Uj Ember

2001. január 21.
LVII. évf. 3. (2739.)

Imahét a keresztények egységéért január 21-28.

Főoldal
Lelkiség
Írásolvasás
Laikus vezérfonál Szalézi
Szent Ferenc a katolikus újságírók védőszentje
Jegyzetek a liturgiáról
Zsoltároskönyvből zsolozsmázni
A hét liturgiája (C-év)
Katolikus szemmel
Korunk tudománya
Jegyzetlap
Margit
Ha nem vagy ellenállás...
Lapszél
Tudatzavar vagy tudatos "balra húzás"
Élő egyház
A megbékélt különbségek egységéről
Beszélgetés Hafenscher Károly evangélikus teológussal
Az Isteni Irgalmasság magyar kápolnája Krakkóban
„Európa rejtett kincse az ortodox Kelet”
Interjú Mikhail Bécs és Budapest görög ortodox metropolitájával
Fórum
A templomépítő lovag-keresztje
Gondolat-váltások Zelnik Józseffel
Könyvespolc
Betlehemezéssel a missziókért
Az Olvasó írja
Fórum
Az életrendezés háza
Lelkigyakorlatok Püspökszentlászlón
Fórum
Hol kezdődik a szolidaritás?
A média is felelős a fogyatékos emberek társadalmi integrációjáért
Egyházunk – új évezred kezdetén
Világiak az egyházban 2.
Kaposvári Egyházmegye
Közösségek, remények
Gizella temploma
Mementó
„Eget kér”
A közösségi házban, amely a Gondviselésé
Vörs betleheme
Ifjúság
Megtestesül a Jó
(Iskolakór helyett, V. rész).
Krakkói jegyzetek
Harry Potter-láz – kinek jó?
Különös szilveszter
Rejtvény
Kultúra
Történelmi olvasókönyv
Szeghalmi Elemér: Keresztény küzdelmek és megtorpanások 1945-1956.
Harangszó és mikrofon
Beszélgetés Bőzsöny Ferenccel
Júdás anyjának története
Fórum
Egy régi-új egyházi főiskola: a Sapientia
A szegények nem kerülik el a plébániát
Szeged-Rókus: országos gondok a mindennapokban
„Isten jelen van”
Angolkisasszonyok Kecskeméten
Mozaik

Erdélyi Zsuzsanna évtizedei
Nemcsak a repülőgép emelkedik
„Láttam, Uram, a hegyeidet”
Az öröklét szegletei
Korszerű műveltség és eleven hit
Györffy György emlékének

 

Az öröklét szegletei

Már a régi rómaiak fülkékbe állították isteneiket, s a kedves polgári szokás itt-ott máig fennmaradt. Horvátországban láttam épülő házat, amelynek ablakai még nem voltak, de szoborfülkéje már igen. Régebbi házak bejárata felett, homlokzatán itthon is fellelhető még a kis mélyedés, benne Jézus- vagy Mária-figura. Külön tér, külön, nyitott kis szoba, bárki beláthat, bárki látja, ki lakik ott. Ajtó vagy ablak, de nem vakablak, hanem érintkezési pont, átjárás két világ között. Jobb is egybeépíteni ezt a túl romlandó világot a túlival, amelyben nem hull a vakolat, nem ázik a tető, nem lyukas az ereszcsatorna. Némi csorbát ütünk a falon, pár négyzetcentimétert veszítünk a belső térből, de mindig van vészkijárat, sőt, vészbejárat arra az esetre, ha nem lennénk elegen, ha hiányzana valaki.

Ahogy Kőműves Kelemen balladájában is, kell egy emberélet a falba. Befogadjuk azt, akit egy szobor jelenthet, de tulajdonképpen a mi házunk a fülke az ő hatalmas háza falán, és mi vagyunk a szobrok, az élettelen, az alig-életű bábok, akiket befogadott. Helyet hagyunk neki és csak neki, hasznosítatlan, kihasználatlan helyet.

Nem őmiatta és nem is a holt tárgy, a holt anyag miatt. Ha nem hagyunk helyet, akkor is tudjuk, hogy ott van. Ott, ha nincs is szobor. De ha egyszer ott van, miért ne emlékeztetnénk erre magunkat egy szoborral? Hiszen annyi tulajdonképpen nem is létező dolognak állítunk szobrot! Ezek ha vannak is ma még, holnap már sehol se lesznek.

A szoborfülke afféle adó vagy vámtarifa, részesedés a térből. Annak beismerése, hogy helyünk a nap alatt nem feltétlenül jár alanyi jogon. Ajándékba kaptuk azt is. Ugyanígy figyelmeztet a fali napóra a kapott, a szabott időre. Minden tér, minden idő véges idelenn, jobb tehát szellőzőnyílást hagyni rajta. Rést, ahol becsuroghat a mindig friss öröklét.

Lackfi János

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu