Meghitt együttlét Jézussal

Jálics Ferenc jezsuita atya a németországi Griesben vezet lelkigyakorlatos házat, ahol az általa kialakított szemlélődő lelkigyakorlatokat ad mindazoknak, akiket megérintett és vonz a kontemplatív imádság. 1990 óta Jálics atya Magyarországon is tart néhány lelkigyakorlatot, amelyre évről évre többen jelentkeznek. Valójában mi a szemlélődő imádság, és mi lehet az oka az iránta tanúsított egyre növekvő érdeklődésnek - kérdeztük a neves jezsuita szerzetest.

- Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának.

Úgy tűnik, mintha mostanság jobban előtérbe került volna az imádságnak ez a formája.

- A szemlélődő ima mindig szeretett és féltve őrzött kincse volt a kereszténységnek. A huszadik században talán túlságosan be volt zárva az úgynevezett szemlélődő kolostorok falai közé. Most, hogy az egyház mozgatóerejét már nemcsak a papok és szerzetesek jelentik, hanem a világi hívek is mindjobban kiveszik a részüket a hit hirdetésében, a szemlélődő vagy más néven kontemplatív imára is mind nagyobb igényük van az elkötelezett keresztényeknek.

Miért nem volt korábban különösebb érdeklődés a kontemplatív ima iránt a hívek körében?

- Azt nem lehet mondani, hogy nem volt. Szemlélődő ima mindig létezett a keresztény hívek körében, mert az természetes fejlődés eredménye. Amikor az ember mindent elmondott az Úristennek, akkor nincs más, mint csendben, meghitten előtte maradni. Így, amikor egy falusi öregaszszony háromnegyed órán keresztül rózsafüzért imádkozik a templomban, tulajdonképpen szemlélődő imát végez, különben egy negyedóra után már megunná az imát, és elmenne. De amíg ő a rózsafüzért morzsolja, tulajdonképpen sok gondolat nélkül a lelke csendjében az Istenre figyel, és ez szemlélődő ima.

A szemlélődő imát egyesek meditációnak mondják, mások félnek, hogy a meditáció keletről beszivárgott pogány gyakorlat. Van ennek alapja?

- Részben. A huszadik században a keleti vallásokból mindinkább érkeztek nyugatra kontemplatív jellegű gyakorlatok. Sokan tiltakoznának, ha ezek mindegyikét valaki imának mondaná. A szemlélődő ima lényegéhez tartozik, hogy a Szentháromság valamelyik személyére, Jézus Krisztusra, illetve Szűz Máriára irányul. Emellett az is lényeges része, hogy nem énközpontú tökéletesedési gyakorlat, hanem a keresztény ember általa Istennek adja oda magát, neki szolgál és őt dicséri.

A különböző fajta imáknak életalakító hatásuk van, mert Krisztus követésére vezetnek. Igaz ez a kontemplatív imára is?

- De még mennyire! A szemlélődő imádság elmélyült imaként még erőteljesebben vezet a krisztusi életre. Ezenkívül van egy még egyértelműbb kapcsolata a mindennapi élettel. Amíg a számítógépemen dolgozom, nem imádkozhatom folyton Miatyánkot, és a Szentíráson sem elmélkedhetem. A kettő kizárja egymást. Ugyanakkor a szemlélődő ima átmehet az életbe, mert az az Isten jelenlétének élénk tudatát jelenti, amire munkavégzésem közben is van lehetőség. Ez persze kegyelem, amit mi magunk nem tudunk megvalósítani. De aki sokat van egyszerűen Krisztus jelenlétében, annak a mindennapi életben - mintegy háttérben szóló csendes zeneként - megadatik az Isten jelenléte, az életének állandó részévé válik. Erről írtam Tanuljunk imádkozni című könyvemben.

Vannak, akik azt mondják, hogy a Szent Ignác-i lelkigyakorlat jobb, mint a szemlélődő lelkigyakorlat. Erről mi a véleménye?

- A szemlélődő ima, amint azt én tanítom, benne van Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében - annak szerves részeként. Ez ennek a folyamatnak az utolsó szakasza. A Szent Ignác-i lelkigyakorlatos könyv a lelki élet minden fázisát tanítja. Egy lelkigyakorlat nagyon ritkán, vagy sohasem vezet végig a folyamat minden állomásán. Szent Ignác azt írja elő, hogy a lelkigyakorlatot mindig a konkrét szükségletekhez kell alkalmazni, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy mindenkit onnét kell továbbvezetni, ahol éppen tart a lelki élete.

Szöveg és fotó: Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu