Seregély István egri érsek:

Szent István király üzenete nagykorúvá váló népének

A régi időkben az egymásra utalt emberi közösségek, népek és országok sorsa attól függött, hogy vezetőjük miként irányította a rábízottak élete folyását. Jó királyok, uralkodók alatt felvirágzott az élet, alkalmatlan fejedelmek tönkretették népüket.

Igaz, hogy ez önmagában egy nagyvonalú megállapítás, de tény, hogy a mi népünk európaiságának küszöbén olyan vezetőt kapott a Gondviseléstől, aki nemcsak birtokolta a rábízott hatalmat, de élt is vele. Élt akkori népe és az azóta, immár tíz évszázad viszontagságait átvészelő nemzetünk javára. Meg is ünnepeltük ezt a millennium során. A 2000. esztendő ünnepségei fölelevenítették ezer évünket sziklára építő szent királyunk, Szent István emlékezetét. Mivel életét és életművét jövőnk számára meghatározónak mondhatjuk, szeretnénk mindezt évről évre az ő emléknapjának megünneplésével is ébren tartani.

Arra gondolok, hogy a számos körülmény között, melyek annak idején is meghatározták egy-egy ország sorsát, biztosan szerepet játszott a nép vezetőjének egyéni adottsága, neveltetése és hivatásteljesítése. Annál is inkább, mert akkor egy ország népe nemigen szólhatott bele az uralkodó feladatának teljesítésébe. Ma azonban más idők járnak, mi is beleszólunk már sorsunk alakításába.

Mintegy ötven éve hallottam, olvastam először, hogy a nagykorúvá vált tömegek idejét éljük, amikor immár nem kevesek, hanem egyre többen, esetleg már mindenki beleszól az emberi közösségek életének irányításába.

Nem tudom, hogy elértük-e már mi is, magyarok, a tömegeknek ezt a nagykorúságát, vagy csak a kamaszkor kiszámíthatatlansága nehezedik ránk. Hanem csak azt szeretném szóvá tenni, amit egy, a maga életéhez és hivatásához érett, felnőtt királyunk üzen a jövőért aggódó, nagykorúvá váló mai népének.

Minden nép életében, tehát a miénkben is nélkülözhetetlen a család szeretete, szolgálata. Első, szent királyunk boldoggá avatott feleségével, bajor Gizellával családot alapított, amelyben tragikus véget érő fiuk, Imre is szentté lett, s ugyanígy leányuknak gyermeke, skóciai Szent Margit. Mindez arról a szemléletről és életformáról tanúskodik, amely az emberhez méltó családból fakadó javait hirdeti.

Az embernek, még inkább egy népnek, ha élni akar, kell a család. Amíg életrevaló ember él a földön, a család volt és lesz alapja a jövőnek. A család forrása, az elkötelezett házasság teremt otthont, mely tapasztalat által igazoltan előképe az eljövendő mennyországnak. A családban egymásnak feltétlen biztonságot adó férj és feleség hozhat világra testben és lélekben ép, új embereket, akiknek harmonikus kibontakozását csak a genetikus örökségét adó szülők önzetlen szolgálata valósíthatja meg.

Napjaink nyomorúsága, hogy a végeredményben úgyis elérhetetlen, tökéletes jólét utáni hajszában nem jut idő az otthonra. Az elfoglalt embernek nem kell a gyerek, és ha mégis bealkalmatlankodik, akkor sincs idő a vele való törődésre. Nem csoda, ha fejlettségére büszke világunkat járva azon tűnődöm, hogy a mai, fizikailag, szellemileg elhanyagolt európai nemzedék ugyan meddig tudja reprodukálni magát. Könnyen lehet, hogy a természetes életrendben a családot jobban szolgáló, életrevalóbb népek fiai és leányai előbb-utóbb át fogják venni a helyünket.

Nem vitás, hogy Szent Istvánnak fiához intézett intelmei ismeretében olvassuk a családra utaló szentírási részt az augusztus 20-ai szentmise olvasmányában.

Szükséges továbbá az a szellemiség, amelyet országalapítónk népe jövője érdekében azonnal kezdeményezett. Ez az iskola igénye. Széchenyi István csak annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a kiművelt emberfők számának növelése mennyire sürgető a haza számára. Szent István az akkori műveltség egyetlen forrását jelentő szerzeteseket hozta be földünkre. Több mint ezer évvel ezelőtt, ma is működő iskolát alapított Pannonhalmán.

Nem az egyházi iskolák gyarapítását sürgetem most. Szent Istvánnak az örökségére hivatkozva, minden jó iskola ügyét magunkénak kell érezni. Jó iskola pedig csak az lehet, amely nem enged a célkitűzésből, miszerint egy nálunk jobban felkészült nemzedéket kell állítani a magunké helyébe. Egyházi iskoláink is csak akkor érdemelnek megbecsülést, ha ezen fáradoznak. Tizenkét év megújulás után merem mondani, hogy ezért fognak fáradozni. Ez persze csak akkor lehetséges, ha lesz őket igénylő család, és egyre több, Szent István-i hivatással bíró, hivatásának élő pedagógus, valamint az ilyen iskolát igénylő országos meggyőződés.

Ezért merem nagy királyunk üzenetének tekinteni azt is, hogy nagykorúságára már-már büszke, mai magyar népünk ne sajnálja soha a közjót szolgáló adójából azt az összeget, amit a költségvetés az ország közoktatására és a köznevelésre tud fordítani.

Még egy fontos üzenetet szeretnék említeni, amely az Intelmekben olvasható, hogy ugyanis az egynyelvű ország gyenge és életre nem való. Gimnáziumi történelemtanárom szavai jutnak eszembe, hatvan évvel ezelőttről. Akkor a kisebb országokra vonatkoztatva volt igaz, ami azóta már Európa minden országára áll, hogy a differenciált emberi élet már nem teszi lehetővé, hogy egy-egy ország mindenről saját maga gondoskodjék. Nincs teljesen önellátó ország és nép. Ez a másokkal való együttműködés ezer évvel ezelőtt is érvényesült az uralkodó családok házasság révén összefonódó kapcsolatai révén. Ezért merem mondani, hogy bár sok értéket teremtett a francia forradalom, és Napóleon óta az eszményített nemzetállamra való törekvés, ma már biztos, hogy a nemzetállamiság sírásója lesz a csak magukkal elégedett népeknek.

Nekünk, akik az annyi bajt hozó XX. század során megtapasztaltuk, hogy a kis népek egyre inkább a nagyok játékszerévé válnak, nincs más lehetőségünk, mint az Egyesült Európába törekvésünk.

Ennek vállalnunk kell a terheit, mások is vállalják! Így lehet részünk az előnyeiben is. Tudni kell, hogy a világ előrehaladása mindig többre törekvést és erőfeszítést követel minden néptől, az irigyelt nagyoktól és a kicsiktől egyaránt. Ezenfelül kell őriznünk a kamatoztatandó talentumként kapott nyelvünket, saját kultúránkat. Minderre csak másokkal együtt és nem más népek ellenére lesz lehetőségünk az emberhez méltóbb élet érdekében.

Adja Isten, hogy már a maga idejében is az európai együvé tartozásra törekvő Szent István-i politika a mai felelős vezetők számára is elfogadott üzenet legyen mind a magunk, mind a szomszédaink jövőt szolgáló munkájában.

Honnan vette Szent István ezt az időtálló életszemléletet? Miből alkotta meg a számunkra ezeréves európai létet megalapozó életművet? Nos abból, amit az Evangéliumban olvasott, mint mi az ünnepi szentmisében. Az evangéliumi sziklaalapra építette hát a saját földi életét és országára hagyományozott életművét.

Ezt ismeri el Szent István királyról a történelem. Ezt ékesítette fel szentjeinek dicsőségével a mindenható Isten. Ez volt Szent István Krisztus-hívő és Krisztust követő életének alapja, erőforrása, amelyből és amellyel mindent megtett, amit jónak megismert, amely révén járta az önmagát javító bűnbánat útját, kiállta a próbatételeket, és merte várni élete koronáját az igazságos bírótól. Tudjuk, hogy el is nyerte. Erre a sziklára építve megérte, hogy sem időben, sem örökkévalóságban nem kell szégyellnie, hogy ezen a világon, 967-től 1038-ig igaz életet élt. Boldogította családját, és vezette népét immár ezer évre alapozva jövőnket.

Jó lenne, ha el tudnánk fogadni ma is érvényes üzenetét. Bár a mai, hanyatló erkölcsű Európában nem könnyű, de merni kell a családokért, a jövő nemzedék szolgálatáért. Más népeket elfogadva, velük együttműködve kell jövőt építő magyar életet élnünk ezen a földön. Ezt kell tennünk, van hozzá erőnk. Senki más nem teszi helyettünk. Tudnunk kell, hogy csak ugyanannak a Jézus Krisztusnak a sziklájára építve tehetjük, akinek tanítására Szent István és jó elődeink építettek. Akkor, és így lesz helyünk és jövőnk a harmadik évezredben.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu