|
|
Több mint zenei élmény Méltán köszöntötte az egész művelt világ a nyolcvanadik születésnapját ünneplő II. János Pált. Az ünnepségsorozat befejezéseként a Vatikán VI. Pálról elnevezett termében londoni zenészek és énekesek a világhírű James Levine vezényletével Haydn A teremtés című oratóriumát szólaltatták meg. Mi magyarok is szem- és fültanúi lehettünk a hangversenynek, hiszen a Duna Televízió közvetítette. A kamera el-elidőzött a fehérruhás pápán, megfáradt alakján, tűnődő, figyelmes arckifejezésén. Egy volt a hatalmas hallgatóságból, de jelképesnek érezhettük jelenlétét. Ahogy Haydn a teremtés előtti zűrzavarból a rend születését ábrázolta, úgy próbál a pápa is értékeken alapuló rendezettséget hirdetni a világnak. Egyszer már módom volt az oratóriumnak egy megrendítő előadását végighallgatni. A szörnyű skopjei földrengést követően Igor Markevics szólaltatta meg Budapesten a sokat szenvedett város ének- és zenekarának tolmácsolásában. Akkor és ott mindenki úgy érezte, hogy a zene az új világ születésének reményét sugározza. Most azt élhettük át, hogyan épül föl egy emberi világrend, amelyben minden nemes emberi érzésnek: az egyszerűségnek, humornak, tiszta gyermekségnek, az őszinte hitből fakadó pátosznak helye van. Úgy igazi ahogyan Karl Geiringer írja Haydnról szóló könyvében: „A lélek birodalmának az oratóriumból sugárzó csodálatos gazdagsága a mű első előadásától mind a mai napig mélységes visszhangot kelt a hallgatók szívében.” A bemutató előadás sem lehetett akármilyen esemény! A Schwartzenberg-palotába csak a kiválasztottak léphettek be, az utcán azonban tömeg verődött össze, az egyik bécsi lap beszámolójában arról olvashatunk, hogy napokkal később is a zene hatása alatt állt mindenki. E hatás nagyszerűségét és felemelő voltát igazolja Eleonore von Lichtenstein hercegné lányának írt levele is, amelyben a következők olvashatók: „Gyengéd könnyeket kell hullatnunk Isten nagyságának, méltóságának és jóságának láttán. A lélek felemelkedik. Csak szeretni és csodálni tudunk.” A világ eseményeit szemlélve szorongva szembesülhetünk azzal a kérdéssel: tudunk-e mi ünnepelni? Az emberiség kollektív ünnepeit annyiszor zavarják meg terroristák, tüntetők, erőszakos cselekmények, hogy hovatovább megfeledkezünk az ünnep ajándékáról. Ez az este felhőtlen és gyönyörű ünnep volt. A jelenlévők és az esemény szemtanúi közül nyilván kevesen értették meg annak a lengyel kórusműnek a szövegét, amellyel a karmester és együttesei külön is köszöntötték II. János Pált, aki legvégül rövid beszéddel fordult a jelenlévőkhöz. A hangulatot, a bensőségességet és a pápa iránt megmutatkozó osztatlan tiszteletet azonban pontosan érzékelni lehetett. Megvallom, nekem nem lengyel, hanem magyar vers jelent meg emlékezetem vásznán, amint az ünnepeltet és ünneplőit néztem. Reviczky Gyula Imádságom című költeménye illett ide:
Rónay László
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
