Iskolakór III.

„Az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1.10.)

Láttuk, hogy ha mindenütt ki akarjuk érdemelni az emberek jó véleményét, azt is mondhatnám: ha rettegünk attól, hogy esetleg rossznak tartanak, megvetnek minket, máris az iskolakór hálójában vergődünk. Hisz több úrnak szolgálunk.

Az még a könnyebbik eset, ha csak belebetegszünk ebbe az igyekezetbe. Isten a tudója, hány magzat lelte a halálát a világon csak a félelem miatt: mit szólnak a többiek! Hányan hallgattatták el az egyetlen Úr, a jóságos Isten szavát: lelkiismeretüket, mert fontosabb volt az emberek ítélete, vagy a saját korlátolt elképzelésük önítéletük? Miközben jók akartak lenni a világ vagy önmaguk előtt, lettek inkább magzatuk hamvvedre. Szegény rászedett ember!

Miért mondasz engem jónak? – kérdezi Jézus. – Senki sem jó, csak az Isten. (Mk 10,18). Igen. Nincsen jóság rajta kívül, nincsen jóság az ő ellenében. Odatolakodhatunk az Isten és az emberek közé a magunk jóságát fitogtatva, csakhogy közben eltakarjuk az igazi jóságot, árnyékot vetünk, eltakarjuk a Világosságot, gátat vetünk az életnek. Az ilyen jóság szemfényvesztés. Tiltott gyümölcs. Beteggé tesz, halált hoz.

Istennek engedelmeskedni annyit jelent, mint engedni a Jónak. Beengedni a jót, sőt, talán magát az életet a magunk életébe, s méltatlan személyünk által másoknak továbbadni. Az engedelmességben nincsen semmiféle mérce, aminek meg kell felelni. Határtalan és végtelen a jó, amire Isten képes általunk, ha nem álljuk útját különféle mások vagy önmagunk által épített mércékkel.

Egyetlen kérdés lehet csak: hiszem-e, hogy ő jó, bízom-e benne, hogy jó, ami tőle származik. Ha igen, akkor akár még új életet is tud fakasztani belőlem. Fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Mikor gyermekeimre, unokáimra nézek, beleborzongok, mi lett volna, ha a szüleim józan mércékhez igazodnak a háború utáni romok és nyomorúság közepette. A halál milyen terebélyes árnyékát vetették volna a földre. Ehelyett micsoda felmérhetetlen gazdagság, nemzedékek beláthatatlan szövevénye, mennyi gyönyörűség és boldogság fakadt abból, hogy ők engedtek a Jónak, s igent mondtak az életemre.

A szenvedést azonban nem tudjuk elkerülni. De választhatunk kétféle szenvedés között. Az egyik értelmetlen és reménytelen —, mint az egy helyben toporgó, sőt, talán súlyosbodó iskolakór – a másik olyan, mint a vajúdás. Valami minket messze meghaladó, nagyszerű születik belőle.

Mindennapjaink telis-teli vannak ilyen választási lehetőségekkel. Milyen nehéz a becsületes , kötelességtudó embernek belátnia, hogy végesek vagyunk, s egyszerre csak egy jót tehetünk. Választanunk kell, egyikre igent, a másikra nemet mondani. De mekkora vajúdás, míg idáig eljutunk! Míg megtanuljuk kiszolgáltatni magunkat és a ránk bízottakat Isten irgalmának!

Erről fogunk legközelebb elmélkedni immár adventi reménységgel a megtestesült Jónak születését várva.

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu