Írásolvasás

Szent Lukács evangéliumának kezdete felszólít bennünket az egész Evangélium elolvasására. Csak hát nincs időnk. – De ez nem igaz! Igen sokat hazudozunk magunknak. Ez az egyik legártalmasabb hazugságunk. Időt az egyetlen szükségesre – Isten országára – szakítani kell.

Az új évben olvassuk végig a Szentírást (Fotó: Fábián)

Bizonyára sok lelki gyümölcsöt termett a Szentév. De valljuk be: jó, hogy véget ért. Túlságosan sok volt az utazás, a felvonulás, a külsőség. Mi marad belőle? Minden év szent lehet, ha a szent Istennel járjuk végig. Ennek egyik lehetősége – ha nem a legnagyobb, a legszebb –, hogy ebben az új esztendőben elolvassuk a teljes Szentírást: a Teremtés könyvétől a Jelenések könyve utolsó mondatáig.

Egy gyakorló katolikus testvérem a múltkor kezembe nyomott egy közel ötszáz oldalas könyvet. Arra volt kíváncsi, mit szólok hozzá. Ő végigolvasta, és sok elgondolkoztatót talált benne. Belelapoztam: szó volt benne arról, hogy kristálylelkünk és asztráltestünk van, és hogy bizonyos meditációs módszerrel X-lelki szintre juthatunk. A válaszom kategorikus volt: nem olvasom el: logikátlan elmezavar az egész. Hát van erre időnk? Ki írta ezt a könyvet? Mi alapján állítja és terjeszti ostoba és zavaros vallási hiedelmeit? Könyvének csak figyelmes lapozása is olyan, mintha túlterhelt gyomor következtében össze-vissza álmodnánk mindent, és reggelre ébredve felülnénk ágyunk szélére azzal a boldog tudattal: de jó, hogy ez nem igaz, hanem az ébresztőóra az igaz, meg a reggeli kávé az igaz, meg a mosakodás, meg a tennivalóim.

Az ilyen típusú álvallási könyvek világához képest Szent Lukács evangéliumának bevezetője reális világ, sőt a látható világnál is valóságosabb, mert ez a világ elmúlik, de azon igék, melyeket Szent Lukács összegyűjtött, el nem múlnak. Így kezdi evangéliumát: „Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak…”

Hát ez az! Itt történelemről van szó, nem vallási elméletről: meg még valami másról is. A Názáreti Jézust úgy elfeledte volna a világ a szeretetről szóló tanításával együtt, ha a halálból föl nem támad, mintha sohasem élt volna.

Hogyan kötelezhet engem és minden embert az ellenségszeretetre egy ember, aki szerette ellenségeit? Legföljebb csak jó példát adhat.

Hogyan követelheti tőlem egy ember, még ha prófétai ihletés alatt is áll, hogy őt mindenkinél jobban szeressem, mert csak így leszek méltó hozzá?

Hogyan szólíthat fel engem a kereszt felvételére, amely millió és millió követőjének a vértanúságot jelentette, ha csak egy vallásalapító lenne!

Nem! Lukács azért ragad tollat, hogy arról írjon, aki az emmauszi úton a bús tanítványok mellé társulva kifejtette nekik, ami róla az Írásokban meg van írva – és azután megtörve a kenyeret megmutatta nekik föltámadásának dicsőségét: vagyis igazi identitását, (kilétét), hogy ő valóban az élő Isten Fia! Így minden szava egészen más fényt nyer – itt a megtestesült Isten szól, a Teremtő a teremtményhez, a Megváltó a megváltásra és irgalomra szoruló emberhez.

És még van egy harmadik mozzanat is amiért Lukács tollat ragad, hogy megírja evangéliumát: hogy bebizonyítsa, Jézus az Ószövetségben megígért Messiás (Fölkent), vagyis, hogy az Ábrahámtól az ő koráig tartó isteni kinyilatkoztatás beteljesítője. Erre utal a mostani vasárnapi evangéliumi szakaszban az a nagy jelentőségű esemény, hogy Jézus Izaiás próféta jövendölését felolvasva így szól a szülővárosa zsinagógájában összegyűltekhez: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Tehát az Evangéliumnak három pillére van: történelmi tények, Jézus föltámadásának szinte elviselhetetlen ragyogása (a fölismerés, hogy Ő az Isten szent Fia), és az ószövetségi Írások beteljesítése…

Ezért, aki Krisztus igaz követője akar lenni, nemcsak Jézus történelmiségét fogadja el (ami tény), nemcsak annak a fölismerésnek jutott a birtokába, hogy Jézus a halálból való föltámadása által Isten hatalmas Fiának bizonyult (lásd Róm 1,4) – hanem az Írásokat (az Ószövetséget) is ismeri: állandóan olvassa.

De milyen lelkülettel? Ennek a 3. évközi vasárnapnak az első olvasmánya eligazít ebben is. Nehemiás könyvéből azt olvassuk, hogy amikor a választott nép visszatért a babiloni fogságból, Ezdrás pap egy magas állványon az egész nép előtt felolvasta a Törvényt. Feszült figyelemmel hallgatták és sírásra fakadtak. Honnét ez a feszült figyelem és ez a megrendülés? Most értek haza a fogságból. Nekünk is így kell olvasni, tudva, hogy az örök halálból szabadított ki Jézus Krisztus, és emlékezve bűneink szörnyű fogságára. Ez a sírás üdvösséget és örvendezést hoz. Lemossa a bűnt a lélekről és felfakasztja az örök élet vizének forrását a megtisztult lélekben.

Így kell kezdeni a szabadulásnak egy új korszakát, a Krisztus utáni 2001. esztendőt.

Barsi Balázs

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu