Szent István király ünneplése Angliában

A rendszerváltás óta megszoktuk, hogy nemzeti ünnepeinket (március 15., augusztus 20., október 23.) egyre nagyobb pompával ünnepli az anyaország magyarsága, amit a külföldön élő magyarság is tud követni az egyre jobban kiterjedő nemzetközi televízióhálózat segítségével. Az aztán egy másik kérdés, hogy a külsőségekben megnyilvánuló ünnepségek (parádék, körmenetek, tűzijátékok, stb.) mennyire tükrözik vissza a magyar nemzeti és történelmi öntudat mélységét, vagy éppen annak hiányát.

Tüttő György (középen) egy évvel ezelőtti aranymiséje után Malcolm McMahon püspök és Szentiványi Gábor társaságában

Az emigrációban élő magyarság számára nemzeti ünnepeink méltó megünneplése mindig nagy fontossággal bírt, éppen a nemzeti és történelmi öntudatunk ápolása érdekében. Hosszú éveken keresztül a magyar történelmi egyházak rendezték az ilyen nemzeti ünnepségeket, főleg a fővárosokban, hisz csak ezeken a helyeken lehetett nagyobb számú magyar közönséget összehozni. Az elmúlt tíz év folyamán azonban főleg az egyházi és a világi szervezeteket, egyesületeket összefogó országos szövetségek rendezték a nemzeti ünnepeket és egyéb nagyobb megmozdulásokat, mint például Angliában az Angliai Magyarok Országos Szövetsége.

Szent István ünneplése Angliában eltér más országok gyakorlatától, mert az augusztus hónap a nyaralások fő időszaka, amikor magyarok, és mások is, inkább szabadságra mennek. Ezért mindig szeptember első vasárnapján rendezzük a katolikus Szent István-ünneplést, ünnepi misével és ebéddel. Ez utóbbit az angol templomhoz közeli Mindszenty Házban tartjuk, amit az 1956 előtti magyar katolikus emigráció alapított 1954-ben.

E vasárnap előtti szombat este egy közös, műsoros ünnepséget is tartunk ünnepi szónokkal, a két londoni magyar tánccsoport, művészek, szavalók és zenészek közreműködésével, rendszerint a magyar református egyház központjában.

Ismerve a nagyon is szétszórtan élő honfitársaink körülményeit, én mindig azon igyekeztem, hogy ilyen alkalmakra külföldi magyar egyházi méltóságokat is meghívjunk, hogy ezzel is vonzóbbá tegyük honfitársaink megjelenését. Így például a most szeptember 1-jére tervezett Szent István-ünnepségünk fővendége és szónoka Szabó Tamás tábori püspök, dandártábornok lesz.

A fentiekhez azonban hozzá kell tennem, hogy nemzeti ünnepeink és más vallásos megmozdulásaink egyre kevesebb számú honfitársunkat vonzzák, részben a megfogyatkozó létszámunk miatt (halálozások, betegségek, hazatérések), részben az elvilágiasodó, anyagias és az Istentől egyre jobban eltávolodó társadalmi körülmények miatt is, melyek az emigrációs magyarságot sem hagyták érintetlenül. Példaként említem: egy mulatság, egy szüreti bál sokkal több embert vonz, mint egy nemzeti vagy egyházi ünnepség. Azt is megemlítem, hogy a hatvanas években magyar iskolát, cserkészcsapatot és az egyetemisták számára a Pax Romana mozgalom helyi tagozatát is meg tudtam szervezni a Mindszenty Házban, de mindez régen elmúlt, és az angol társadalomba való beolvadás által a mai nemzedékek távol vannak még a kis magyarságukat őrző honfitársaink köréből is. Negyedévenként kilencszáz körlevelet küldök ki szerte az országban rendezvényeink, miséink, stb. ismertetésére, de nem nagyon biztató eredménnyel.

Végül szeretnék említést tenni a magyar nemzeti és történelmi öntudatunk ápolásával kapcsolatban, ami talán mondhat valamit az anyaországi magyar testvéreknek is. Szent István ünneplése alkalmával én sokszor hangsúlyoztam azt a tényt, hogy a magyar nép nem egy rendezett, keresztény európai kultúrába tolakodott be, mint ahogy ezt néha szomszédaink állítják, hanem mi segítettük az egységes keresztény Európát megteremteni. A magyar honfoglalás ideje alatt nyolc pápát gyilkoltak meg vetélytársaik, s az úgynevezett keresztény középkorban mind a Német-római, mind a Frank Birodalom igyekezett a pápaságot saját hatalma alá vetni. A magyarság a bencés Cluny-i egyházi megújhodás kereszténységét vette fel, amely lassan áthatotta az egész európai kereszténységet. Amíg Európa legtöbb államában belső viszályok uralkodtak vagy kívülről jövő népek fenyegetőztek, mint például Angliában a dánok, majd a normannok betörése, addig Magyarország biztos országnak bizonyult, amely biztosította a szentföldi zarándoklatok útjait is. Az volt az az idő, amikor nem magyarok menekültek Angliába, hanem fordítva, angol királyi hercegek (Edward és Edmund), apjuk meggyilkolása után a dánok által, Szent István országában találtak menedéket, és az angol királyi herceg, Edward leánya, Szent István unokája, Skóciai Szent Margit lett Skócia legnépszerűbb királynéja. Oly idők voltak azok, amikor a magyar királyi családok annyi szentet adtak az egyháznak, amit más országról nem hallhatunk. Csak egy példát említve, IV. Béla királyunknak mind a négy leánya szent: Szent Margit, Szent Kinga, Boldog Jolán és Boldog Konstancia. Ilyen és más királyi család nem létezik az egyház történetében.

Mindezt ajánlatos tudni a jelen politikai-gazdasági világban is, amikor a magyar nép áhítozik bejutni az európai közösségbe. Nekünk történelmi jogunk van ott lenni, akkor is, ha szomorú történelmünk folyamán, a tatárdúlás, a Habsburg-dúlás és a szovjet dúlás miatt minket onnan kitúrtak.

Adja a jó Isten, Szent István és a magyar szentek, de főleg Magyarország patrónájának, a Magyarok Nagyaszszonyának közbenjárása által, hogy a magyar nép, megújhodva hitben és történelmi öntudatában, ismét tudatosan élhesse a Szent István-i örökséget.

Tüttő György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu