Uj Ember

2000. június 4.
LVI. évf. 23. (2706.)

Aki a menynyekbe fölment, kivételes megdicsőülésével is lényegében valamennyiünk útját készítette elő. Távozása épp nem elidegenülést jelent, hanem a test megszentelését: emberségünk, emberi voltunk örök lehetőségének kibontását.
Pilinszky János
.

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Jegyzetlap
A tanítóképzők az egyenlőtlenségek csökkentéséért
Álom
Több mint zenei élmény
Élő egyház
Magyar nyelvű gyónási lehetőségek Rómában
Méltó a munkás az ő bérére…
Keresztény munkásünnep
A remény megvalósulni látszik
Millennium Pécelen
A magyar-szlovák megbékélés apostola
Ján Palárik emlékezete Terézvárosban
Új evangélikus püspökség
Hatvanöt éve az oltár mellett
A magyarországi szlovákok életéből
Fórum
A lengyel prímás nyilvános bocsánatkérése
Azok is fontosak, akik csak polgári házasságot kötnek
A családok világnapja
Könyvespolc
Bizánc tündöklése és hanyatlása
Orate Fratres! Imádkozzatok, testvérek!
Bohdan Cywinski: Tűzpróba
Iskola és oktatás – átfogó számvetés
Mészáros Tibor napi jegyzetei
Vallás és etika az európai iskolákban
Erdélyi Magyar Breviárium (2. kötet)
Adoremus
Török József régi-új könyvéről
Fórum
Bölcsesség
„Hozz rá víg esztendőt”
Nemzeti imáink új felvételen
Mindenkinek tetszeni?
Életige 2000. június
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)
Fórum
„Él a hit az ezer esztendős honban“
Eucharisztikus virrasztás a Dunán
Egy irodalmi legenda CD-ROM-on
Számítógépen olvasható a Nyugat
Zarándokház Rómában
Régi nagy patrónánk
Magyar Mária-versek
Kultúra
Néhány megjegyzés egy cikkhez
Két tenger
Koncentrikus körök
Neves hívő magyarok nyomában Franciaországban
Kossuth és Széchenyi Londonban
Ifjúság
Mit tesz hozzá emberségünkhöz a kereszténység ?
Európa új védőszentjei VI.
Svédországi Szent Brigitta (1303-1373), Észak nagy misztikusa
Meditáció Hivatások Vasárnapja után
Rejtvény
Fórum
Apa is csak egy van…
A férfi a családban és a társadalomban
Vigyázat, értéket vesztünk!
A város primadonnája
Boldog emberek
Mozaik
Magyar zarándokház Mariazellben
Hallgatók és előadók
Eltemették Dékány Vilmos püspököt
Ez az a nap
Hiánypótló jogi kiadvány
Imádságos kör
Rejtvény
.

 

Meditáció Hivatások Vasárnapja után

NE LÉGY PAP, mert….

…szekularizált világunktól távol áll az az eszmény, amit élned kell. Ha a „körön kívül nézel, a kereszténység nyomait többnyire múzeumokban, műemlékekben leled. „Idegen elem.” Ne légy pap, mert nincs fölfelé szálló ágban a kereszténység; nem sok sikerélmény néz ki manapság az Evangélium hirdetőjének.

…nem igazán érdekes dolog. Sokkal érdekesebb, látványosabb elfoglaltságot is találhatnál magadnak, hisz ha komolyan veszed, itt állandóan Istent kellene fürkészned, ő meg többnyire halkan kopog. Ne légy pap, mert befelé meg fölfelé figyelni – ez ma nem nyerő.

…az egyház (a világban, Európában s itt e honban, a tiédben) oly nehezen találja a helyét. Meglévő kevéske erejét felaprózza, hajszolja magát koncepciótlan, és fuldoklik a munka özönében. Márpedig neked az egyházban kell szolgálnod Krisztust. Ne légy pap, mert ez a kétezer éves közösség gyönge, bűnös és ráadásul lassú meg öreg, és persze konzervatív ebben a modern és nagyszerű korban.

…a görög katolikus felekezet (bár sok krízist meg- és túlélt már létezése óta) most újra rendkívüli kihívásoknak néz elébe mindenütt a közép-kelet-európai régióban. Hűség és haladás, korszerűség és hagyomány egymásnak feszülő fogalmak lettek, s nem látni még a közös nevezőt. Ne légy pap, mert a történelem Ura a konkrét napi teendőket rejtjelesen közli; akaratát keresni és követelni itt és most, e keleti egyházakban igen nehéz, rögös útnak tűnik.

…látod a házunk, szemináriumunk hibáit, s úgy-ahogy ismered papságunk gondjait is. Úgy gondolod, belső ellentétek, bántó bizalmatlanság, érthetetlen távolságtartás, önkritika nélküli kritika, saját pecsenye meg hasonlók jellemeznek minket. És most még nem látod, hogy mindemellett milyen nagyszerű, értékes emberek egész sora él köztünk. Csak azt látod, milyen távol vagyunk az eszménytől; (kis)papi egységünk finoman szólva nem igazán tökéletes. Ne légy pap, mert másutt összetartóbb kollektívát, jobb társaságot találsz.

LÉGY PAP, ha…

…biztosan tudod, hogy a Feltámadott az egyetlen esélye a harmadik évezred emberének is, és egész életeddel őt akarod mondani, adni, vinni.

…benne és belőle élsz, és tudod, hogy ő cselekszik általad. Ha nap mint nap találkozol vele, és sarkig nyitod a kaput, és nem marad rezervátum benned, amelyben ne ő lenne az úr.

…bizonyos vagy abban, hogy Jézus Krisztus és az egyház egymástól elválaszthatatlan, s bár nem az egyház, hanem Krisztus szolgája vagy, de az egyház hierarchikus szervezetében. Ugyanakkor vallod: „Ha meg emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.”

…van bátorságod vállalni, hogy egy kisebbségben élő, kevésbe vett, testvéregyházai által jobbról-balról nyűgnek érzett, de mindebben a kereszt titkát fölfedező közösségben éled és hirdeted a misztériumot: az irgalom, könyörület és emberszeretet Istenének irántunk való jóságát.

…tudod – és ezért képes vagy áldozatot is hozni –, hogy szavunk, templomi szózatunk és minden más egyházi tevékenységünk hiteltelen és esélytelen az egymás iránti szeretet és áldozatkészség nélkül. Ma is csak arról ismerhetnek meg bennünket, hogy szeretjük egymást.

Obbágy László
görög katolikus lelkész

(A médiában már közzétett írást
sokak kérésére közöltük.)

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu