Valljuk meg, kik vagyunk

Válaszlevél Seregély István érseknek

Tisztelt Érsek Úr! Apámtól tanultam, hogy Európa ott kezdődik, ahol válaszolnak a levelekre. A minap – meglepetésemre – képeslapot találtam lakásom postaládájában, Seregély István egri érsek, a püspöki konferencia elnökének aláírásával. Ha hinni akarom, hogy európai ember vagyok, illik tehát válaszolnom.

Köszönöm kedves képeslapját, melyet tudomásom szerint hamarosan minden honfitársam megtalál majd a postaládájában. (A kép ismerős: plakátokon, különféle katolikus kiadványokban láttam már, amint a pápa beszél a budapesti Hősök terén a tömeghez; és ismerős a szlogen is: 1000 éve velünk és értünk a Magyar Katolikus Egyház.) Az Ön képeslapjának azonban nemcsak ez az „üzenete”. Kézírásra emlékeztető nyomtatott soraiban arra buzdít és bátorít, hogy a közelgő népszámlálás alkalmával válaszoljak a vallásomra vonatkozó kérdésre is.

Jóllehet régen eldöntöttem már, hogy – bár nem kötelező – válaszolok majd ezekre a kérdésekre is, mégis köszönöm a bátorítást. Jónéhány ismerősöm nevében is, akik megütköztek azon, hogy az állam ilyesmit is kérdez tőlük. Azt magyaráztam nekik, hogy az egyháznak és az államnak egyaránt tudnia kellene, hányan vallják magukat katolikusnak, reformátusnak, evangélikusnak, zsidónak vagy más vallási közösség tagjának: már csak azért is, hogy senki ne manipulálhasson önkényesen megállapított adatokkal. A demokráciában, amelynek alapelve a többség akaratának érvényesülése, ez igen lényeges kérdés. Ezen túlmenően úgy gondolom: nem lehet egészséges az a társadalom, amelyben az emberek identitásának kérdései nem vethetők fel. Hitünk, vallási hovatartozásunk bár legszemélyesebb ügyünk, mégsem magánügy.

Ha az én érvelésem nem volt elég súlyos, talán az Öné annak bizonyul, amikor jó paphoz illően önmagánál nagyobb tekintélyt idéz: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt”.

Tisztelt Érsek Úr! Nyilván tisztában volt vele, hogy nem mindenki örül majd, ha megtalálja postaládájában a képeslapot, lesznek talán, akik zokon veszik, hogy a címzésben és a megszólításban „lekatolikusozza” őket. (Azon azért ők is elgondolkodhatnak, hogy ezer éve tényleg itt van: velük is és értük is ezen a földön a magyar katolikus egyház: talán azt az önkormányzati iskolát is az egyház építtette valamikor, ahová az ő gyereke ma jár, talán azt az intézetet is, ahová néha elmegy, hogy meglátogassa öreg édesanyját…) Akik nem érzik magukat megszólítva, azok is megszólíttattak: vallják meg bátran református, evangélikus, zsidó voltukat, vagy bármely más vallási közösséghez való tartozásukat. Vagy éppen azt, hogy nem tartoznak ilyen közösséghez.

Különösen fontosnak tartom, hogy Érsek Úr képeslapja emlékezteti a címzetteket arra is: ezeket az adatokat nem tartják majd nyilván név szerint. Sokan ugyanis mintha ettől félnének. A hívők? A nem hívők? Az ateisták? A közömbösök? Az is lehet, hogy valójában önmaguknak nem kívánnak választ adni erre a kérdésre?

Tisztelt Érsek Úr! Elgondolkodtató és bátorító képeslapját köszönve tisztelettel üdvözli

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu