 |
A
megbékélt különbségek egységéről
- Az ökumené döntő fölismerése, hogy több köt össze bennünket,
mint amennyi elválaszt. A gyülekezeteink nagy része azonban egyelőre
nem tapasztalja ezt a sok közös kincset. Sok idő kell ahhoz, hogy
gyülekezeti, egyházközségi szinten is tudatosodjon mindaz, ami
teológusok számára már szinte magától értetődik. Sok teológiai
kérdésben egyetértésre jutottunk, de keveset beszéltünk az embereket
közvetlenebbül érintő témákról. Ilyenek például a felekezetközi
házasságok vagy a Mária-tisztelet kérdései.  
|
Korunk tudománya
Szinte az egész mai tudományos munka a valóságnak abban a tartományában
folyik, amit közvetlenül nem észlelhetünk, mondjuk így: amely
a köznapi ember számára nem létezik… Mindez elgondolkoztatja az
embert, de keresztény hitünk bizonyítékait nem szabad mégsem a
tudománytól várnunk és ott keresnünk. Ez veszélyes kísértés a
hívő ember számára. A mi világnézetünk nem „tudományos világnézet”.
Bár a tudománnyal – mint láthatjuk – egyáltalán nem ellenkezik,
de a hit, a keresztény hit kegyelem, isteni ajándék.
 
|
„Európa rejtett kincse az ortodox Kelet”
Meggyőződhettem
arról, hogy a magyar ortodox hívek lelkében István életszentsége
miatt is elismerést nyert. Ezért az egyetemes patriarkátus is
helyesnek tartotta, hogy a hívők köztudatában szentként tisztelt
első magyar királyt, illetve a hozzá szorosan kötődő Hierotheosz
püspököt szentté avassa. Az, hogy ez csaknem ezer év múlva történt,
nem mulasztásnak, sokkal inkább a helyzet érettségének köszönhető.
 
|
Lapszél
|
Tudatzavar
vagy tudatos „balra húzás”?
Nehéz
szívvel nyitja ki a keresztény-magyar szellemiségű ember a kommunista
rendszer alatt kiadott, de még az elmúlt tíz esztendőben megjelent
lexikonok, irodalomtörténetek és egyéb összegező munkák lapjait
is. Azon már korántsem csodálkozunk, hogy a „jó marxista” időkben
jobbára csak azok írásait, értékelését tüntették föl egy-egy
lexikon szócikkei között, akik – híven a baloldali ideológiához
– a szocialista realizmus vagy annak korcs utód-eszméjét dédelgették
keblükön. De az már fölöttébb érthetetlen, hogy a kommunizmus
bukása után miért preferálják kiemelten a letűnt ideológia képviselőit
vagy a posztmodern irányzat vékony tehetségű tollforgatóit a
valódi, értékes írókkal és életművekkel szemben.

|
|
|
|
Szent Margitra
emlékeztek
A
hagyományoknak megfelelően zarándokok sokasága gyűlt össze január
14-én a margitszigeti domonkos kolostor romjainál, hogy Szent
Margitra emlékezzenek. Azon a helyen mutatta be Paskai László
bíboros a szentmisét, amely egykor tanúja volt az áldozatos életű
királylány imáinak. Tíz- és huszonhét éves kora között élte itt
a domonkos apácák szemlélődő, klauzurába zárt napjait.
 
|
Szembesülés a jövő kihívásaival
A pápa apostoli levele a harmadik évezred kezdetén
A
jubileumi Szentévet lezáró szentmise végén írta alá II. János
Pál pápa a Novo millennio ineunte (A harmadik évezred kezdetén)
kezdetű új apostoli levelét, amely a Szentév lezárása után útmutatást
ad a katolikus egyház tagjai számára a most kezdődő évezred zarándokútjához.
 
|
Remények
és nehézségek az egység útján
II.
János Pál pápa ismételten kijelentette, hogy a katolikus egyház
„visszafordíthatatlanul elkötelezte magát“ a keresztények egységének
ügye mellett. Ennek egyik jele, hogy a Szentatya lelkipásztori látogatásai
alkalmával mindig megkülönböztetett módon fogadja a testvér-egyházak
képviselőit. Kialakultak az ökumenizmus intézményes formái. A Keresztények
Egysége Pápai Tanácsa rendszeres kapcsolatot tart fenn a felekezeti
világszövetségekkel, és a helyi egyházak vezetői is kialakították
az ökumené hivatalos formáit.
  |
Valljuk
meg, kik vagyunk
Válaszlevél Seregély István érseknek
Tisztelt
Érsek Úr! Apámtól tanultam, hogy Európa ott kezdődik, ahol válaszolnak
a levelekre. A minap – meglepetésemre – képeslapot találtam lakásom
postaládájában, Seregély István egri érsek, a püspöki konferencia
elnökének aláírásával. Ha hinni akarom, hogy európai ember vagyok,
illik tehát válaszolnom.
  |
|
|
|
|
Kíváncsi
az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse
meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
|
|
KAPCSOLATOK |
Látogasson
meg más kereszteny web oldalakat is! |

|
 |
Ige
Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
E-mail ben is.
.
|

Magyar Katolikus
Püspöki Kar

Katolikus Ifjúsági Mozgalom
Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma
.
|