Köszönj, ha tudsz!

A köszönés a társas érintkezés, a kapcsolatfelvétel és -tartás szükséges formai eleme, az illemtani kódex elemi szabálya, az udvariasság megnyilvánulása minden kultúrában. A köszönéssel az együvé tartozásnak, a másik ember felismerésének adunk hangot, a szándék hiánya, az üdvözlés tudatos mellőzése tehát azt jelenti: nem veszek tudomást róla, az illető számomra nem létezik, vagyis lebecsülés, lekezelés húzódik meg elmaradása mögött.

A magyar társadalom történetében az elmúlt évszázadokban a hierarchia, majd a rang, később pedig a beosztás játszotta a legnagyobb szerepet a köszönések kialakításában. A ma oly divatos tegeződés a hatvanas években vált általánossá a felnövekvő, új nemzedéken belül. Manapság gyakran találkozunk azzal a problémával – főleg a 16-20 évesek körében —, hogy ellentmondásba keverednek önmagukkal, nem tudják, bizonyos szituációkban kinek mit köszönjenek. A nem megfelelő köszönésforma pedig zavart kelthet. A fiatalok (ill. az azonos generációhoz tartozók) körében a tegeződés a legtermészetesebb.

Ennek nyelvi formái és árnyalatai a megszólításokkal együtt rendkívül széles skálán mozognak: szia, heló, helósztok, szió-mió, csá, szevasz szaki, haver, mizújs öregem?

Nagyobb korkülönbség esetén azonban kínos lehet a „pertu” használata. Az idősebb kezdeményezte összetegeződés sok kellemetlen perctől kímélheti meg a fiatalt. A mai 18-20 évesek előnyben részesítik a bizalmasabb, közvetlenebb formákat, s idegenkednek a magázódástól, az önözéstől. A nyelvi viselkedés legfőbb problémáját épp a 18-20, illetve a 30-as éveiben járó hölgyek közti érintkezés okozza. Lehet-e még tegeződni, vagy illendőbb már magázódni?! Még nehezebb dönteni akkor, ha nem azonos neműek kerülnek ilyen helyzetbe.

A fiatalemberek jó, ha tudják: bemutatkozáskor a hölgy nyújt kezet, de a férfinak kell először megszólalnia, neki kell megítélni, hogy szervuszt, vagy kezét csókolom-ot köszön. Nem könnyű, de fel a fejjel!

A lányokra is vonatkozik néhány „aranyszabály”. Ifjú, húsz év körüli hölgy már nem mondhat csókolomot például a családi orvosnak. Az orvos sem köszönhet neki szervusz-szal. Immár a férfinak kell előre köszönni kezét csókolommal, vagy jó napot kívánokkal, a nő is jó napot kívánokkal válaszol.

Nagy nehézséget okoz a váltás a mai fiatalok körében, mert nincsenek felkészítve, a sok szia, heló, puszillak és egyéb között nemigen találkoznak az udvarias köszönési formákkal sem az iskolában, sem a magánéletben, s útmutatást sem nagyon kapnak senkitől. Az udvarias kifejezésformák – mondják —, tiszteletet fejeznek ki. Igen, tisztelni kell az időseket, fiatalabbakat egyaránt, de ez nem (csak) a köszönésben nyilvánul meg. Mindenesetre: nem pusztán a köszönési forma, hanem a módja adja meg a tiszteletet. Ha nem tudunk dönteni, akkor ajánlatos inkább a magázódó kifejezésekkel kezdeni, és ha a beszélgetőpartnerünk felajánlja, áttérhetünk a tegeződésre. Ma már egyre többen vannak olyanok, akik nem érzik tolakodónak a tegeződő formákat – sokunk örömére. Mindennapi életünk természetes velejárója a köszönés, ez az ősrégi gesztus mégis megannyi problémát hoz felszínre újra és újra.

Kálmán Krisztina

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu