|
A halottakat eltemetni... "Kövess engem, hagyd a halottakra, hogy eltemessék a halottaikat" - szólt rá Jézus egyik tanítványára. Ugyanakkor tudta, mit jelent gyászolni. "Jézus könynyezett" - írja Szent János Lázár feltámasztásának történetében. A civilizáció kezdete óta él az emberben az igény, hogy méltóképpen eltemesse halottait, és ez szorosan összekapcsolódik a vallással. A legtöbb kultúrában a test sorsa összekapcsolódott azzal, amit arról hittek, mi lesz a sorsa a léleknek a halál után. Majd Jézus bebizonyította, hogy a feltámadáshoz nincs szükség a szokás által előírt illatos kenetekre. A magyar nyelv szépen és találóan fejezi ki a temetés lényegét: megadni a végtisztességet. Annak a testnek, amelyben a lélek, a Szentlélek lakott. Nem más ez, mint élő hitünk megvallása: Isten saját képmására teremtett minket, és várjuk a feltámadást és az örök életet. A holtat eltemetni irgalmas cselekedet, mert tiszteljük és szeretjük mint felebarátunkat. Nem különb jócselekedet ez, mint bármelyik másik, amellyel megvalljuk Jézust, és elismerjük az emberi méltóságot - csak különlegesebb, mert egy titokzatos és félelmetes eseményhez kötődik. Évről évre több a kórházakban hagyott elhunyt. Vagy azért, mert ma már sok családnak kifizethetetlen költség egy temetés, vagy mert a család intézményének válsága nyomán valóban nincs senkije az elhunytnak, aki eltemetné, aki kinyilvánítaná emberi méltóságát. A temetés: búcsúzás, a pszichológia szakkifejezésével a gyászmunka része. Bár a térből és időből kilépett embertársunk nem búcsúzik, ő éppen megérkezett. Örök ellentmondás van érzéseink és aközött, amit keresztényként a halál utáni létről tudunk, és amit ki is fejezünk a temetés jelképeiben. "Ridegen visszataszítóvá csak ott válik az ellentmondás - figyelmeztet Katona Lajos néprajzkutató -, ahol a külsőségek fitogtatása pusztán a közszokásnak vagy a divatnak léha bálványa előtt lerótt áldozat, vagy amint az apostol mondja: csupán »zengő érc és pengő cimbalom«." És ott, ahol az ember azt gondolja, az ő feladata örök életet adni, például azzal, hogy gyémánttá alakíttatja halottjának testét. Egy feladatunk van csupán: méltóképpen temetni. Ahogy Szent Ágoston írta, ez a humanitás kötelessége azzal a távozó társunkkal szemben, aki ezt a végső tiszteletet, ezt az utolsó gondoskodást saját testének megadni már nem tudja. Az élet törvénye ez. Radnóti Miklós írja Ének a halálról című versében: "A test pihen vermében hallgatag,/ rögök nyugalmas sorsát éli lenn,/ szétoszlik, szomjas gyökér felissza / s zöld lobogással tér újra viszsza, // törvény szerint! A oly szörnyű, szörnyű így, / mi egy világ volt, kétfelé kering!/ vagy bölcs talán? A holttest tudja itt./ Őrizd Uram a lélek útjait." k.a.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|