|
|
Apa is csak egy van… A férfi a családban és a társadalomban Egyre több fórum és egyre több folyóirat figyel fel egy jelenségre: hiányoznak az apák! A mai társadalomban az apátlanság tünetei nem csupán az elvált szülők vagy a munkájukkal sokat törődő apák gyermekeinél figyelhetők meg, hanem sokszor a keresztény családoknál is! Társadalmunk bizonyos területeken elnőiesedett, ezt láthatjuk a pedagógus pályán és családban a gyereknevelés terén is. A modern kapitalista világban viszont férfias törvények uralkodnak: teljesítmény, mennyiség, fegyelem. Tekintély Letűnt történelmi korokban a férfinak abszolút tekintély járt, amely nem engedte meg a másik nemnek az egyenrangúságot. Így a nő a közéleti, társadalmi döntések, szereplések perifériájára szorult. Egyedüli élettere a család és a háttérmunkák. És erre a történelem joggal válaszolt a női emancipációval. Ugyanakkor az egyenrangúságot összekevertük az egyformasággal: a nők férfias munkát, életteljesítményt tűznek ki maguk elé, a férfiak viszont elnőiesednek, különösen a szeretetük, a családban vállalt munkájuk, kötelezettségük. A szülőkben eltűntek az apai és anyai szeretet sajátos stílusjegyei, mert szereteten szinte kizárólag az anyai szeretetet értjük. Más a szeretete, feladata az anyának, és más az apának. S mivel az apák úgymond „anyai” szerepet vettek föl, a gyereknek bizonyos értelemben nincs apja. Nincs előtte példa, a férfinak, az apának az alakja, aki a különösen is a következetességet, stabilitást, a „törvényt”, jó értelemben a számonkérést képviselné. Ez a helyzet a következő generáció apaszerepének kialakulását is nagyban gátolja. Eltűnt a családból a jó értelemben vett apai tekintély, amely nem eltörli a gyermek személyiségét, hanem megacélozza, helyes vágányra tereli azt. Továbbá megtanít következetességre, kitartásra, lemondásra is. Az apa tekintélyével törvényeket szab, amelyek az élet törvényeiből fakadnak, ezzel megvédi és biztonságot ad a családnak. Ha szükség van rá, pajzsként szolgál a család és a sokszor fenyegető külvilág között. Talán istenképünk is gyakran azért torz, mert nincs előttünk egy „helyesen” szerető édesapa képe, aki másként szeret, mint az édesanya. Ebből fakad az a gondolkodásmód, hogy Isten nem kér számon, nincs a bűnnek következménye, a pokol üres stb. Az isteni törvények tekintélye csorbát szenved. Magunknak szabunk törvényeket, és azok szerint cselekszünk.
Például sokszor láttam, hogy a kisgyermekek a misén összetévesztik a templomot a játszótérrel. Nincs nekik apjuk, aki határozottan rájuk szóljon: „Ezt most nem szabad, legyél csöndben!” Ez kifejezésre juthat egy kemény nézéssel is, amiből a gyerek érzi, itt most nem körülötte forog a világ, csendben kell lennie. Csak anyai szeretettel találkozik, amely mindent megért és határtalanul szereti őt. Esetleg értelmi úton próbálunk hatni rá, magyarázatokkal, de hasztalan. Így levonjuk ebből azt a következtetést, hogy a gyerek ebben a korban még nem nevelhető. Később ezeknek a gyerekeknek sok problémájuk lesz a társadalmi beilleszkedéssel, mert nem szoktak hozzá már kis korban, hogy személyiségük csak akkor lesz ajándék, ha képesek azt elveszíteni másokért. A társadalmi beilleszkedésnek vannak szabályai, és ezt a családban kell megtanulni. Ha a családban rossz szabályok vannak, vagy nem sikerült a szabályokat elsajátítani, akkor ez összeütközésre vezet a nagyobb családdal, a társadalommal. Törvények és biztonság Természetesen az apai és az anyai szerep a gyakorlatban nem választható el mereven egymástól. Annyira, hogy ugyanabban a személyben – eltérő súllyal – megmutatkozik mindkettő. Az apának is tudnia kell simogatni, a törvényeken túl befogadni, szeretni a másikat. Ugyanakkor az édesanyának is tudnia kell következetesen fegyelmezni. Sokszor idegenkedünk attól. hogy a gyereket keményebben büntessük. Nem merünk kellő határozottsággal és keménységgel foglalkozni a gyermek negatív személyiségjegyeivel a szabadság nevében, és ez később súlyos nehézségek forrása lesz. A törvények, szabályok elsajátításával, az apa biztonságot adó jelenlétével a gyerek belső biztonságra tesz szert, ami a tágabb környezetben, a társadalomban tapasztalt kuszaságban, erkölcsi relativizmusban is képes őt megtartani. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a mai kor gyermeke a videók, a számítógépek mesterséges világában él, és különösképpen az apa feladata, hogy a realitás világába vezesse a gyereket. Minden mulasztásnak, bűnnek van következménye, mind erkölcsi, mind társadalmi vonatkozásban. Ezt a törvényszerűséget a családban kell megtanulni. Ha egy gyermek úgy dönt, hogy nem mosogat el, vagy nem viselkedik illendően a felnőttekkel vagy a társaival, akkor annak kell, hogy legyen következménye! Pl. nem vacsorázhat a családdal, sarokba kell állnia stb. Igaz, hogy minden személy szabad, és hogy szeretet csak szabadságból fakadhat, viszont vannak kötelességek is. S ha valaki mégis a „nem” mellett dönt, vállalnia kell a következményeit. A gyermeknek a családban a szeretetet kell megtapasztalnia. Ez a tapasztalat biztonságot és bizonyosságot ad. A gyermeknek különböző életszakaszaiban hol anyai, hol apai típusú szeretetre van jobban szüksége. Csecsemőkorban az édesanya szeretete elengedhetetlenül fontos. Majd később az apa szerepe rövidebb-hosszabb időszakra jobban előtérbe kerül. A 14-15. életévtől – legalább is a fiúknál – meghatározó szerepet tölt be az apa személye. Ez az időszak a kitartó munka elsajátításának, a gazdálkodás megtanulásának az időszaka. Önállósodás Van egy olyan feladata is az apának, hogy segítse a gyerekeket az anyától való érzelmi önállósodásban. Ez alapja a későbbi teljes önállósodásnak is: az anyagi megélhetés, a családi élet területén stb. A gyermek jellemének formálásához elengedhetetlenül fontos a fizikai munka. Ezért szükséges, hogy minél korábban kapcsolódjék be a család feladataiba (háztartási munka, gondoskodás a testvérekről stb.), és ne csak a szüleit lássa dolgozni. Aztán később, kb. 14 éves kor után a hoszszabb fizikai munka nagyon meghatározó a küzdőképesség növelése, az akaraterő fejlesztése és az alkotóerő kibontakoztatása szempontjából. Igen jó hatással van a személyiség alakulására, ha a kamasz korú fiú a nyári vakáció egy-két hetét az édesapjával és kemény fizikai munkával tölti, és az így megkeresett pénzből mennek el nyaralni. Az apa csak úgy nevelhet, ha erkölcsileg tiszta állapotban van – épp e szerep keménysége miatt. Máskülönben amit tesz, nem épít, hanem rombol. Például nagyobb gyermekének nem tilthatja meg a dohányzást, ha ő maga dohányos. További fontos alapelv, hogy csak szeretetkapcsolatban lehet nevelni, korlátokat szabni. Ha nincs igazi kapcsolata az apának a gyerekkel, akkor az apa törvényei negatív hatást váltanak ki. A keresztény család számára a minta a názáreti család. A názáreti családban milyen rend(szer) működött? Ki volt a názáreti család feje? Természetesen József, hisz képviselte a családot a világ felé; természetesen Mária, mert Ő a Szeplőtelenül fogantatott, a kegyelemmel teljes, az Istenanya; természetesen Jézus, aki Isten Fia. Eszerint a modell szerint a családban létezhet családfőség az egyenjogúságban és a szolgálatok különbözőségében. Vagyis, mint családfő másért felelős az apa és másért az anya. Isten előtti felelősségük egyéni és személyesen rájuk szabott. A mai társadalomban vállalni ezt a – teremtettségünkből következő - különbözőséget, mely gyakran nem talál megértésre, csakis az Istennel való kapcsolatból lehet. Mit értek ezen? Isten leginkább a kereszten mutatkozott be. Jézus keresztje a kinyilatkoztatás csúcsa, ahol ő így kiált fel Atyjához: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Az isteni személyek itt a legkülönbözőbbek, az Atyának más a szerepe, mint a Fiúnak vagy a Szentléleknek. Egyek, mégis különbözőek. Tari Sándor
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
