|
|
Mit tesz hozzá emberségünkhöz a kereszténység? Az önző ember tükörteremben jár: mindenütt csak saját magát látja. Akkor érzi magát sikeresnek, ha sok a pénze, az élvezetekből nagyokat merít, és ha sokan dicsérik és ünneplik. Az önzetlen akkor érzi sikeresnek életét, ha körülötte béke, megértés és öröm uralkodik. Ilyennek kell lennie a kereszténynek is. De mit ad hozzá Krisztus tanítása és példája a sokak által homályosan meglátott emberséghez, felebaráti szeretethez? Szabatosan megfogalmazza, pontosítja az emberséget, amit az utcán járó ember is fölismer. – Például azt, hogy mi a felebaráti szeretet? Elsősorban nem érzelem, hanem jóindulat, jóakarat. És ebben az egész ember részt vesz: értelem, akarat, természetesen az érzelem is, de a rendezett ösztönvilág, a karbantartott kedély és a fantázia is. Azonkívül a felebaráti szeretetből nem maradhat ki az áldozat sem. Még az életemet is odaadhatom másokért. – Vagy azt, hogy kire vonatkozik? – Minden emberre. Tehát nemcsak rokonaimra, barátaimra, jótevőimre, azonos nemzetiségűre, vallásúra! – Vagy például, hogy ki számít embernek? A kereszténység szerint a magzatnak is van joga az élethez! – A szabatosan megfogalmazott emberség elejére odateszi az istenszeretetet. Tudomásul veszi, hogy már az is Isten akaratából történik, hogy élünk. Tehát a legemberibb cselekvés: Istennel fölvenni a kapcsolatot. – Isten a mi mennyei édesapánk: nem állít nehezebb feladat elé, nem érhet nagyobb megpróbáltatás, mint amit ő megenged és amit az ő segítségével meg tudunk oldani, illetve el tudunk viselni. – A felebaráti szeretetet (emberséget) kiegészíti az ellenségszeretettel. – A gyűlölet, a bosszú és a rideg megtorlás helyébe a javítani akarást, a javulni hagyást és a megbocsátást teszi. Nem kell lemondanunk az önbecsülésünkről, önértékelésükről, csak az azonnali visszavágás helyébe a megfontolt gondolkodást kell állítanunk. Ami természetes önneveléssel begyakorolható. A szemet szemért, fogat fogért elv a legprimitívebb magatartást jelzi. Az ellenségszeretetet könnyebbé teszi, ha különválasztjuk a bűnös személyét a bűnös cselekedettől. A bűnös személyt el tudjuk (kell!) fogadni, ha másért nem, Isten kedvéért – a hibáját, vétkét nem. Ha valaki a megátalkodottság szintjére süllyedne, hathatósan védekezhetünk ellene, de akkor sem gyűlöljük őt. Hogy egy-egy konkrét esetben ez hogyan valósul meg, azt Isten segítségével lassan ki tudjuk dolgozni. Mindez odafigyelés és gyakorlás kérdése, egy nagy adag alázat kíséretében. Végül a kereszténység az egészet átvilágítja: azaz indítékot ad hozzá. Sokan felismerik, de nem teszik az emberséget. Van, aki azt mondjta: „engem sem szeretnek, én sem szeretek senkit!” Az istenszeretetnél nyilvánvaló az indíték: viszonozd az Isten szeretetét! Cserébe ne várd, hogy kényeztessen! A szeretet nem azonos a kényeztetéssel. Isten szerepet ad, hogy azt jól játszd el, küzdelmet ad, hogy örömöd legyen annak sikeres megvívásában, alkotásra késztet, hogy értelmesnek találd az életed! A felebaráti szeretettel kapcsolatban pedig mindnyájan tudjuk, hogy sokszor nem vagyunk szeretetreméltóak. A kidolgozott keresztény magatartás szerint ilyenkor Isten miatt szeretünk: Isten ezt az embert is képére és hasonlóságára teremtette. Meghívta munkatársának a világ építésére és szépítésére, az élet továbbadására. Érte is emberré lett, neki is tanított, számára is példát mutatott. Érte is szenvedett, meghalt, föltámadt és az örökösévé tette országának. Számára is van hely a mennyben. Ha Isten ennyire szereti őt, te meg én, miért ne tudnánk szeretni ezt az embert? Tehát csak a Krisztussal való kapcsolatban kell elmélyülnünk, és menni fog az emberség! Szebb lesz a világ, és boldogabbak az emberek! Erdővégi
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
