|
|
Amikor a tegnap újat hoz Van Budapesten, az Andrássy út egyik házfalán egy igencsak elhanyagolt kandeláber. Rég nem világít, rozsdás is, néhány pók szövi csak rajta hálóját. Egy leírás szerint a kandeláberen Pest és Buda rajzolata látható, a kettő közt pedig egy nyuszinak a feje – természetesen a Margitsziget jelképeként. (Sajnos, ma már csak nagy képzelőerővel lehet felismerni e képet a rozsdás vason.) Csaknem minden kisiskolás megtanulta: a Pest és Buda közti földdarabot – még mielőtt IV. Béla leányáról nevezték volna el – Nyulak szigetének hívták. Hogy miért, az rejtély. Néha azért akad, aki magyarázatot talál rá: mivelhogy sok nyúl volt arrafelé. Bevallom, nem jutott eszembe kételkedni ennek az állításnak az igazában. S nem ötlött fel bennem az a teljesen nyilvánvaló és igazán egyszerű gondolat, amelyet Trogmayer Ottó régész fogalmazott meg: ennek a névnek nem sok értelme van, hiszen ha valami, hát nyúl majd mindenhol található – s a faj közismert szaporasága következtében igen nagy számban. Erre már nekem is eszembe jutott: gyermekkoromban – autóval, busszal, vonattal utazva, amolyan városi, nagyfejű kisfiúként legtöbbször egy-egy nyuszi látványáról maradtam le, amikor az országúton a kis állat – mivel neki zöldet jelzett a mező – átiszkolt a száguldó autók előtt. S mire én odanéztem… Nos, a neves régész nemcsak kételkedik a Margitsziget régi nevében. A latin Insula Leporum (Nyulak szigete) elnevezés nem sokban különbözik az Insula Leprosarum névtől: egyszerű elhallás, elírás, félreolvasás következtében a kettő össze is téveszthető. Az utóbbi latinul azt jelenti: Leprások szigete. Ha a középkorra gondolunk, az elgondolás korántsem tűnik légből kapottnak. (Bár a későbbi Margitsziget cseppet sem volt elhagyatott ebben az időszakban, királyi épületek is álltak itt.) Szebb, igazán mesebeli a Nyulak szigete elnevezés, a másik viszont valószerűbbnek tűnik. Még ha ez ideig nem sikerült is korabeli oklevelekkel igazolni e feltevés igazát. Nem egy történelmi „tényről” tudódik ki idővel, hogy jobb esetben tévedés, rosszabb körülmények közt rágalom, vagy tudatos hamisítás szülte őket. Ahogyan természettudományos ismereteink jelentős része is ma talán még igaz, holnap viszont már nem, vagy nem úgy, mint addig. A világról – s benne magunkról – alkotott képünket folyton módosítanunk kell, különben e képek élettelenné válnak. Mindannyiunkra vonatkozik ez, a napokban ünnepelt pedagógusokra úgyszintén. Időről időre nekik is módosítaniuk, finomítaniuk, itt-ott igazítaniuk kell tudásuk tárgyi oldalán. A világra csodálkozás nyitottságát, a rákérdezés izgalmát azonban változatlanul ébren tarthatják diákjaikban. A tanuláson túl a megismerés vágyát. Az ismeret képe mögött az élet szemlélésének készségét. Ezt az ajándékot aztán egész életünkben magunkkal vihetjük. Hogy a világgal találkozva önmagunkról is mind többet tanuljunk meg, s ne ragaszkodjunk mindenáron, tíz körömmel a magunkról alkotott képekhez sem. S ha árnyékos oldalunkkal, tisztátalanságainkkal, bűneinkkel, szégyellni való tulajdonságainkkal kell szembenéznünk, akkor se legyünk nyulak. Szigeti László
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
