Uj Ember

2000. június 4.
LVI. évf. 23. (2706.)

Aki a menynyekbe fölment, kivételes megdicsőülésével is lényegében valamennyiünk útját készítette elő. Távozása épp nem elidegenülést jelent, hanem a test megszentelését: emberségünk, emberi voltunk örök lehetőségének kibontását.
Pilinszky János
.

AJÁNLÓ
 
HÍREK

A lengyel prímás nyilvános bocsánatkérése
Töredelmesen bevallotta, hogy rajta is úrrá lett a félelem, tartott a vérontástól a szükségállapot idején, ismerve az emberek felháborodását. Teherként nehezedik lelkiismeretére – folytatta –, hogy nem volt képes megmenteni Jerzy Popieluszko atya, a Szolidaritás papjának életét, bár sok erőfeszítést tett ennek érdekében.... Bocsánatot kért a hazafias papokért, akiket az egykori kommunista hatóságok pártfogoltak. Igaz, sokszor megzsarolták, szorongatták őket, de mégis túlságosan messzire mentek a népi Lengyelország hatóságaival szemben tanúsított engedelmességben.

Zarándokház Rómában
Szent István a király egykor négy zarándokházat is emeltetett: Konstantinápolyban, Ravennában, Rómában és a Szentföldön. A római zarándokházat a Szent Péter-bazilika mellett álló — vértanú Szent István tiszteletére szentelt templom mellett építtette föl...
A mai zarándokházat 1967. augusztus 20-án szentelték fel. Az emigráns papoknak otthona, a Rómába igyekvő híveknek zarándokháza lett, mely Szent István nevét viseli.

Méltó a munkás az ő bérére…
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke aláhúzta annak fontosságát, hogy a 109 éve kiadott pápai körlevél mottóul választott tana: „méltó a munkás az ő bérére“, ma is aktuális, hiszen számos esetben, így a költségvetési tervezés, az EU-csatlakozás, a globalizáció stb. esetében is a lényeg, az ember elsikkadni látszik, és egyéb, két év múlva már fel sem idézhető „értékek“ kerülnek előtérbe.
NE LÉGY PAP, mert...
…nem igazán érdekes dolog. Sokkal érdekesebb, látványosabb elfoglaltságot is találhatnál magadnak, hisz ha komolyan veszed, itt állandóan Istent kellene fürkészned, ő meg többnyire halkan kopog. Ne légy pap, mert befelé meg fölfelé figyelni – ez ma nem nyerő.
LÉGY PAP, ha…
Tv-Rádió Műsor

A Vatikáni Rádió magyar műsora
Minden nap 19.15 órakor kezdődik a 196 méteres középhullámon...

Lapszél

 

Méltatlan az alkalomhoz

Tar Pál szentszéki nagykövet a napokban a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a pápa 80. születésnapjára a Népszabadságban május 18-án megjelent cikk (Kasza László: Emberek közé viszi az egyházat – II. János Pál pápa születésnapjára) nem volt méltó az alkalomhoz, és sok magyar hívő érzéseit sérti. Maga a cikk – egy-két dicsérettől eltekintve – főleg kritikát tartalmaz a pápa személyével és politikájával kapcsolatban.

„Nem feladatom, hogy ezekre válaszoljak, nálam kompetensebb személyek majd megteszik – mondotta Tar Pál. — Ugyanakkor nem tudom szó nélkül hagyni a cikk kiemelt első bekezdését, amely egy születésnap alkalmából méltatlan jelzőkkel illeti a pápát. Nem felel meg a valóságnak és valótlant állít. Amíg a világ minden részéről jókívánságok és köszönetnyilvánítások érkeztek, addig a Népszabadság sértő kritikára használta fel az alkalmat. Mindenki észrevette ugyanis, aki Rómában tartózkodik vagy idelátogat, hogy a pápa most jobb egészségi állapotnak örvend, mint tavaly ilyenkor. Könnyebben mozog, erősebb hangon szólal meg. Annak dacára, hogy a jubileumi év rengeteg szertartása és feladata nagy terhet ró rá, amely még fiatalabb embert is megviselne. Különösen durva és tiszteletlen „egy beszélni alig tudó aggastyánról” szólni az ő esetében.

Négy napja a diplomáciai testület felköszöntötte a pápát. Mint minden nagykövet, én is kezet fogtam a Szentatyával és pár mondat erejéig beszélhettem vele. Több nyelven társalgott velünk. Lehet, hogy a Népszabadság cikkírója nem veszi hitelesnek beszámolómat. Az újság római tudósítója sohasem tartott igényt a véleményemre. De talán érdemes lett volna megszívlelni Göncz Árpád köztársasági elnök úr nyilatkozatait, amelyeket a pápai audiencia után tett februárban. Nagyon súlyos a cikkíró azon állítása, hogy a pápa aláírt egy, az egyház történetében egyedülálló dokumentumot: lemond, ha betegsége befolyásolja szellemi képességét. Minthogy ilyen dokumentumról senki sem tud, a Népszabadságnak közölnie kellene a dokumentum elnevezését, ismérveit, keltezését. Ellenkező esetben valótlan, légből kapott félretájékoztatásnak kell tekinteni ezt az állítást is.

VR/MK

 

.

„Jobban örülök mások örömének”
Püspökké szentelték Beer Miklós áldozópapot
Püspökké szentelték Beer Miklós áldozópapot Amikor kifelé vonult a bazilikából, hívei sereglete, valóságos tömeg “állta útját” virágokkal, s ő a megszokott derűvel köszöntötte a kicsiket, a felnőtteket, akik eljöttek korábbi állomáshelyéről: Pilismarótról, Márianosztráról, Budapestről, Dömösről és Zebegényből, ahol született. Persze nem maradt ki Esztergom sem, s szűkebb „családja”, a belvárosi közösség.

Óriási veszteség érte az egész társadalmat
Püspökkari körlevél a szerzetesrendek feloszlatásának ötvenedik évfordulóján
Ötven évvel ezelőtt, amikor egyházunk Jézus Krisztus születésének 1950. évfordulóját Szentév keretében ünnepelte, újabb súlyos megpróbáltatás nehezedett a magyar egyházra a szerzetesrendek feloszlatásával. Kötelességünknek érezzük, hogy az évforduló kapcsán erről a szomorú eseményről megemlékezzünk.

Amikor a tegnap újat hoz
Van Budapesten, az Andrássy út egyik házfalán egy igencsak elhanyagolt kandeláber. Rég nem világít, rozsdás is, néhány pók szövi csak rajta hálóját. Egy leírás szerint a kandeláberen Pest és Buda rajzolata látható, a kettő közt pedig egy nyuszinak a feje – természetesen a Margitsziget jelképeként. (Sajnos, ma már csak nagy képzelőerővel lehet felismerni e képet a rozsdás vason.) Csaknem minden kisiskolás megtanulta: a Pest és Buda közti földdarabot – még mielőtt IV. Béla leányáról nevezték volna el – Nyulak szigetének hívták. Hogy miért, az rejtély. Néha azért akad, aki magyarázatot talál rá: mivelhogy sok nyúl volt arrafelé.
Lelkiség
 
Katolikus szemmel
Jegyzetlap
A tanítóképzők az egyenlőtlenségek csökkentéséért
Álom
Több mint zenei élmény
Élő egyház
Fórum
Magyar nyelvű gyónási lehetőségek Rómában
Méltó a munkás az ő bérére…
Keresztény munkásünnep
A remény megvalósulni látszik
Millennium Pécelen
A magyar-szlovák megbékélés apostola
Ján Palárik emlékezete Terézvárosban
Új evangélikus püspökség
Hatvanöt éve az oltár mellett
A magyarországi szlovákok életéből
A lengyel prímás nyilvános bocsánatkérése
Azok is fontosak, akik csak polgári házasságot kötnek
A családok világnapja
Könyvespolc
Fórum
Bizánc tündöklése és hanyatlása
Orate Fratres! Imádkozzatok, testvérek!
Bohdan Cywinski: Tűzpróba
Iskola és oktatás – átfogó számvetés
Mészáros Tibor napi jegyzetei
Vallás és etika az európai iskolákban
Erdélyi Magyar Breviárium (2. kötet)
Adoremus
Török József régi-új könyvéről
Bölcsesség
„Hozz rá víg esztendőt”
Nemzeti imáink új felvételen
Mindenkinek tetszeni?
Életige 2000. június
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)
Fórum
Kultúra
„Él a hit az ezer esztendős honban“
Eucharisztikus virrasztás a Dunán
Egy irodalmi legenda CD-ROM-on
Számítógépen olvasható a Nyugat
Zarándokház Rómában
Régi nagy patrónánk
Magyar Mária-versek
Néhány megjegyzés egy cikkhez
Két tenger
Koncentrikus körök
Neves hívő magyarok nyomában Franciaországban
Kossuth és Széchenyi Londonban
Ifjúság
Fórum
Mit tesz hozzá emberségünkhöz a kereszténység ?
Európa új védőszentjei VI.
Svédországi Szent Brigitta (1303-1373), Észak nagy misztikusa
Meditáció Hivatások Vasárnapja után
Rejtvény
Apa is csak egy van…
A férfi a családban és a társadalomban
Vigyázat, értéket vesztünk!
A város primadonnája
Boldog emberek
Mozaik

Magyar zarándokház Mariazellben
Mariazell – a magyar szempontból is igen jelentős búcsújáróhely – története 1157-ben kezdődött. Ekkor indult St. Lambrecht bencés kolostorából az itteni hegyeken át egy – Otker, vagy ahogyan később a népszáj nevezte, „Magnus” – nevű szerzetes térítő útra.
Hallgatók és előadók
Hallgatók és előadók összejövetelt tartottak május 24-én, Cserkeszőlőn. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetének hallgatói – a posztgraduális képzés négy esztendeje indult meg közel ötven évi kihagyás után – hagyományosan meghívják az előadó professzorokat kötetlen eszmecserére.
Eltemették Dékány Vilmos püspököt
Dékány Vilmos esztergom-budapesti püspöktől május 24-én délelőtt vett búcsút az esztergomi bazilikában a főegyházmegye papsága és a hívek, a szertartáson részt vett Takács Nándor székesfehérvári püspök és Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök.
Ez az a nap
Június 10-én délelőtt a Kossuth téren várhatóan több ezer fiatal és örökifjú keresztény gyülekezik, hogy utcákon át vonulva, lelkes énekléssel, szívből jövő örömmel dicsőítse megváltó Urát.
Hiánypótló jogi kiadvány
Az elmúlt évtizedben számos, az egyház életét befolyásoló törvény született. A törvényhozás folyamatát és jogelméleti hátterét világítja meg Schanda Balázs új könyve, amely a P.P.K.E. Jogtudományi Karának kiadványsorozatában jelent meg, a Szent István Kiadó gondozásában Magyar állami egyházjog címmel.

Imádságos kör
Imádságos körré formálódtak ezek a talpacskák valahol Afrikában. (Az olasz Jesus folyóiratban bukkantunk erre a remek felvételre.) A kör a tökéletesség, valamiképp az isteni ősjelképe. Ezért kör alakú az Eucharisztia szentostyája is.
Rejtvény
.

 
In memoriam Prohászka és az Aranyvonat
címmel emlékkiállítás nyílik Székesfehérvárott a Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájában (Liszt Ferenc utca 1.) június 2-án 17.30 órakor.
Négy nemzet és nemzetiség
Fides et ratio
Czigány György
Az árvízkárosultak javára
2800
Negyvennégyezer kilépés
Ausztriában tavaly negyvennégyezren léptek ki a katolikus egyházból. 1998-ban több,mint harmincnyolcezer volt a számuk, 1997-ben harminckétezer.
 
 

NÉMETORSZÁG

 
 
A Renovabis mérlege
A német katolikusok közép- és kelet-európai segélyszerve tavaly öt százalékkal több segélyt tudott adni, közel hetvenmillió márka értékben, mint egy évvel korábban.
Háromszázötven német vértanú
Kereken háromszázötven német katolikust öltek meg a nemzetiszocialisták katolikus hitéért. Helmut Moll kölni prelátus római előadásában hozzáfűzte, hogy a végleges szám ennél valószínűleg lényegesen magasabb lesz, de jelenleg megfelelően dokumentálni ezt a háromszázötven vértanúságot tudja a kutatás.
Nem csak munkaszünet
Karl Lehmann mainzi püspök, a Német Püspöki Kar elnöke egyházmegyéje hetilapjában hangsúlyozta, hogy a vasárnapi munkaszünet, üzletek nyitva tartása stb. azért válhatott manapság problémává, mert a társadalom többsége nem tekinti istentiszteleti napnak a vasárnapot.
 
 
BRAZILIA
 
 
Nagyobb szociális igazságosságot!
Brazília püspökei most véget ért ülésükön nagyobb társadalmi igazságosságért szálltak síkra, és külön hangsúlyozták az ország őslakossága jogainak és emberi méltóságának védelmét.
 
 
LATIN-AMERIKA
 
 
A „sztárec“ köszöntése
Vlagyimir Putyin orosz elnök jókívánságait fejezte ki a köztiszteletben álló Joann Kresztjankin orosz ortodox szerzetesnek, aki az Észtország közelében fekvő Pszkov kolostorában él.
Orosz misszió Japánban
Kevesen tudják, hogy az orosz ortodox egyház a XIX. század óta eredményes miszsziós munkát végez Japánban. Ennek eredménye, hogy a japán nemzetiségű ortodox keresztények száma mintegy negyvenezer.
 
 
INNEN-ONNAN
 
 
Az Európai Unió jelmondatát kettőezerötszáz iskolai osztály 2016 javaslatából választotta ki az Európai Parlament.
Elvált asszonyok
Immár közel ötven esztendeje született egy „Renaissance“ (Újjászületés) nevű keresztény mozgalom, amely elvált, egyedülálló asszonyok közösségeinek hálózataként. A kezdeményezést 1970-ben az egyház hivatalosan is elismerte és azóta lelkipásztor áll az élén.
Negyvenmillió vértanú
David Barett amerikai történész megállapítása szerint húsz évszázad alatt negyvenmillió vértanúja volt a keresztény hitnek és ebből huszonhatmillió (!) e században adta életét Jézusért.
 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 

KAPCSOLATOK


Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
.



NAGY JUBILEUM -
Zánka 2000. júni. 26-30.


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum
Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester:webmaster@dynamo.hu