Ukrajnában
Új teológiai doktorok
Aranydiploma
103. év-lépés Isten felé...
Lelkiség
Antal, a cremonai
Választott tájak, választott emberek
Ne késlekedj!
Az ókeresztény egyház liturgiája
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája
Katolikus szemmel
A feltétlen lelki parancs
Infománia
LELKI ISMERET
Jelenpor
Legszebb szavaink
Élő egyház
Isten ügyének katonája
Újratemették a váci börtönben meghalt papot
Plébániai családreferens-képzés
Videostúdiósok tanulmányi napja
Szent László, az irányfény
Kalandra fel
Vezetőképző középiskolásoknak
Hibaigazítás
Élő egyház
Pápai érdekességek (XVII.)
A hajóhad fővezére
Mit jelent nekem a kereszténység?
Fórum
Falatkák Helsinkiből
"Nyisd meg, Uram, szent ajtódat..."
Életmű sugalmában
Könyvespolcunkról
Az Olvasó írja
Elsőáldozás
Fórum
A passaui Madonna oltalmában
A magyar-bajor kapcsolatok ezer esztendeje
Európai keresztény kultúra
Sokféleség - és zavarok
Fórum
Egy "derűs remete"
Rédei József kitüntetése
Vallás és kultúra háza épül
Herceghalom
Fórum
Az első keresztény nemzet
1700 éves az örmény egyház
XI. Piusz pápa missziós reformjai
Hitből sarjadt kultúra
Ifjúság
Csak barátság vagy laza párkapcsolat?
"Szeretem az embereket"
Ausztriából és Párizsból is eljöttek a gyémántmisére
ÚJ HANG
A Tornyokról
Kultúra
Doborjánban
Honnét van ez a szép falunév?
Genfi magyar példa
Egy új műfaj fölfedezése
Magyar író francia kitüntetése
Esti köd
Fohász a sivatagban
Fórum
"Maga az Isten, aki hív és választ"
Pap- és diakónusszentelés Vácott
Megfontolások az elváltakról 5.
Kegyelmi ítélet
A lelkiismeret embere
Száz éve született Domokos Pál Péter
Magyar Patrisztikai Társaság
Lapszemle
Evangélikus Élet, június 17.
Rejtvény
Mozaik
Kedves Atyám!
Levél egy pap barátomnak
"Futva járom utadat"
PAPI JELMONDAT
Kolostorkertek
Derűs lélekkel
Száz év ragyogás
Róma legmagasabban lévő boltja

 

103. év-lépés Isten felé...


Három évszázad Istenre figyelő puritán tekintete előtt hajtottak térdet a rendtársak és hozzátartozók június 24-én Budapesten, a Margit körúti ferences rendházban, amikor születésnapján köszöntötték a 103 éves Madi Marcellián ferences testvért. 1898-tól ível életpályája napjainkig. Első világháborús frontszolgálat, Trianon, gazdasági világválság volt már mögötte, amikor "érett fejjel", kialakult személyiségként mint laikus testvér 1935-ben a rendbe lépett. Akkor a laikus testvérek többnyire a rendház körüli szolgálatokat végezték. Ezeknek az embereknek a nevéhez legtöbbször nem fűződtek hatalmas népmissziók, világra szóló alkotások. Imádságos és hétköznapian dolgos életút többnyire az övék, amelynek gyümölcse az Istenhez való átszellemült közelség. Minden más lekopik róluk, csupaszon maradnak Istenre figyelő lényükkel, feléje fordulásukkal - az Ő megszólításával.

Marcellián testvér ma a világ 17 056 fős ferences (OFM) családjának legidősebb tagja, aki az Új Ember olvasóit arra kéri, hogy hirdessék Isten dicsőségét a magyar nemzetnek. Fohásza pedig mindnyájunknak tanulságul szolgálhat.

"Én Istenem, mindenem! Hálát adok neked, hogy Jézus Krisztus kegyelme által megérhettem 103 évet itt a földön, s dicsérhettelek téged, Istenem, mindenem! Legyen bennem önzetlen, tiszta szeretet, igazságosság, bölcsességgel párosult értelem. Jézus az út, az igazság és az élet. Istenem, mindenem..."

Cser István

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu