|
Hangulatjelentések Templomtalanítás? Egy kedves barátom figyelmeztet, hogy négy héttel ezelőtt közölt, Antonio Vivaldiról szóló hangulatjelentésemben elvarratlanul maradt egy fontos szál. Nevezetesen arról írtam, hogy 2003 tavaszán Vivaldi korabeli hangszereket láttam Velencében, egy XVI. századi deszakralizált templomban. A hangsúly az utóbbi két szóra esik. Mi minden következik egy templom megszentségtelenítéséből? Barátom az elevenére tapintott, hiszen a téma nagyon zegzugos, átfogó, s egy ilyen rövid írásban legfeljebb vázlatszerű gondolatokat enged - nyilván érdemes lenne hosszabb esszét is kanyarintani belőle. Mindamellett nem túlzottan vidám. A dolog kellős közepébe vágva: tudunk néhány jelentősebb templomgyalázásról. Például 1789-ben, a francia forradalom hevületében egy hírhedt párizsi prostituáltat ültettek a Notre-Dame főoltárára. Az enciklopédisták, a forradalom szellemi bábái a földre szóratták az oltáriszentséget, a Miasszonyunk titulus helyébe pedig az emberi ész szentélye nevet állították. De Rákosi Mátyás elvtárs sem volt kevésbé felvilágosult, amikor 1951-ben buldózerrel alakíttatta át a Városliget szélén álló Regnum Marianum-templomot. Istenem, szabad térre volt szüksége a május elsejei felvonulásokhoz. Szocialista brigádok, sör és virsli. A zsidó vallási előírások szerint, ha egy zsinagógában embert ölnek, a hely többé nem használható istentisztelet céljára. Az esztergomi Technika Háza szomorú példája ennek. Hanem a keresztény vallásokban is megesett, hogy egy-egy tatár vagy török pusztítást követően újra kellett szentelni egy templomot - miután a túlélők kihordták a szentélyben lemészárolt szerencsétlenek hulláit. Konstantinápoly bevétele során a törökök olyan pusztítást rendeztek, hogy a hatalmas bazilikában másfél méter magasan tornyosultak a holttestek. Voltaképpen minden olyan eset deszakralizációnak minősül, amikor valamilyen átvonuló horda nem tartotta tiszteletben a templomok azilum szerepét - vagyis azt az általános szabályt, hogy a templom menedékhely. Az esztergomi papnevelde régi épületét, mely a bazilika lábánál áll, az ideiglenesen itt végállomásozó oroszok röpke negyven évig laktanyaként használták. A kápolnából istállót csináltak, de akár disznóhizlalda is lehetett volna. A Notre-Dame de Sion apácarend budai, Sas-hegyen álló zárdájából Oleg Kosevoj Fiúintézet lett; a rendház kápolnájából előbb raktár, majd tornaterem. Hanem a pesti piaristák évtizedekre Egyetemi Színpaddá alakított kápolnájának is megvan a maga története, és még hány kolostori kápolnának... Márai Sándor az ötvenes években arról számol be a Napló oldalain, hogy New Yorkban a különféle protestáns szabadegyházak ELADÓ! felirattal hirdetik a templomaikat. Ha egy ottani templom feleslegessé válik, eladják egy vállalkozónak, aki azt múzeummá vagy a saját luxuslakásává alakítja. Ha a szent és a profán határa elmosódik, a profán felzabálja a szentet. Ez fizikai és szellemi értelemben is igaz. Ha egy társadalomban érvényét veszíti a szent fogalma, már csak a templom jelenthet menedéket - amíg be nem zúzzák az ajtaját egy faltörő kossal. John Lennon emlékirataiban így ír (jó eséllyel a marihuána gőzében): "Az egyház és a vallások meg fognak szűnni - ez olyan egyértelmű, hogy nem is vagyok hajlandó vitatkozni róla. Mi, a Beatles tagjai máris népszerűbbek vagyunk, mint Jézus." Bizony, bizony, Lennon szó szerint marha nagy gondolkodó volt. Kár, hogy egyik gyűlölője agyonlőtte. Nem kell aggódni: lesz ez még rosszabb is. Nem kell aggódni: volt ez már sokkal rosszabb is. Márait idézve: "A csodában jókedvűen kell hinni." Lukács evangéliumát idézve: "Mert Istennél nincs semmi lehetetlen." Zsille Gábor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|