Uj Ember

2000. június 4.
LVI. évf. 23. (2706.)

Aki a menynyekbe fölment, kivételes megdicsőülésével is lényegében valamennyiünk útját készítette elő. Távozása épp nem elidegenülést jelent, hanem a test megszentelését: emberségünk, emberi voltunk örök lehetőségének kibontását.
Pilinszky János
.

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Jegyzetlap
A tanítóképzők az egyenlőtlenségek csökkentéséért
Álom
Több mint zenei élmény
Élő egyház
Magyar nyelvű gyónási lehetőségek Rómában
Méltó a munkás az ő bérére…
Keresztény munkásünnep
A remény megvalósulni látszik
Millennium Pécelen
A magyar-szlovák megbékélés apostola
Ján Palárik emlékezete Terézvárosban
Új evangélikus püspökség
Hatvanöt éve az oltár mellett
A magyarországi szlovákok életéből
Fórum
A lengyel prímás nyilvános bocsánatkérése
Azok is fontosak, akik csak polgári házasságot kötnek
A családok világnapja
Könyvespolc
Bizánc tündöklése és hanyatlása
Orate Fratres! Imádkozzatok, testvérek!
Bohdan Cywinski: Tűzpróba
Iskola és oktatás – átfogó számvetés
Mészáros Tibor napi jegyzetei
Vallás és etika az európai iskolákban
Erdélyi Magyar Breviárium (2. kötet)
Adoremus
Török József régi-új könyvéről
Fórum
Bölcsesség
„Hozz rá víg esztendőt”
Nemzeti imáink új felvételen
Mindenkinek tetszeni?
Életige 2000. június
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)
Fórum
„Él a hit az ezer esztendős honban“
Eucharisztikus virrasztás a Dunán
Egy irodalmi legenda CD-ROM-on
Számítógépen olvasható a Nyugat
Zarándokház Rómában
Régi nagy patrónánk
Magyar Mária-versek
Kultúra
Néhány megjegyzés egy cikkhez
Két tenger
Koncentrikus körök
Neves hívő magyarok nyomában Franciaországban
Kossuth és Széchenyi Londonban
Ifjúság
Mit tesz hozzá emberségünkhöz a kereszténység ?
Európa új védőszentjei VI.
Svédországi Szent Brigitta (1303-1373), Észak nagy misztikusa
Meditáció Hivatások Vasárnapja után
Rejtvény
Fórum
Apa is csak egy van…
A férfi a családban és a társadalomban
Vigyázat, értéket vesztünk!
A város primadonnája
Boldog emberek
Mozaik
Magyar zarándokház Mariazellben
Hallgatók és előadók
Eltemették Dékány Vilmos püspököt
Ez az a nap
Hiánypótló jogi kiadvány
Imádságos kör
Rejtvény
.

 

Életige 2000. június

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”
(Róm 8,14)

Ez az Ige adja annak a himnusznak a szívét, amit Pál a keresztény élet szépségéről, újdonságáról, szabadságáról énekel. Ez az élet a keresztségnek és a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse, amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet dinamizmusába.

Jól lehet Pál a keresztények „fogadott fiúságáról” beszél (vö. Róm 8,15; Gal 4,5), de ezt csak azért teszi, hogy megkülönböztesse a természetes fiúságtól, ami csak Isten egyszülött Fiát illeti meg.

A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintő. Olyan, ami megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme művel bennünk.

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Ez az Ige elmond valamit abból, hogy mit kezdjünk keresztény életünkkel, amelybe Jézus Lelke dinamizmust hozott, egy olyan „feszültséget”, amit Pál a test és lélek közötti ellentétbe sűrít. Amikor Pál testről beszél, az egész (test és lélek) embert érti annak teljes törékenységével és egoizmusával, amely folyamatosan harcban áll a szeretet törvényével, sőt azzal a Szeretettel, amelyet Isten a szívünkbe árasztott (vö. Róm 5,5). Azoknak ugyanis, akiket a Lélek vezet, mindennap meg kell vívniuk „a hit jó harcát” (1Tim 6,12), hogy el tudják fojtani a rosszra való hajlamokat, és a keresztségben megvallott hit szerint tudjanak élni.

De hogyan?

Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek működjék, a mi részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelőtt Krisztus követőinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.

De ebből az önmagunknak való meghalásból születik az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önző énünknek kimondott nem, új fény, új öröm, szeretet és benső szabadság forrása: kitárt kapu a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a Szentléleknek, aki szívünkben van, Ő bőségesebben tud elárasztani ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Hogyan éljük akkor ezt az Igét?

Mindenekelőtt egyre jobban tudatosítanunk kell a Szentlélek bennünk való jelenlétét: bensőnkben végtelen kincset hordozunk, de nem számolunk eléggé vele. Rendkívüli gazdagság birtokában vagyunk, de ez többnyire kihasználatlan marad.

Ahhoz pedig, hogy mindig meghalljuk és kövessük hangját, nemet kell mondanunk mindarra, ami Isten akarata ellen van, és igent mondani az Ő akaratára. Nemet mondani a kísértéseknek, határozottan ellenállni a rossz sugallatoknak. Igent mondani azokra a feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott, igent arra, hogy minden felebarátot szeressünk, igent azokra a megpróbáltatásokra és nehézségekre, amelyekkel szembe találjuk magunkat…

Ha így teszünk, a Szentlélek vezetni fog bennünket úgy, hogy keresztény életünknek megadja azt az ízt, azt az erőt, azt a hatást, azt a ragyogást, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hiteles legyen.

Így a mellettünk levők majd észreveszik, hogy nemcsak vér szerinti, természetes családunk gyermekei vagyunk, hanem Isten fiai.

Chiara Lubich

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu