"Nyitva hagytam a vasajtót..."

Kuklay Antal a forradalom napjairól

Kuklay Antal művészettörténész pappal, Pilinszky János költészetének kutatójával, a Miskolchoz közeli Köröm hetvenkét esztendős plébánosával 1956-os élményeiről beszélgetünk.

- Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben ért a forradalom. Én akkor már felszentelt papként laktam a szemináriumban, a doktori vizsgámra készültem. Szeminaristákként nem voltunk teljesen elzárva a világtól, hiszen a civil hallgatók - közöttük néhány jezsuita papnövendék - bejártak hozzánk, egyetemista barátaink pedig hírlapokat hoztak. A Petőfi Kör üléseiről is tudtunk. Október huszonharmadika történései azonban váratlanul értek bennünket. Éppen a szemináriumban szokásos őszi lelkigyakorlatunk tartott, amikor megszólaltak a fegyverek a Magyar Rádió talán ötszáz méterre álló épületénél. Másnap az egyik kispaptársunk kapott egy levelet. Egy orvostanhallgató lány írta, aki jelen volt a Bem téri tüntetésen, Sztálin szobrának ledöntésénél, majd a Rádióhoz is elment. Ez a levél kézről kézre járt közöttünk, vagyis hitelesen értesültünk az eseményekről.

Azt követően felgyorsultak a percek. Következett az úgynevezett véres csütörtök, amikor a Parlamentnél az ÁVO emberei géppisztolyokkal lőttek a tüntetők közé...

- Azt a szörnyű tömeggyilkosságot szovjet utasításra hajtották végre, és a mai napig takargatják az ezzel kapcsolatos igazságot. Én abban a tanévben a szemináriumi betegszoba felelőse voltam. Egyik kispaptársamnak aznap délután fájt a foga, ezért kikísértem őt a Madách téri SZTK-rendelőbe. Útközben láttuk, ahogy teherautókkal szállították el a halottakat a Parlament elől. A járókelők arcán és szavaiból érezni lehetett a döbbenetet. Akkor tárult fel a maga teljes szörnyűségével a kommunizmus embertelensége. Számomra ez volt a legmegrázóbb élmény.

Egyik pillanatról a másikra öszszeomlott a diktatúra. Felszentelt papként milyen feladatokkal szembesült?

- Jártam a pesti kórházakat, gyóntattam és áldoztattam a betegeket, a sebesülteket. A Máltai Szeretetszolgálat raktárt létesített a szeminárium épületében: gyógyszereket, élelmiszert csomagoltunk és osztottunk szét. Az ELTE velünk szomszédos jogi karán megalakult egy egyetemi nemzetőr csoport, s a fiatalok rendszeresen átjártak hozzánk lelki támaszért.

Nagyon izgatott minket az Állami Egyházügyi Hivatal működése, illetve az ott felgyűlt iratanyag, amit meg akartunk menteni a pusztítástól. Ennek érdekében három különböző akció is indult. A mi részünkről Marosfalvi László cselekedett, aki titkos jezsuita papnövendék volt. Fölment a Várba, ugyanis Mindszenty József bíboros az Úri utcában tartózkodott: oda vitték a rétsági páncélosok, miután kiszabadították felsőpetényi fogságából. Rengetegen tolongtak az előszobájában. Marosfalvi László azt mondta a titkárnak, hogy üzenetet hoz páter Csávossy Elemértől. Letartóztatásáig ő volt a jezsuita rend provinciálisa, majd Pálos Antal lett az utóda. Csávossy neve hallatán a bíboros soron kívül fogadta Marosfalvit, aki egy mondatban megfogalmazta, hogy milyen fontos az Állami Egyházügyi Hivatalban lévő dokumentumok biztonságba helyezése. Ez igaz is volt, mert az oda visszajáró tisztviselők akkor már napok óta égették ezeket az iratokat. A bíboros azonnal telefonált, és elintézte, hogy utalják ki számára a hivatal épületét: a Pasaréti úton álló korábbi Szakasits-villát.

A fiatalabb nemzedéknek mit érdemes tudnia erről a hivatalról?

- Minisztériumi rangú szerv volt, az elnöke pedig miniszternek számított. Lényegében ez volt az egyházüldözés csúcsszerve, számunkra ez testesítette meg az ateista bolsevizmust. Maléter Pál, az akkori hadügyminiszter kijelölte a rétsági páncélosokat, hogy adjanak katonai biztosítást az iratanyag lefoglalásához. A végrehajtással Mindszenty az egyik titkárát, Turtsányi Egon nyugdíjas papot bízta meg, aki önként jelentkezett nála szolgálattételre. Mindez november másodikán történt. Másnap kispaptársaimmal a bazilikához indultunk, hogy segítsünk csomagolni a lefoglalt iratokat. Két katonai gépkocsival mentünk a hivatalba. Nagy meglepetésünkre ott találtuk az állami utasításra elbocsátott jezsuita kispaptársainkat, kezükben géppisztollyal. Ezek a növendékek titkos rendi képzésük mellett dolgoztak, vagy civil hallgatókként más egyetemeken tanultak. Akkor megkezdtük a töméntelen szétszórt irat zsákokba csomagolását. Végül mindössze egyetlen zsákot vittek fel a bíboroshoz, minta gyanánt. Ő úgy rendelkezett, hogy minden maradjon a hivatalban, és majd később átszállítják a bazilika padlásterében lévő raktárszobákba. Aznap, november harmadikán este visszatértünk a szemináriumba, és meghallgattuk a bíboros rádióbeszédét. Másnap reggel már a lánctalpak csörgésére és ágyúzajra ébredtünk.

Miként élték meg a forradalom vérbefojtását?

- A harcok alatt több társam is kint rekedt a városban: volt, aki két hétig a Bakáts téri kórházban maradt, a súlyos sebesültek mellett. A harcok befejeztével megrendítő volt végigmenni az Üllői úton, és látni a leomlott házfalakat, a kilőtt harckocsikat. És a saját tankjaik által eltaposott orosz katonák holttestét.

A szomszédos épületben ott voltak a jogi egyetemisták, akik tudták, hogy őket is körülzárják a harc során. A két épületet az Egyetemi templom köti össze, a templom kriptájának pedig van egy lépcsőfeljárója a kőfallal elzárt udvarra. Én a feljáró vasajtaját szándékosan nyitva hagytam, és amikor a jogi kart körülzárták, az egyetemisták az udvaron, majd a kriptán keresztül át tudtak jönni a szemináriumba. A sekrestyében kikészítettünk nekik reverendákat, és ők azokban távoztak a mai Papnövelde utcán át, ami nem volt körülzárva. Később ez volt az egyik vádpont ellenünk, hogy segítettük az ellenforradalmárok elmenekülését.

És mi volt a fő vád?

- A rengeteg élmény tovább dolgozott bennünk. Összegyűjtöttük a különféle újságcikkeket, dokumentumokat, és készítettünk belőlük egy tizenhat oldalas gépelt füzetet. Ezt házilag sokszorosítottuk, majd körülbelül kétszáz példányban, postai úton szétküldtük a barátainknak. Ez november folyamán történt. Elöljáróink megsejthettek valamit, s talán ezért történt, hogy főpásztorom, az egri érsek karácsonyra kihelyezett Szikszóra, káplánnak. Tavasszal ott tartóztattak le az állambiztonsági tisztek, kilenc kispapot pedig a szemináriumból vittek el. Mindszenty titkára mellett a Turtsányi Egon és társai elleni per vádlottja lettem. Szervezkedésben való tevékeny részvételért tíz év börtönbüntetésre ítéltek - ebből hatot töltöttem le. Ez azonban már egy másik történet...

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu