|
Szentély a Szabin-hegyek között Rómától északkeletre a Szabin-hegyek két apró városa között bújik meg a Vescovio nevű szentély. A terület története az ókorba, maga a templomocska a kereszténység legkorábbi idejébe vezeti el az arra járó turistát, zarándokot. Ókori, kora keresztény emlékekben bővelkedik Itália, olyanból azonban itt is keveset lehet találni, amelynek története az apostolok életéhez kapcsolódik. A hagyomány szerint Vescovióban járt a tizenkét apostol egyike, Péter. Az ókori település neve Forum Novum volt, melyről a korabeli feljegyzések úgy szólnak, mint gazdag kereskedővárosról. A negyedik századtól egészen 1495-ig püspöki székhely is volt a település, jelezve ezzel, hogy a szabin területek keresztényeinek milyen fontos e templomocska és a hozzá kötődő hagyományok, emlékek sokasága. Krisztus után 782-től minden esztendőben elzarándokoltak a hívek a templomban őrzött foronovai Szűz kegyképéhez, hogy segítségét kérjék. Az írás-olvasás tudománya akkor még csak a papok, tudósok kiváltsága volt. A templomocskát ezért a két oldalán az Ó- és Újszövetség jeleneteinek képeivel díszítették, hogy a híveknek valamilyen elképzelése legyen a Bibliáról. Furcsa érzés azok előtt a freskók előtt állni, amelyek évszázadok óta mutatják a híveknek ezeket a történeteket. Manapság a templom a házasságot kötők egyik kedvelt szentélye, ahol az ősi falak közt fogadnak örök hűséget a fiatalok egymásnak Isten színe előtt. A csodatévő kegyképhez 1993-ban II. János Pál pápa is elzarándokolt. Ennek emlékét a templom előtti udvarra bevezető ajtónál található márványtábla őrzi. bókay
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|