Jegyzetek a liturgiáról

Zsoltároskönyvből zsolozsmázni

A szent zsolozsma imádkozása a papok számára kötelesség, de minden hívő meg van híva, hogy az egyház e sok évszázados ima-folyamába bekapcsolódjék. Igen, de sokunknak nincsen zsolozsmáskönyvünk, ahogy korábban hívtuk: breviáriumunk. Noha ma már többféle zsolozsmáskönyv elérhető a hívők számára, végszükségben van egy igen egyszerű megoldás: zsoltároskönyvből zsolozsmázni.

A korai időkben ugyanis a zsolozsma nem volt más, mint a zsoltároskönyvnek a nap bizonyos óráira elosztott közös vagy egyéni imádkozása. Ehhez később járultak további „alkatrészek” (például antifona, responzórium, himnusz), melyek fő szerepe az, hogy az állandó zsoltárimádságot összekössék az egyházi év ünnepeivel vagy időszakaival. De ha nincs kezünk ügyében ezeket a részeket tartalmazó könyv, a lényeget egy zsoltároskönyvből is el tudjuk végezni. A nagyhét utolsó napjai és a halotti zsolozsma egészen a legutóbbi időkig megőrizte a zsolozsmának ezt az ősi, igen egyszerű módját, a puszta zsoltárimát. Ehhez csak a zsoltárbeosztás alapelveit kell ismernünk. A római egyház legrégibb szokása szerint a zsoltárokat a következőképpen osztották el a hét folyamán:

A reggeli imádságot hétköznap az 50., ünnepnapon a 92. zsoltárral kezdték. Ezután a nap saját zsoltára következik (vasárnap: 99, majd naponként sorban: 5, 42, 64, 89, 142, 91). Ezután állandó reggeli zsoltárként a 62. vagy 66. mondható, melyet egy ószövetségi ének (canticum) követett – ezt végső soron elhagyhatjuk. A zsoltárokat a dicsőítő zsoltárok (148-149-150.) valamelyike zárja. Ezután elmondjuk Zakariás hálaénekét (Benedictus), majd egy rövid könyörgéssel vagy egy Miatyánkkal zárjuk a reggeli imát.

Napközben az életünk szabályául szolgáló 118. zsoltárt imádkozták őseink, háromóránként egy-egy 8 vagy 16 verses szakaszt véve belőle. Szent Benedek ezt a zsoltárt hétköznaponként a következő zsoltár-csoportokkal helyettesítette: 119-120-121. (9 óra tájban), a 122-123-124. (déltájban), és a 125-126-127 (kora délután).

A napot lezáró esti imádságban ősi időktől fogva ugyanazokat a zsoltárokat ismételgetik: a 4., 90. és 133. zsoltárt, melyhez még hozzáfűzik Simeon hálaénekét, a Nunc dimittist, s természetesen egy rövid könyörgést, mely Isten áldását kéri az éjszakára.

A többi zsoltárt azután folyamatosan imádkozták, abban a sorrendben, ahogy a zsoltárkönyvben következnek. Mégpedig úgy, hogy alkonyatkor a 109-147. számúakból vesznek több-kevesebb szakaszt, az 1-108. zsoltáron pedig a rendszeres vagy időszaki virrasztó imádkozásban mennek végig.

Ennek a zsoltárbeosztásnak (melynek több elemét a keleti egyház zsolozsmájában és a milánói „ambrozián“ rítusban is föllelhetjük) megvannak a maga lélektani, spirituális és történelmi motívumai. De most csak gyakorlatiasságát említjük: az állandó és változó részek szerencsés egyensúlyban vannak benne, a bibliai zsoltároskönyvhöz való ragaszkodás összehangolódik a napszakokhoz illő válogatás elvével, jól áttekinthető rendezettséget teremt, s mégis képes az egyéni lehetőségekhez és adottságokhoz alkalmazkodni.

Dobszay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu