Lelki ismeret

Mindenkinek tetszeni?

Megvallom, igen sokáig abban a naiv ábrándban éltem, hogy lehetséges mindenkinek tetszeni, vagyis megfelelni mindenféle szerepben és helyzetben, mindenki ízlését és várakozását kielégítve. Magyarán: ha az ember igyekszik jámbor, békés és segítőkész lenni, akkor megfelelő viszonzásban részesül. Ez egyébként szerencsére sokszor így is van, de sajnos, nem mindig. Mondhatni, az emberiség legnagyobb, legnemesebb alakjai estek áldozatul ennek az ábrándnak, s könyörtelenül üldözték, kínozták, esetleg meg is gyilkolták őket. Példák sorolása helyett hadd utaljak csupán Megváltónk földi életére: róla igazán nem mondhatja senki, hogy ártott volna valakinek, éppen ellenkezőleg, mégsem tudott (akart) mindenkinek tetszeni. Bizony, bőven akadtak ördögi ellenségei, aljas árulói és tudatlan üldözői, akár apostolainak és követőinek. A jó nem alkudozhat a rosszal, nem lehet „középút” igazság és hazugság között, nem szabad párbeszédet folytatni a „konszenzus” érdekében a sátánnal. Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, de nem buzdíthatjuk arra őket, vétkezzenek továbbra is.

Be kellett látnom, nem tetszhetem mindenkinek, s ha lelkiismeretem szavát akarom követni, még arra sem lehetek tekintettel, hogy a mindenkori többségnek éppen mi a véleménye egy adott kérdésben. Magyarországon egy felmérés szerint az emberek hatvan százaléka kötődik valamilyen valláshoz, vallási közösséghez, de Magyarország akkor is keresztény fundamentumú ország maradna, ha ez a szám valamilyen okból csökkenne. A keresztény értékek, normák, ünnepek ugyanis azokra is sugározzák fényüket, akik elfordulnak tőlük. Vasárnap lehet füvet nyírni vagy nagytakarítást végezni, de a harangszó azokat is figyelmezteti a lélek ünnepére, akik nem tartják magukat Isten gyermekeinek. Püthagorasz azt mondja: „Sokat fecsegnek felőled hízelgőt és méltatlant: ne zavarjon meg sem ez, sem az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva s józanul”. Ám közben tudnunk kell, szükség van ellenfelekre, ellenségekre is: ők akarva-akaratlanul is jelzik a helyes utat számunkra. Mert amerre ők tolonganak, az nem a mi utunk. Egyszer New York-ban a harmincötödik emeletről lenéztem egy kis templomra. Fentről nézve is büszkébb és magasabb volt, mint körülötte a felhőkarcolók. Megmaradt. Megmaradunk. Még akkor is, ha a nagy bevásárlóközpontok pénztemplomaiban kellemes diszkózene szól: szamárordítás nem hallatszik az égig. Nem tetszhetünk mindenkinek. Nem is akarunk mindenkinek tetszeni.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu