Azok a régi szép idők

Bizonyos életkoron túl megszépül a múlt. Elfelejtjük kellemetlenségeit, csak a szépre, jóra emlékezünk. Ültünk kedves barátommal a szárszói nyaraló teraszán. Harmincvalahány fok árnyékban, pára fojtogatott. "Emlékszel a régi nyarakra?" - kérdezte, s kezdte visszapergetni a túrákat, a piarista tanárok vezette vitorlázásokat. Ültünk, szuszogtunk, szomorkásan nyugtáztuk: ma bezzeg minden másként van.

Csak az öregedés jele volna ez? Hiszen napról napra apró fájdalmakkal ébredünk, nyafogunk, szeretünk lustálkodni, időnként elkapjuk hozzátartozóink aggodalmas pillantásait, megöregedett, már nem a régi" - ezt mondják ezek a tekintetek. "Nagypapa, miért olyan fehér a hajad?" - kérdi Kata. Körbejár, és tényszerűen közli: "Befestethetnéd!" Ettől valahogy idegenkedem. Némi derűvel szemlélem a képernyőn megjelenő személyiségeket, amint a vörösesbarna különféle árnyalataiban pompáznak. Ha fehéredik, hát fehéredik. Csak a térde ne fájna! Együtt kell élni vele - mondják biztatóan a hozzáértők. Hívatlan vendég, de nem lehet szabadulni tőle.

Lapozgatom a rádió és televízió műsorait. Különféle programoknál horgonyzom le. "Legendás előadások"; "Megelevenedő legendák"; "Sorsfordító magyarok"; "Aranyemberek" - válogatás egy sorozat sikeresebb írásaiból. Másokban is élnének nosztalgiák? Ők is szebbnek látják azt, ami elmúlt? Menekülünk jelenünkből? Hosszú sorok kígyóznak azon az úton, amelynek végcélja az, amit elvesztettünk. Ám abban reménykedünk, hátha sikerül valamennyit visszaszerezni belőle. "Arról mesélj, amikor gyerek voltál!" Esténként gyakran e jelszóval jelennek meg, s helyezkednek el ágyamban unokáim.

Először csak a kert jelenik meg emlékezetem vásznán. A kert és a kút, ahonnan a vizet mertük a mosakodáshoz. Jó időben a Balatonban mosdottunk. Vittük a szappant és a törülközőt. Egy fűzfára akasztottuk. Hol ez a fűzfa? Elszáradt? Kivágták?

Igen, apámmal mentünk, kettesben. Kerülgettük a piócákat. Nem, piócát nem tudok mutatni. Kagylót sem.

Fölsétáltunk a Fő utcán. A templomnál Földvár felé fordultunk. A temető sarkában volt József Attila sírja. Tényleg! Ő írta a "kis Balázs"-verset. Konzervdobozban virágok voltak a sírján és sok-sok katicabogár.

Ha a templom mellett mentünk fölfelé, ott volt a tehenészet. Onnan hoztuk a tejet. Jobb tej volt, mint a dobozos.

Fogtam apám kezét. Ahogy ti szoktátok az enyémet. Soha nem éreztem magam akkora biztonságban. Igen, vigyázott rám. Most is. Az égből. Figyel bennünket. Meleg, szép keze volt. Ő tudott halkéssel és halvillával enni. Én nem.

Este ő nem mesélt, verseket olvasott a petróleumlámpa fényénél. Hogy mondod? Az egy olyan burás lámpa volt. Majd megmutatom a régiség-boltban. Mit olvasott? A János vitézt. Móricz Zsigmond versét. Ti is ismeritek A török s a teheneket. Meg azt, hogy Lóci óriás lesz. Okos vagy, Szabó Lőrinc írta. Egyszer itt volt nálunk. Kikísértük az állomásra. Fehér inget viselt, és integetett a vonatból.

Az a nagy barlang a Sióhát oldalában most le van zárva. A háború alatt oda kellett menni, amikor a repülőgépek Budapest felé szálltak. Sok-sok fehér pont a kék égen.

Mit kérdezel? Bombáztak.

A háború? Igen, én is féltem. Néztem otthon a lángokat. A Margit körúton csaptak föl.

Meghaltak. Ő is. Ő is.

Menjetek szépen imádkozni! Mindjárt elalusztok. Adjatok puszit! Bruminak is.

Éjjel a szétfröccsenő házakkal álmodom. Reggel fáj a térdem, de pattanok. Megyünk vásárolni. Nyár van, békesség. A Balaton felől gyermekzsivajt kerget a szél.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu