A World Press Photo-kiállítás margójára

Nem tudom, mire gondolt az amerikai katona, amikor a csuklyával letakart, szögesdrót mögé zárt, megbilincselt apához odaengedte a vele együtt elfogott négyéves, síró gyermekét. Nem tudjuk, mi történt velük utána, mint ahogy azt se ismerjük, hogy melyik parancs szava mikor érvényesül: a "Ne ölj!" vagy a tűzparancs...

Érdeklődők sokasága - közöttük szép számmal fiatalok keresik fel - a világ sajtófotósainak 47. vándorkiállítását a Néprajzi Múzeumban. A legutóbbi pályázatra 4176 fotós küldte el Amszterdamba munkáját. A tekintélyes szakemberekből álló zsűri 63 ezer képből választotta ki az általa legjobbnak ítélteket. Pontosabban azokat az alkotásokat, amelyek szerintük jellemzően tükrözik a világ pillanatnyi arculatát. Amelyek a szerkesztők megítélése szerint az újságolvasó ember érdeklődésére leginkább számot tarthatnak, piacképesek, vagyis eladhatóak. Az alkotók tükröt tartanak elénk, s ne őket okoljuk, ha a tükör ijesztő képet mutat. A sajtófotósnak a legszélsőségesebb helyzetekben is mindig nyitva kell tartania a szemét. A hír születésének pillanatában kell a lehető legjobb formában megkomponálnia a képet, ritkán adódik lehetősége kivárni a tökéletes fényviszonyokat vagy a legmegfelelőbb pillanatot. Képet kell küldeni a legrövidebb időn belül a hírügynökségnek vagy a lapnak, amelyik megbízta a munkával. A mai digitális technikával ez a folyamat már jelentősen felgyorsult, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a fotós sokszor élete, egészsége kockáztatásával küzd azért, hogy időben tudósítson egy eseményről. Kiszolgáltatott, nemcsak a munkakörülményeknek, hanem képei felhasználását illetően is.

Itt rejtőzik a sokak által felismert és hangoztatott etikai probléma gyökere. Mit, milyen formában, milyen tartalommal tárnak a lapok, a televíziók közönségük elé? Mert a kép éppúgy, mint a szó - önmagában nem változtatja meg a világot, mégis alakítja azt. Számos példát lehetne sorolni. A műfajnál maradva gondoljunk csak a vietnami háború idején készült híres fotóra, amely egy vietkong harcos utcai kivégzését ábrázolja. Többek között e kép megrendítő hatása is közrejátszott az akkori polgári engedetlenségi mozgalmak felerősödésében. A tiltakozások sorozata az amerikaiak vietnami kivonulásához vezetett.

Jean-Marc Bouju, az AP fotósának díjnyertes képén nincsenek katonák, nincsenek fegyverek, nem folyik vér, de ömlik a kétségbeesett kisfiú könnye, és sejtjük, hogy vele s talán velünk együtt könnyezik az apa is a csukja alatt, miközben szabadon engedett kezével magához öleli kisfiát. Elfogynak a szavaink, csak gesztusaink maradnak.

A mellettem álló fiatalaszszony arcát a kezébe temeti és egy sóhajt küld a Jóistenhez.

Mindig is vita tárgya marad, hogy olyan-e a világ arca, amilyennek a média mutatja, vagy olyan-e, amilyennek mi szeretnénk látni. Természetesen az elénk tartott tükör a történéseknek egy adott nézőpontból, adott időpontban kiválasztott szeletét mutatja csak meg. De tudomásul kell vennünk, hogy a világ olyan is, amilyennek láttatják velünk, s olyan is, amilyennek mi látjuk s alakítjuk - akár azoknak az elrettentő képeknek a hatására is, amelyeket a World Press Photo-kiállításon láthatunk november közepéig.

Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu