Erdélyi Zsuzsanna évtizedei

Köszöntő sorok

Szándékosan nem írom le a számjegyet, hiszen a nagy Időben nyolc évtized csak „tűnő semmiség”. Mégis rengeteg a halandónak, akit az Isten annyi tehetséggel áldott meg, mint Erdélyi Zsuzsannát, aki vérének ereiben hordozza a nagy előd –nagyapa – Erdélyi János érzékenységét a magyar népköltészet mezőiről, s hallja azt a dallamot, melyet kevesen hallanak a választottak közül is.

Lapunk dicsekedhet az ő nevével, hiszen itt jelentette be szándékát-kérését az ősi imádságok gyűjtésére. Az évszázadosan sok örökség felkutatására, amely máig feladatot ad az irodalomtörténetnek, a hazai művelődéstörténetnek is. Mert szorosan hozzátartozik létünkhöz az európaiságban, meg önazonosság-tudatunkban.

Kedves jelzője volt a gyűjtést szívvel támogató Lékai László bíborosnak, ha Erdélyi Zsuzsanna neve elhangzott: Archaika. És ezt ő így, nagybetűvel gondolta, becsülte, s micsoda elszántsággal támogatta, amikor fölmerült: népi vallásosságunk tárgyi emlékeinek összegyűjtésére is sor kerül. Sor került. Aztán minden abbamaradt. Tudjuk, ezernyi nehézség fölmerült… Mégis legalább a nosztalgia megmaradt, hátha egyszer az el nem porladt „rekvizitumok” helyet kapnak. Igazi nemzeti gesztus lenne…

Most a nagy könyvet, a Hegyet hágék, lőtőt lépék közel ezeregyszáz lapnyi kiadását tarthatjuk kezünkben az újat, a Kalligramm reprezentatív kiadását, a bővített változatot; a magyarázó részletek izgalmas megjegyzéseket tartalmaznak az egyes szövegekhez, amelyek öregek lelkéből fakadva őrzik a múltat, s tán Kölcsey Nemzeti hagyományok tanulmányát kellene e könyv mellé tenni, hogy igazi szellemét megértsük.

Erdélyi Zsuzsanna a Nemzet őrhelyén áll és végleg ott marad, mert bármenynyi időt szab meg számára a gondviselés, azt a gyönyörű őrtornyot már elfoglalta, amely egyedül az övé, de amelyet mégsem a saját várának tekinti, hanem az élő Múlt kincses-házának, amelyben élőkre van szükség és nem emlékezőkre.

Ez a kiváló tudós, gyűjtő zörgetett – hány ezer ajtón! – és megnyílt előtte Magyarország. Kért, és a felgyűjtött imádságokkal kegyelmet kapott a lélek további szívósságához.

Kívánjuk, maradjon meg nekünk még sokáig; munkájával, szívével világítson, mert most a legnagyobb szükségünk a tiszta fény, az ő szellemi aszkézise, szelleme, amely nem ismer ellenkezést, csak hűséget és szeretetet.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu