Saséri emlék

Idestova majd fél évszázada már, hogy tavasszal és a nyár elején gyakran táboroztunk a Tisza árterében, a Mártély alatt lévő Sasér rezervátumban. Barátom a fűz-nyár ligeterdő magas fáin épült gémtelep életét vizsgálta, ahol kis kócsagok, bakcsók, szürke és üstökös gémek fészkeltek békés egyetértésben, magam a csonkolt füzesek nem kevésbé érdekes birodalmát bújtam, ahol a kerti rozsdafarkúak költöttek és nevelték fiókáikat. Akkoriban a Petőfi megénekelte szőke folyó még tisztán hömpölygött kanyargó medrében, és kút nem lévén a közelben, ezt a lebegő iszaptól sárgásra színeződött, selymesen lágy vizet ittuk. Kicsit beúsztunk, aztán alámerültünk, nehogy a felszínen sodródó levelek, pihetollak közül nyeljünk néhányat, és jóízűen kortyolgattunk belőle.

Felejthetetlenül szép napok voltak. Hajnalonta, még jóval napfelkelte előtt, amikor hűvös párafoszlányok úsztak a folyó felett, egy ladikban ülve vacogó fogakkal számoltuk a rizsföldek felé kihúzó kócsagokat. Dél felé már forrón tűzött a nap, és az erdőből jövet alig vártuk, hogy a folyóba vethessük magunkat, este pedig a sátor előtt a tábortűz füstjében próbálunk védekezni a millió éhes szúnyog ellen.

A kerti rozsdafarkúak április második felében érkeznek vissza afrikai téli szállásukról. Májusban már mindenfelé éneklő hímekkel találkoztam. Ez a madár egyike a legszebb hazai tollasoknak, magam aranyéremre is esélyesnek tartanám egy képzeletbeli madárszépségversenyen. Rozsdavörös faroktollaikat sűrűn rezegtetve ültek az egyébként is alacsony, csonkolt füzek vaskos, néha furcsán csavarodó görcsös törzseiből kinyúló ágakon, kilesték a talajon mozgó pókokat, rovarokat. Hihetetlenül könynyed, elegáns mozdulattal csaptak le rájuk, lenyelték a zsákmányt, körülpillantottak, majd újra egy közeli alacsony ágra röppentek. A hímek a tavaszi érkezést követően látványos ceremónia keretében mutatták párjaiknak a leendő fészek helyét. Rendszerint egy, az öreg törzseken gyakori, kikorhadt üreget szemeltek ki, és az odúhoz röppenve, széttárt élénk rozsdavörös faroktollaikkal igyekeztek rá felhívni a tojó figyelmét. Ha ez nem használt, a feleségjelölt unatkozó arcot vágott, és nem mutatott érdeklődést a lakás iránt, gyorsan beugrottak az üregbe, majd megfordulva, hófehér homlokukkal jelezték választottjuknak: ez a lehető legkényelmesebb és legjobb fészkelőhely az egész környéken. Később a tulajdonképpeni fészket már egyedül a tojó építette. A közelben keresgélt száraz növényi szálak, moha és vékony gyökérdarabkák után. Néha hosszasan válogatott, felemelt egy szálat, mérlegelte, alkalmas-e a fészek számára, aztán leejtette, és tovább keresgélt. A hím a közelben énekelt, őrizte a revirt, és ha a szomszéd néha áttévedt a határon, nyomban dühösen visszakergette. Hamar megszokták, hogy ott üldögélek a közelben, nem törődtek velem, élték megszokott életüket. Az öt-hét kékeszöld tojást a tojó egyedül melengette, de a két hétre rá kikelő fiókákat már közösen etették. Pókokat, csupasz hernyókat hordtak nekik, az utóbbiakat a levelekről csípték le.

Ha júniusban látogattam a Sasérbe, már a kirepült fiatalokat figyelhettem. Pettyezett gyerekruhájukban vadászgattak, a csonkolt füzek között vezető régi szekérúton néha öten-hatan is kergették az ott gyakori pókokat. Egy napon, késő délután volt, és már a sátor felé tartottam, amikor észrevettem, hogy a halászok parton száradó varsájában madár vergődik. Fiatal rozsdafarkú kereste kétségbeesetten a szabadulás útját, de sehogy sem találta a kijáratot, ahol talán egy repülő rovart üldözve a varsába került. Amikor kifogtam és elengedtem, semmivel sem törődve a vízparthoz szállt, és hosszasan, mohón ivott. Nem csoda, hiszen talán már órák óta a varsa foglya volt a tűző napon. Néztem utána, amint a nagy erőfeszítéstől és izgalomtól kissé még bágyadtan a fák közé repült, és hirtelen magam is megszomjaztam. Gyorsan beúsztam a folyóba, és ittam, ha nem is olyan mohón, mint az imént a kis rozsdafarkú.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu