Keresztény nemzet vagyunk?

Nemeskürty István gondolataiból

"A millennium, és ez az alkalom is arra késztetett, hogy komolyan és fellengzős, szónokias fogások nélkül átgondoljam, hogy valóban keresztény nemzet vagyunk-e és miért." Ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Nemeskürty István, volt millenniumi kormánybiztos az idei Esztergom-budapesti egyházmegyei papi rekollekción, mint meghívott előadó. A nagy sikerű előadás keretében a "Tanár úr" néhány, a felvetett alapkérdés szempontjából fontos történelmi tényre hívta fel a jelenlévők figyelmét, annak szándékával, hogy megerősítse a hallgatóság magyarságtudatát, nemzeti önérzetét.

"A magam részéről bizonyosra veszem, hogy legkésőbb Etelközben a magyarság már megismerte a kereszténységet."

"Általában azzal szoktuk kezdeni történelmünk végiggondolását - folytatta előadását Nemeskürty István -, hogy milyen módon teremtette meg Szent István és atyja, Géza a magyarországi kereszténységet. Még ma is él az a felfogás, amelyet régóta igyekeznek belénk plántálni, hogy egy magasabb társadalmi fokra való emelkedés céljából István és atyja a legkegyetlenebb erőszakkal térítette a nemzetet a keresztény hitre. Aggódva látom, hogy ismét megjelent egyfajta magyar pogányság, amelynek hívei fennen hangoztatják, hogy már az is hiba volt, hogy keresztények lettünk. Én még gyermekkoromból emlékszem arra, hogy a Kamaraerdőn tekintélyes urak évente fehér lovat áldoztak. Ennek szerencsére nem hatósági beavatkozás vetett véget, hanem egyrészt egyre ritkábban került a vágóhídra fehér vagy szürke ló, másrészt nagyon strapás dolog volt végrehajtani ezt a véres cselekedetet. Tényleg létezett egy ilyen mozgalom. Sőt, ma is létezik... E jelenségekre válaszként világosan meg kell tehát állapítanunk, hogyan lettünk és hogyan maradtunk meg mi, magyar keresztények.

Szent István halála után több mint tíz évig tartó véres, polgárháborús állapot kezdődött. Ezen időszak egyik utolsó, közismert mozzanata volt Gellért csanádi püspök meggyilkolása. Azután - ahogy azt az iskoláskönyvekben olvashatjuk - András következett az uralkodók sorában, és visszaállította a rendet. Arról azonban nem szoktunk beszélni, hogy hogyan maradt meg ez a nép hívő kereszténynek. A polgárháború folyamán a legtöbb püspök meghalt. De már az idő tájt kellett, hogy legyenek papok, akik anyanyelvén is tudtak szólni a néphez, esketni, keresztelni, tanítani. Ezekről a történetírás nem tud. Mintha nem is lettek volna. Pedig nemcsak hogy léteztek, hanem olyan hatásfokkal működtek, hogy a nemzet megmaradt kereszténynek. Nem tudunk arról, hogy András, Béla, majd Géza erőszakkal kényszerítették volna vissza a népet a hitre. A nép körében már hívő keresztények voltak. Mór pécsi püspök vallomásából annyit tudunk, hogy Pannonhalmán, a bencés kolostorban nevelkedett, és így lett belőle már Szent István korában püspök. A magam részéről bizonyosra veszem, hogy legkésőbb az Etelközben a magyarság már megismerte a kereszténységet. Ezt ténynek vehetjük, amint azt is, hogy 971 táján Ottó császár udvarában megjelent egy magyar küldöttség azzal, hogy akiket képviselnek, azok keresztények. Erről azért szokás elfeledkezni, mert a mai katolikus szemlélet nem veszi tekintetbe az akkori Bizáncot és Bizánc hatását, pedig abban az időben még nem vált ketté a római és a bizánci felfogás. Sarolt, Szent István édesanyja is görög keresztény volt, sőt, valószínűleg Szent László is. Mindezzel arra utalok, hogy a magyar népben már Szent István korában természetes módon élt és virágzott a keresztény hit. Ennek számos bizonyítéka van a Halotti Beszédtől a régi egyházi énekekig.

A másik nagyon fontos mozzanat, amelyet a XVI. századot jól ismerő tudósként említek meg, és amiről szintén nem szoktunk beszélni - a legutóbbi évtizedekig a keresztény felekezetek között meglévő viták miatt -, hogy a török hódoltság idején az akkori magyarság azért vált reformátussá, mert hívő akart maradni. Az akkori reformátusok azt gondolták, hogy ők az igazi Krisztus-hívők. Abban, hogy a pogány időkben megmaradt a magyar kereszténység, igen nagy érdeme volt a reformációnak, mert megőrizte a szilárd, keresztény hitet.

Ritkán emlegetik Pázmány Péter bíboros, főkancellár és Bethlen Gábor református erdélyi fejedelem kapcsolatát, amelynek nemcsak az a gyümölcse, hogy közös költségen adtak ki Szentírást. Amikor az erdélyi fejedelem követe megjelent Pázmány Péternél, a bíboros utolsó, azóta nevezetessé vált mondatai ezek voltak: ťMindennap imádkozunk Erdélyért és az erdélyi fejedelem egészségéért,... mert ránk addig hallgat a császár, amíg félnivalója van Erdélytől, különben pedig gallérunk alá pökik az németŤ.

Magyarországon tehát egy megingathatatlanul szilárd keresztény folyamatosság mutatható ki, nálunk nem történt meg ťSzent Bertalan éjszakájaŤ.

A másik fontos történelmi tény, ami az egész európai irodalomban példátlan, hogy a nemzeti nyelv és költészet általánosan elismert klasszikusai mindig nemzeti érzelmű hazafias és istenhívő keresztény költeményeket is írtak. A nemzet csak azt fogadta el nagy költőnek, akiben ez a kettő egyesült. Balassi Bálint,Zrínyi Miklós,Berzsenyi Dániel,Petőfi Sándor,Ady Endre költészetében ez a két mozzanat természetes módon együtt van. Nem beszélve arról, hogy az európai nemzetek himnuszait nézve az egyetlen a magyar Himnusz, amely ima Istenhez.

Talán nem költői túlzás azt állítani, hogy valahányszor a magyar nemzet és Isten között megszakadt a kapcsolat, mert elengedtük az Úr kezét, végzetes baj szakadt ránk."

Lejegyezte: K. L.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu