Berényi Dénes

Korunk tudománya

Minden tudomány adatokból, megbízható adatokból indul ki. A történelemtudomány például a régi oklevelek, történelmi emlékek kritikai vizsgálatából, a szociológia kérdőíves felmérésekből szerzi ezeket az adatokat. A XVI–XVII. században megszületett tulajdonképpeni értelemben vett természettudomány (amelynek természetesen megvoltak a maga előzményei már az előző évszázadokban, sőt évezredekben is) a természet jelenségeinek megfigyelésére, a kísérletekre és a mérésekre épít.

Galilei és a modern természettudomány úttörői az egyszerű jelenségek vizsgálatából indultak ki: hogyan gurul a golyó, hogy esik le a kő, hogy leng az inga… De ezeket a jelenségeket nemcsak „úgy általában” tanulmányozták, hanem pontosan, részleteiben: kísérleteztek, megfigyeltek, mértek. Németh László fogalmazta meg ezt a törekvést és stílust nagyon szemléletesen: „A természettudomány a mindent tudni akaró fausti szellemmel szemben egy játékosabb, szerényebb és elmésebb magatartásból született, amely a világ megfejtése helyett beérte azzal, hogy ügyes részletkérdéseket adjon föl neki, előre gyanítva, hogy mindig csak az ismeretlen nagy tenger partján fog játszani. Épp ennek a szerény fölényességnek köszönhette, hogy az egészről is annyit tudott meg.”

Hova jutott el a tudomány ezektől a kezdetektől mára? Ha néhány mondatban akarjuk ezt összefoglalni, akkor a következőket mondhatjuk. A tudomány eredményei szinte hihetetlen módon kitágították a látókörünket, megmutatva a valóság elképzelhetetlen gazdagságát túl azon, amit érzékszerveinkkel közvetlenül érzékelhetünk. Műszereink révén a szó szoros értelmében behatolhatunk abba a világba, amelyet szemmel nem láthatunk, füllel nem hallhatunk.

A fény – mint ismeretes – elektromágneses sugárzás. Ilyen sok más is van: a hősugárzás, a rádióhullámok, a mikrohullámok, a röntgensugárzás, a gammasugárzás és ezek közül közvetlenül csak a hősugárzást és a fényt érzékeljük. A rádióhullámok, pl. körülvesznek bennünket állandóan, de ha nincs egy rádiókészülékünk, semmit sem veszünk észre belőlük. Hasonlót mondhatunk az ultrahangról is – bár ez nem elektromágneses sugárzás –, amelyet ma már szinte mindenki ismer, hiszen az orvosi gyakorlatban olyan mindennapi dolog ultrahangvizsgálatra menni, mint röntgenvizsgálatra. Vagy vegyük azt a tényt, hogy szabad szemmel néhány ezer csillagot látunk, a műszereink segítségével megismert, azonosított „égi objektumok” száma viszont százmilliárd körül mozog. Szinte felfoghatatlan szám. De hasonlóakat mondhatunk az egész atomi világról vagy a mai biológiáról is. A sejtekről, az öröklődés törvényeinek felismeréséről is. A mikroszkópok, az elektronmikroszkópok és más műszerek és eljárások nélkül szinte semmit sem tudnánk róluk. Szinte az egész mai tudományos munka a valóságnak abban a tartományában folyik, amit közvetlenül nem észlelhetünk, mondjuk így: amely a köznapi ember számára nem létezik. Fontoljuk csak meg, hogy hogyan fogalmaz Paul Davies, a neves fizikus és kozmológus: „Az egymást követő alkalmakkor nyert érzéki benyomások lehetővé teszik számunkra, hogy felismerjük és azonosítsuk a betondarabot.” „De nem minden létezőnek mondott dolog olyan konkrét, mint a beton. Mi a helyzet például az atomokkal? Túl kicsik ahhoz, hogy megnézzük, megérintsük vagy bármely más módon érzékeljük őket. Ismereteinket közvetetten szerezzük be róluk, köztes műszerek révén, amelyek adatait fel kell dolgoznunk és értelmeznünk kell.” „Azután ott vannak az ennél is elvontabb valóságok… Egy test gravitációs mezője minden bizonnyal létezik, mégsem tudunk belerúgni, a látásról vagy a szaglásról nem is szólva.”

Mindez elgondolkoztatja az embert, de keresztény hitünk bizonyítékait nem szabad mégsem a tudománytól várnunk és ott keresnünk. Ez veszélyes kísértés a hívő ember számára. A mi világnézetünk nem „tudományos világnézet”. Bár a tudománynyal – mint láthatjuk – egyáltalán nem ellenkezik, de a hit, a keresztény hit kegyelem, isteni ajándék. Az előbbiekben pedig azért beszéltünk kísértésről, mert aki a tudománytól várja hite igazolását, az részben ingatag talajra épít, hiszen a tudomány tévedéseken keresztül, saját eredményei kritikájával halad előre, részben nyomást kíván gyakorolni a tudományra, hogy mindig, mindenben összhangban legyen hitünk tanításaival. Szomorú példákat szolgáltat ennek következményeire a történelem.

A helyes keresztény magatartást ebben a vonatkozásban II. János Pál pápa is megfogalmazta a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában magyarországi látogatása során: „Az Egyház… elismeri és követeli a tudományos kutatás és művészi alkotás szabadságát és autonómiáját. … A kultúrának szüksége van az igazi szabadságra, még a vallásos hittel szemben is. … Ezért amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység vagy a hitből táplálkozó reflexió túllépte a saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere követelményeit.”

(A szerző fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a londoni székhelyű Academia Europaea, tagja)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu