|
Liturgia Az egyház az eucharisztiából él (2.) A hit misztériuma Minden szentmisében a miséző pap felhívására - "Íme, hitünk szent titka" - megvalljuk, hogy Urunk halálát és feltámadását hirdetjük. A Szentatya enciklikájának (Ecclesia de Eucharistia - Az egyház az eucharisztiából él) ez a fejezete ennek a felhívásnak és válaszának tartalmával foglalkozik. "Az Úr elárultatásának éjszakáján" - idézi Szent Pál apostolt a Szentatya, alapította az eucharisztiát. Magát "az" ajándékot, saját magát ajándékozta az utolsó vacsorán. Egész üdvözítő művét adta, mindazt, amit az emberért tett, átölelve az egész időt, részesíti az embert az örökkévalóságban. Amikor az egyház az eucharisztiát ünnepli, jelenvalóvá lesz Urunk halála és feltámadása. Kimondhatatlan Urunk szeretete, aki csak akkor tér vissza az Atyához, amikor már ránk hagyta felbecsülhetetlen ajándékát. Urunk azon kijelentésével, hogy "ez az én testem - ez az én vérem" nem elégszik meg. Hozzáteszi: "Mely értetek adatik - értetek kiontatik". Ezzel jeleníti meg szentségi színek alatt örök érvényű áldozatát. Így lesz egyszerre áldozat és lakoma a szentmise. Ez minden korban jelenvaló, és minden kor embere számára felkínálja a megbékélést, amit egyszer s mindenkorra megszerzett. A kettő tehát szorosan összetartozik, nem választható el egymástól. Ez ugyanis szeretetének nagy ajándéka, nemcsak a mi számunkra, hanem engedelmességével az Atyának is ajándékul adta önmagát, amit az Atya elfogadott. Krisztus áldozata - szenvedése és kereszthalála - feltámadásával lesz teljessé, vagy ahogy a Szentatya mondja: megkoronázza az áldozatot. Csak az élő és feltámadott Krisztus lehet az eucharisztiában, és ezért mondja Szent Ambrus: "Ha Krisztus számodra a mai nap, akkor ő mindennap teérted támad fel." Urunk szentségi jelenléte valóságos jelenlét. Nem mintha tagadni akarnánk többi valós jelenlétét, de mindenképpen meg kell különböztetni minden mástól, mert Krisztus, az Isten-ember teljes valójában jelen van. Méltán tanítja a tridenti zsinat, vagy idézhetjük számos egyházatya közül Jeruzsálemi Szent Cirillt, hogy a kenyér és a bor konszekrálásával Krisztus valóságos teste és vére lett. Erről a hitünk ad biztosítékot, noha érzékeink egészen mást mondanak. Ennek az áldozatnak az üdvözítő ereje akkor hat, ha a szentáldozáshoz is járulunk. Így jön létre az a bensőséges kapcsolat az áldozat által, melyről Urunk tanítása során többször is beszélt. Sőt, az egyház az eucharisztikus imákban külön könyörög azért, hogy "gyűjtsön össze minket a Szentlélek, akik Krisztus testében és vérében részesülünk". Így valósulhat meg az a csodálatos részesedés a bensőséges isteni életben. Mindez azonban az örök élet felé irányítja figyelmünket, és megerősíti a szentek közösségével való összetartozást. Ezért korunk nehézségei közepette a hívő embernek mindig nagy vigasztalása, hogy életútján nem jár egyedül, részese Krisztus áldozatának, személyes kapcsolatba kerül vele a szentáldozás által, és az örök haza biztos reményében él. Életében sokszor megvallja imájával: "Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz." Verbényi István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|