Novemberi enyhülés

Mostanában gyakran járom a temetőt. Lassan ismerőssé válnak a sírok - és a látogatók is. Ismerős a család, amelynek egyik-másik, sokszor egyszerre több tagja áll lehorgasztott fejjel, feketében. Felnőtt férfi, fiatalaszszony, különböző korú gyerekek. Gyertyát gyújtanak, virágot hoznak a sírra. Nap nap után. Egyik alkalommal nem volt senki a fejfánál. Odasettenkedtem: vajon kit gyászolnak, vajon kiért égnek a gyertyák szünet nélkül? Tizenöt éves fiúra emlékeznek a testvérei, szülei - szüntelen fájdalommal, gyógyulni képtelen, nem csillapodó sebekkel: a fiú ugyanis két esztendeje halott. És a fájdalom nem szűnik, a sajgó sebeket újra és újra felszakítják az emlékek. Imádkozom értük: legyenek képesek tovább élni, túllépni a tragédián. Legyenek képesek a szülők a többi gyerek számára egészséges gyerekkort adni, a maguk számára ép évtizedeket teremteni. Mert a gyásznak végső soron csökkennie, lankadnia kell. Különben beleőrülünk.

Ismerek egy másik családot. Két szülő, öt testvér. És a túlvilágon még két gyermek. Sokan, sokszor leírták már: nincs nagyobb fájdalom, mint a szülőé, aki gyermekét temeti. Ezeknek a szülőknek kétszer kellett megállniuk egy-egy kicsiny koporsó mellett. Vajon hit nélkül, Isten nélkül hogyan lehet ezt ép ésszel kibírni? A választ nem tudom. Csak azt tudom, mit mondanak ők, ha - így, november közeledtével - a halottaikról esik szó: mindanynyiunknak vannak halottai, nagyszülők, rokonok, szülők, testvérek. Hisszük, hogy akik felnőttként léptek a túlvilágra, előbb vagy utóbb Isten nekik készített boldogságába jutnak. Imádkozunk, engesztelünk értük, és emlékezünk rájuk - halottak napján. De a kisgyermekek... ők bizonyosan Istennél vannak. Rájuk mindenszentekkor emlékezünk. És tudjuk - mondják ragyogó szemmel -, hogy legalább ketten bizonyosan vannak, akik imádkoznak értünk, még itt lévőkért.

A gyásznak múlnia kell. Vannak, akik imádkoznak értünk. S miközben halottainkra emlékezünk, együtt örvendezünk a szentjeinkkel. Ők azok, akik legszívesebben letörölnék a sírnál állók arcáról a könnyeket.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu