Ősz van

A Margit-szigeten a széncinegék már ráfanyalodtak a szeméttartókra. Sorra átvizsgálták azokat, és időnként zsákmánynyal a csőrükben szálltak a bokrok közé. Októberben kevesebb hernyó rágcsál a lombok között, a cinegék kiegészítő táplálékot keresnek. Az egyik sárga mellényes madár néhány méternyire tőlem szállt a szeméttartóra. Körülnézett, aztán fürgén beleröppent, de még abban a pillanatban ismét a peremen termett, és aggodalmas pillantásokat vetett maga köré. Más nem járt arra, én hátrább húzódtam egy kicsit, ez megnyugtatta, és újra kutatni kezdett. A szemétgyűjtőt nemrég ürítették, az alján csupán néhány összegyűrt papírzacskó és egy üres konzervdoboz hevert. Korábban májkrém volt benne, de nem kaparhatták ki rendesen, mert a cinege, miután érdeklődve belepillantott, nyomban a szélére ugrott. A doboz persze megbillent, a madár lefordult róla. De nem jött zavarba. Oldalról kukkantott bele, és hegyes csőrével nyomban csipegetni kezdett. Szorgalmasan kopácsolt még akkor is, amikor kis kerülővel továbbmentem.

Ősz van. Az erdőben tűnik a zöld, rohamosan nőnek a sárga és rozsdabarna foltok, égővörösre váltottak a cserszömörce levelei, csodálatos színekben pompázik a vadszőlő, és a fák alatt járva már a friss avar ropogott a cipőm alatt. Hull a tölgymakk. Nemrég tucatnyi szajkót láttam, amint buzgón hordták az erdő egyik részéről a másikba. Torokzacskójuk néha majdnem kipattant, úgy teletömték. Amikor a kiválasztott helyen leszállnak, a makkot egyenként az avarba rejtik, és ami a legcsodálatosabb, ezeket a raktárakat később a hó alatt is megtalálják.

Minden ősszel kedves élményt jelent, amikor a levegőben úszó első ökörnyálat megpillantom. Apró pókocskák utaznak így a szelek szárnyán, és nagyon messze, akár száz kilométernyire is eljuthatnak. Amikor a keresztes pókok fiataljai kibújnak a petetokból, az úgynevezett kokonból, valamelyik enyhén szeles reggelen a többi közül kimagasló kóróra másznak, majd potrohukat megemelve szövőszemölcsükből hosszú fonalat bocsátanak ki. Ebbe kapaszkodik bele a szél és röpíti őket távoli tájak, új haza felé.

Ősz van. Hajnalban sűrű köd gomolyog a rétek felett, a nedvesen szürke semmiből legfeljebb a jegenyék csúcsa látszik ki. Az egyik este hazafelé tartva a láthatatlanul repülő, délnek tartó énekes rigók "cip" hangjait hallottam, amikor pedig nemrég a Velencei-tó mentén jártam, a fákról a földszintre ereszkedett zöld levelibékák a fű között keresték az alkalmas lyukakat, ahová behúzódva téli pihenőjüket megkezdhetik. A Hortobágyon már krúgatnak az észak felől érkezett darvak első csapatai, vetési ludak V betűje repül a felhők alatt, és itt vannak a csízek is. Legutóbb Budakeszi közelében láttam, amint a katáng termését bontogatták. Az a rész néhány hete még kéklett a katáng virágaitól, ezúttal - pedig távcsővel néztem a csízeket - csak három fonnyadó szirmú kék foltocskát láttam. Ősz van.

Schmidt Egon:

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu