|
Fiatalok, akik továbbadják a lángot Jezsuita iskolák diákönkormányzatainak találkozója Miskolcon A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban október 18-22. között tartották a Jezsuita Iskolák Diákönkormányzatainak Nemzetközi Találkozóját. A hazai fiatalokon kívül két lengyel (Gdynia, Krakkó) és két litván (Vilnius, Kaunas) egyházi iskola tanulói képviseltették magukat. Térségünkben félévente tartanak hasonló összejöveteleket, amelyek a különböző országokból érkező fiatalok számára jó lehetőséget jelentenek a kapcsolatépítésre. Rivasz-Tóth Kinga szervező tanár elmondta, a miskolci találkozó legfontosabb kérdésfelvetése az volt: a fiatalok hogyan tudják megszólítani (hívő és nem hívő) kortársaikat? A találkozó mottója - "Lobbanjon fel a láng!" - is erre utalt, hiszen a jezsuita oktatás sajátossága, hogy a diákokat szeretnék másokért élő emberekké nevelni, akik aztán képesek továbbadni felebarátaiknak a bennük égő "tüzet". A Fulbright-ösztöndíjjal hazánkban tartózkodó Terrence Curry jezsuita építész, egyetemi tanár vállalta a találkozó tartalmi részének megszervezését. A környezettervezésben s a közösségfejlesztésben otthonosan mozgó amerikai professzor hosszú idő óta foglalkozik azzal, miként lehet különböző mentalitású és különböző háttérrel rendelkező embereket egy közös cél megvalósítása érdekében közösséggé formáni. (Nyáron az Új Emberben is beszámoltunk Curry atya miskolci kezdeményezéséről, melynek során az "ingerszegény" avasi lakótelepen - önkormányzati, helyi és egyházi összefogással - közösségi házat építenének az ott élő tízezrek szellemi-lelki igényeinek figyelembevételével.) Curry professzor most műhelymunkák keretében három területen adott elméleti, módszertani és gyakorlati tanácsokat a fiataloknak: egyrészt alapvető kommunikációs tréninget tartott, szólt a csoportdinamikáról, továbbá a diákönkormányzatok irányításához szükséges vezetői készségekről. Rivasz-Tóth Kinga szerint a mai fiatalok nyitottak a világra, s az újfajta ismeretek birtokában, a keresztény hit irányelveinek követésével az élet minden területén képesek lehetnek a vezetői feladatok ellátására. A találkozón a jövővel kapcsolatban elhangzott, hogy a nemzetközi kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében szeretnék létrehozni a közép- és kelet-európai jezsuita iskolák diákparlamentjét. A fiatalok ilyen háttérrel később nagyobb eséllyel "szállhatnak ringbe" különböző európai pályázatokon. A jezsuita iskolák diákönkormányzatainak következő összejövetele jövő tavasszal a litvániai Kaunasban lesz. Pallós
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|