|
PALETTA Az Erzsébetvárosi Közösségi Házban (Bp., VII. Wesselényi u. 17.) november 6-án, 18 órakor Purcell Dido és Aeneas című operáját adja elő a Carmine Celebrat Kórus és Zenekar. Vezényel: Zimányi István. Közreműködik: Götz Judit, Szerekován János, Kiss Rózsa, Duba Szilvia, Lehőcz Andrea, Szarka Emília, Jánosy Margit és Mezei Tibor. Continuo: Szödényi Nagy Enikő és Nagy László Adrián. A hangversenyre a belépés ingyenes. Capriccio térben és időben címmel nyílt kiállítás Giandomenico Tiepolo műveiből a Szépművészeti Múzeumban. A mester halálának kétszázadik évfordulójára rendezett tárlaton hatvan rézkarcot, négy rajzot és nyolc festményt láthatnak az érdeklődők. Kiállították a Via Crucist, a Jézus keresztútja teljes sorozatát, valamint hat lapot a Karakterfejek-sorozatból, és a Menekülés Egyiptomba teljes sorozatot. A Tiepolo-kiállítás 2005. február végéig tekinthető meg. A kárpátaljai Gerényi Rotonde megmentéséért ad jótékonysági hangversenyt október 31-én, vasárnap 20 óra 10 perctől a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, Drahos Béla és művészvendégeik. Helyszín: Ciszterci Szent Imre-templom, Budapest, XI., Villányi út 25. Az est fővédnöke: Mádl Dalma asszony. A Vonat - szimfónia a holokauszt áldozatainak emlékére. Az osztrák United Philharmonic Vienna zenekar vezető karmestere, Richard Edlinger alkotásának ősbemutatójára november 22-én kerül sor Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, a szerző vezényletével. A német nyelvű előadás egy zsidó család együttlétének utolsó időszakát beszéli el, reményeiket, fájdalmukat, kétségbeesésüket ábrázolja. Az előadás narrátora a bécsi születésű Oscar-díjas színész, Maximilian Schell. Közreműködnek: Rajk Judit, Adrian Erőd, Fekete László és a zsinagóga zenekara. "A szépség megmenti a világot"- esztétikum és teologikum a Pilinszky-univerzumban címmel Kuklay Antal körömi plébános, a Kráter peremén című könyv szerzője tart szemináriummal egybekötött lelkigyakorlatot a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: november 26-28. Jelentkezés a 06-26-383-212-es telefonszámon, illetve a szentgellertlelkigyakorlatoshaz@dpg.hu e-mail címen.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|